Fórum » Beszélgetés a játékokról
James Bond 007: Blood Stone
Köszönöm ezt a bölcsességet, észben tartom. 

Filmadaptációs(még ha ez nem is igazán az) játékoktól sosem szabad várni semmit.

Ez egy hulladék fos volt sajnos.
Sokat vártam tőle, biztatóak voltak a videók, de igazából a játék harmadánál már azt vártam, hogy mikor lesz már vége ennek a borzalomnak. Semmi értékelhető nem volt benne, az üldözések mocskos idegesítőek voltak, felszínes, kidolgozatlan, valahogy sótlan volt az egész. Igen, azt hiszem ez a kifejezés illik rá a leginkább. A végén is tökéletesen fölösleges volt ez az üldözés. Simán el kellett volna fogni az irodájában, és addig verni azt a mocskot, amég ki nem köpi a nevet. Rohadtul idegesített már, alig vártam, hogy lemészárolják. Persze ismét van egy ember, aki hatalmasabb mindennél, még magánál az Univerzumnál is, és mindenható.
Ezt mindig el kell sütni, sosem unják meg az írók. Pár órányi kikapcsolódást és élvezetes játékmenetet vártam, de az ellenkezőjét kaptam. 

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 4. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 5. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
Legfrissebb fórumtémák
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 13:16
- Ki mivel játszik mostanában? [8332]
- 11:55
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [117]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]