A tao nemcsak a konfucianizmusnak, de még a buddhizmusnak is sokmindenben ellentmond. Míg a buddhizmus a világi dolgokról, életörömkről stb. való lemondást jelöli ki útiránynak, addig a tao ezeket nem ítéli el, sőt, inkább arra int, hogy használjuk ki az élet lehetőségeit, de bölcsen és tudatosan az "út" folyamán.
Legalábbis ez a benyomásom. De már az a kevés is, amit olvasgattam is elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzőn: nekem kell a Micimackó és a Tao, de talán még Lao-Ce Tao te King-je is!
Lehet, hogy ez amolyan "fellángolás" (tavaly a buddhizmussal foglalkoztam sokat, amíg valamiért abba nem hagytam), de a keleti vallásokban mindig van valami....
Egyébként a könyvről még annyit, hogy ahogy észrevettem, kb. 10%-a az, ami ténylegesen a tao-val foglalkozik - a másik 90%-nak sajna csak akkor veszem majd hasznát, ha majd egyszer újra lesz barátnőm, már ha lesz...
Mellékesen most is kölcsönvettem egy Mondót (manga-anime magazin, de nagyon sokat foglalkozik a japán kultúrával is), és annak az első oldalán található könyvidézetből szeretnék nektek most idézni. Lehet, hogy kopirajt, meg minden, de ha már a forrást korrektmódra megjelöltem, nem biztos, hogy ketté fognak érte harapni. Egy buddhista meséről van szó, és mivel nekem nagyon tetszett, érdekel, mi róla a véleményetek, tess: (esetleges elírásokért szri... vakon gépeltem, és csak egyszer néztem át (szerénység rulz))
A mindennapi reggeli találkozón, amelyeket Paj-csang hosang tartott, egy öregember csatlakozott a gyülekezethez, és a többiekkel együtt hallgatta a tanítást. Amikor a szerzetesek elhagyták a csarnokot, ő is távozott velük. Egyik napon azonban hátramaradt. Ekkor Paj-csang mester megszólította:
- Ki vagy te, aki itt állsz előttem?
Az aggastyán válaszolt:
- Én nem földi ember vagyok. Valamikor, amikor még Kasjapa Buddha kormányozta a világot, kolostori elöljáró voltam, s itt éltem ezen a hegyen. Egyszer az egyik tanítvány azt kérdezte, hogy vajon a nagy vezeklő is alá van-e vetve a karma okláncolatának, s én tagadóan válaszoltam. Ezért ötszáz, rókatündér képében való újjászületés lett a büntetésem. Most arra kérlek, segíts hozzá engem a kielégítő válaszhoz, hogy megszabadulhassak végre a rókaélettől. Mondd meg hát nekem: vajon a nagy vezeklrnő is alá van-e vetve a karma okláncolatának?
A mester így válaszolt:
- Számara sem ismeretlen a karma.
Alig ejtette ki ezeket a szavakat, az aggastyán máris eljutott a megvilágosodáshoz. Leborult a mester előtt, és így szólt:
- Most megszabadultam a rókaélettől. Holttestem itt fekszik a hegy túloldalán. Arra kértem a Mestert, hogy szerzetshez illő módon temesse el testemet.
Paj-csang utasította a csarnok szerzeteseeinek elöljáróját, hogy vegye a fakalapácsot, s teremtsen csöndet. Ekkor bejelentette a szerzeteseknek: ebéd után részt vesznek egy elhunyt szerzetes temetésén. A gyülekezet nagyon elcsodálkozott: mindeki jó egészségnek örvende, még beteg sincs a Nirvána-csarnokban. Mit jelentsen ez?!
Ebéd után Paj-csang a gyülekezetet elvezettte a hegy túlsó oldalára, ahol egy szikla aljában rábökött egy róka tetemére, amelyet aztán a szertartások szerint elégettek.
Este azután Paj-csang föllépett a csarnok emelvényére, és elmondotta a gyülekezetnek a történetet. Ekkor Huang-po emelkedett szólásra, és megkérdezte:
- Az aggastyán valamikor régen elkövette azt a hibát, hogy rosszul felelt egy kérdésre, ezért róka képében való ötszázszoros újjászületéssel bűnhődött. Mi történt volna vele akkor, ha annak idején jó választ adott volna?
A mester megszólította:
- Gyere csak ide hozzám, megmondom neked!
Huang-po odalépett az emelvényhez, és a mester szájához tartotta a fülét. Paj-csang tapsolt két tenyerével, és kacagva mondotta:
- Úgy tartják, csak a barbároknak vörös a szakálla. Hát most itt látok magam előtt egy vörtös szakállú barbárt!
Forrás: Mondo 0708 -> Kapujanincs átjáró; Helikon kiadó, 1987, All rigths reserv... stb.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
