Matrix : Revolutions...
Ha az első rész legendát teremtett - mellette pedig egy teljesen újszerű stilust / csak újSZERÜ-t, mert ügye ott vannak a mangák... /-, akkor a harmadik, elviekben befejező epizód el is temette ezt a mítoszt.
A Revolutions nyomába sem ér a Matrixnak, ahhoz képest csupán 50 %-os elismertségre számíthat és be kell valljam: teljesen megérdemelten.
Ez a film sokban különbözik két elődjétől, ám ezek a másságok inkább szolgálnak hátrányáva, semmint előnyévé. A Watchowski testvérek itt már nagyon filózófikus hangvételt ütnek meg, ami nem is lenne baj, ha lenne valódi, eredti gondolat a felszines, "ha kulcs van, kulcslyuk is van"-típusú kijelentések mögött.
Az eddig olvasott rossz kritikákkal csak egyet érteni lehet.
Nem ezt a filmet vártuk.
A nagy kérdés az, hogy vajon minden kérdésre választ kaphatunk e a Revolutions megnézése után. Nos, én megnéztem és azt kell mondjam, hogy a kérdések nem hogy fent vannak továbbra is, de még több lett belőlük.
A sztori néha önmagával szemben is nagyvonalúan bánik a történetvezetéssel, néha már annyira erőltetni akarják a mitikus, biblikus, eposzi elemeket, hogy az ember már mindent csinálhat, csak nem filozófálhat a láttottakon - és olykor-olykor hallottakon.
A filmtörténet során még soha senkinek nem sikerült biblikus méretű filmet készítenie és habár a testvérpárosnak ez volt a terve, még sem sikerült összehozni ezt a bravúrt.
Pedig egészen a 2. rész végéig minden esélyük meg volt arra, hogy a Star-Wars után ők legyenek a másodikok, akik azzal, hogy létrehoznak egy műfajt, ki is ölik azt és egyeduralkodóvá vállhatnak benne.
A befejezést tekintve ez nem sikerült. Watchowskiék elhitették velünk, hogy a Revolutionsban válaszokat és megoldásokat kapunk, ám a szálak talán annyira összekuszálódtak a fejekben, hogy rá kellett döbbeniük: Vagy egy populáris, tehát mindeni által gyanított megoldást alkalmaznak a vég ábrázolására / Mátrix a mátrixba, Matrikulated, egy örök körforgás a virtuális világokban/ vagy pedig nemesi nemtörődömséggel cserben hagyva a rajongókat egyszerüen csak még jobban összekuszálják a szálakat és elvágják azokat - teljesen mindegy, hol. Csak éppen nem a végén.
Mert a Forradalmaknak nincs vége. A Forradalmakkal nem leszünk okosabbak, csupán tanácstalanul ülünk és az jár a fejünkben, hogy akkor most mi van.
Vagy mi nem értünk valamit, vagy becsaptak minket.
A Forradalmak a Watchowskiék otromba tréfája.
Neo isteni szerepe értelmetlenségbe fullad, Morpheus, az egykoron rettegett hacker és forradalmár/terrorista szinte hogy jelentéktelen mellékszereplővé zsugorodik, Smith.exe pedig jobban megdolgoztatja a rekeszizmainkat, mint Jim Carrey. Szerepe sokkal hálásabb a Gyűrük Ura folyamban.
Még az sem tiszta, hogy mi történik a főhőssel, aki számtalan, a bibliai Krisztus tetteit lekopírozó és azokat digitális formában elénk tárt tett után /purgatóriumi megtisztulás, vizen járás, keresztre feszítés.../ meghal, vagy csak...
És ez az. Ez a vagy csak...
Mert nem tudjuk, hogy Zion valóban felszabadult e. Nem tudjuk, hogy hol a matrix és hol a valóság.
Talán nincs is valóság???
Az Építész titokzatos CIA-ügynök szerű szerepében talán fellebenti egy kicsit a fátylat azzal az egyetlen értékelhető mondattal, ami a filmben elhangzott, de erre sincs garancia.
Hol van a matrix és hol a valóság? Talán sehol. Minden csak megfelelő nézőpont és megítélés kérdése.
Szóval a Matrix /Első rész/ azért volt akkora siker, mert a látvány elemeken kívül a sztori is teljesen eredetinek hatott, nagyon bátor próbálkozásnak tünt tömegcikké tenni egy olyan keveréket, ahol megtalálhatóak a filozófikus, vallási elemekkel, metaforákkal átszőtt Wiliam Gibson féle hard science-fiscion a közszeretetnek őrvendő Jackie Chan és Bruce Lee fajta filmek és a John Woo által jegyzett akciók.
Mindezt egy olvasztótégelyben eggyé formálták, így született meg a Matrix.
A sokféle eredet ellenére a film kultfilmmé nőtte ki magát, Watchowskiék a menybe mentek. Meg kell mondjam: akkor még jogosan. A második rész egy teljesen rendes folytatás volt, habár a közönség egy része már azon is fanyalgott.
Az olyan hardcore matrixosok, mint pl. én, el voltunk ájulva attól is, mivel a testvérpáros itt sem adta alább.
És erről van szó.
Ezen csúszik el a Revolutions.
Az eredetiségen.
Ez a rész már nem tudott újat mutatni, képtelen volt arra, hogy meglepjen, hogy arcon csapjon.
Nincsennek eredeti helyszínek, olyan klasszikussá vált díszletek, mint pl. a kung-fu kiképző program, vagy az Építész "trónterme".
Elvesztek a szereplők, még maga Neo is eltörpül a saját szerepében, Trinity szerelmes csitrivé degradálása felháborító, Morpheus pedig mint már írtam, csak statiszta.
Merovingi az egyik legszánalmasabb karakter a harmadik részben. Egy bohóc. Feltünik egy jelenetben, kinevetgéljük magunkat rajta, majd eltűnik a sülyesztőben. Egészen egyszerüen eltünik. Ez az, amit nem lehet megemészteni. Merovingi a második részben még fontos stzerepet kap, az ember azt hihette, hogy Smith.exe-vel egymásra találva méltó ellenfeleivé vállhatnak Neonak. De nem. Merovingi elveszik Watchowskiék szürkeállományának rejtett zúgaiban, megragad a felejtés eseményhorizontján.
A Vasutas figurája pedig egészen egyszerüen átverés.
"Itt én vagyok az Isten" - mondja, majd egyetlen ütéssel leterítve Neot, odébáll. Ezt kikérem magamnak.
A jelenetek erőtlenek és menthetetlenűl az unalomba fulladnak. Meg sem közelítik az előző két rész bármelyikét, főképpen nem a trilógia szerintem legkáprázatosabb jelenetét, amikor is a 2. részben Neo megküzd a rengeteg Smith.exe-vel.
Nos, ilyen volumenű megoldásokat ne is várjunk. Még a csúcsjelenet sem annyira lehengerlő, mint pl. a Matrix 2 nyitó képsorai.
A polipok elleni harc bemutatása pedig dramaturgiailag és technikailag egyaránt erősen hajaz a SW-sorozat űrcsata ábrázolásaira.
Szóval ha a Matrix 100%-os volt, akkor a Revolutions 50%-os. Ebbők levesszük a sorozat iránti lelkesedés okozta szubjektívítást és máris csak 40% marad.
Ezt bizony elapróztátok, Watchowsiék...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
