Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Witcher magyar hangokkal (Hírek)
Nem irígylem a fordítót

Két rövid megjegyzés gothmog hsz-éhez (ha már CDP-nél dolgozom):
A Jade magyarítást mi csináltuk. Valóban több ponton voltak hibák a fordítás során - ezt kár lenne tagadni - de amint ez tudomásunkra jutott elkezdtük a munkát a nyelvi patchen, amely ezeket a hibákat javítja. Mivel kalandjátékról van szó, nem kevés az átnézendő szöveg, de a csorba kiküszöbölése végett a patch mellett extra tartalom is helyet kap majd az installer csomagban, amely július végén, augusztus elején várható.
Witcher fordítás - az előzőből sokat tanultunk. Szóval nem "pocsék, élvezhetetlen fordításra" kell számítanod, hanem minőségi munkára. A szinkron hangminták kikerülése után remélem ezt el fogod hinni.
"A hazai forgalmazóknak kutya kötelessége lenne, hogy ha már egyszer magyarításra adják a fejüket, akkor annak a színvonala legalább közelítse meg az eredeti szövegekét. Főként, ha teljes, az "eredeti verzióval" megegyező áron kínálják a terméküket)"
Erre törekszünk, sőt az eredeti angol verzióknál - meglepetés! - olcsóbb áron fogod megkapni a lokalizált programjainkat. Cserébe pedig reméljük, hogy nem a torrentes lehúzást fogják választani a vásárlóink.
A Witcher (Wiedzmin) eredeti nyelve egyébként a lengyel.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 4. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 5. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
Legfrissebb fórumtémák
- 13:16
- Ki mivel játszik mostanában? [8332]
- 11:55
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [117]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]