Fórum » Beszélgetés a játékokról
BioShock
Azok után, hogy csak negatívumokat írtál a játékról, meglepődtem, hogy a végén 70%-ra értékelted, mert az viszonylag tűrhető játékot szokott jelenteni. Azt hittem, kb 30% lesz.

Ma végre én is beszereztem a játékot(bár régen is megvolt, az akkori 6600GT-men nem mertem elindítani).
Nem akarok direkt szembemenni az árral, de nekem egyáltalán nem jött be a játék. Belépve a menübe, azt hittem valami C kategóriás ingyen szoftverhez jutottam. Gagyi. Második negatívum, hogy élsimítás nuku(vagy én voltam vak...), engem meg zavar a fűrészfog. A játék bénán kezdődik, 4 mp a repülőn és bumm, már lezuhantunk a vízbe. A körülöttünk levő tűz iszonyat hányás, a víz még elmegy. De ami a legzavaróbb, hogy iszonyat low-poly szinte minden textúra.(maxra húztam mindent) Egy-két effect szép, csak ami van, az is kevés. A fegyverekkel ránagyítani nem lehet, sétálni sem tudunk, csak egy sprintnél kicsivel lassabb haladás. Amúgy a lentebb említett víz alatti város hangulatát szerintem nem adja vissza. A város történetét a későbbiekben tudjuk meg, nem járunk ott a baleset előtt, nem látjuk az előtte lélegző várost, így semmi nem jön át. Ez volt anno a Doom 3-mal is a legnagyobb bajom - ez az uccu neki, kezdődik a sztori egyből, semmi rendes felvezetés, számomra nem kielégítő.
A fegyverhangok lehetnének jobbak(a kinézetüket hagyjuk is, ilyen rondát ritkán látok játékban, kb Necrovision szint...)
Kb a negyedik pályánál járok, egyelőre iszonyat unalmas az egész, szóval még egy-két mapot megyek, de ha semmi extra nem lesz akkor delete...
Ha értékelnem kellene, akkor 70%

horrorgeeks.blogspot.com
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Akármilyen is lesz a Call of Duty: Modern Warfare 4 single player kampánya, a főgonoszt már most imádjuk benne
Legfrissebb fórumtémák
- 13:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1642]
- 13:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [100]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
- 15:08
- Moderátoroknak [17415]
- 14:03
- Elhunyt... [2784]
- 22:21
- Jó ideje pletykáltak róla, a BlizzConon vált hivatalossá, hogy készül a StarCraft-shooter, a StarCraft Dominion [hozzászólások] [10]
- 11:54
- Cat Me If You Can teszt – Macska-jaj [hozzászólások] [3]
- 22:39
- A BlizzCon 2026-on jelentette be a Blizzard, hogy készül a Diablo V, de még egy párat aludnunk kell, mire megjelenik [hozzászólások] [1]