Nem is ad hű keresztmetszetet a társadalomról, de az emberi viselkedésre vonatkozóan sok tanulságot közvetít. Épp az a lényeg, hogy élettől elrugaszkodott körülmények közt vannak összezárva tök idegen emberek és viselkednek ahogy viselkednek. Fogjuk fel úgy mint egy nyílt (közvetített) kísérletet, hisz tudtommal az ilyen témák tudósai, kutatói is szoktak hasonló alapú kísérleteket végezni és azokat elemezni, elméleteket gyártani. Most még nagyon szervezniük se kell érte semmit, készen kapják.
A mondandód 2. része egyrészt elég demagóg, másrészt pedig természetes. Az, hogy tanulatlanok, lusták és pornósok lennének az ebben a formában hülyeség. Van köztük olyan is (az arányokat tekintve jelentős rész), de azért tegyük hozzá, hogy ha van kint egy táncos vagy fotómodell akkor az kint csak egy táncos és egy fotómodell, viszont ha bemegy egy valóságshowba akkor már rögtön qrváknak és pornósoknak lesznek beállítva. Pornósból az összes magyar valóságshowba jó ha volt 7-8.
A másik pedig, hogy nyilván olyanok mennek be egy ilyen műsorba, akik magamutogatók, nem elégedettek az életükkel és fel akarják azt pezsdíteni. Na most nyilván ez a fajta mentalitás nem az atomtudósokra vagy a szívsebészekre lesz jellemző, hanem pl. a modellekre, kaszkadőrökre, pornósokra, táncosokra (akik eleve "magamutogatásból" élnek) ill. biztonsági őrökre, kereskedőkre, műkörmösökre (akik pedig nem elégedettek az "eredeti" életükkel).
Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Való Világ 4 (Sosem ér véget?!)
Azt elfogadom, hogy egy szociológusnak vagy pszichológusnak van lehetősége tanulni belőle. Talán mondjuk még egy marketingszakembernek is.
Viszont hogy bármilyen valóságshow tükörképet adna a társadalomról, az hülyeség. A minta nem hogy nem reprezentatív, hanem kifejezetten egy társadalmi csoportra fókuszál állandóan. Legtöbbje tanulatlan és lusta, a munkát nem ismerik. Nyilván, mert akinek van egy biztos állása, az a mai világban annyira félti, hogy még betegen se mer szabadságot kivenni, nem hogy fél évre elvonuljon egy valóságshow-ba. Vagy exhibicionista, vagy annyira buta, hogy fel sem fogja, hogy nyilvánosan lejáratja magát. A pornós múlt most már lassan alapkövetelmény, lányokat be se válogatnak szinte nélküle. Ez semmiképpen sem hű tükörképe a társadalomnak.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Videó?
Egyébként egy egyetemi oktatónk szerint érdemes nézni a VV-t.Kb. hülyének néztem emiatt a kijelentése miatt, de miután megmagyarázta, máris érthető lett.Szerinte a VV szociológia, amilyen embereket beválogatnak, és ahogy viselkednek, az tükörképet ad a magyar társadalomról.Ezt nyáron az Aranypart c. eposz is bebizonyította, ami a mai magyar huszonéves fiatalokról adott tökéletes képet, és megnézve néhány VV-részt, ők sem állnak messze az igazságtól.
Kérdés persze, hogy kinek igénye VV-t nézni ahhoz, hogy értelmezze a társadalmat.

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
Kövezzetek meg nyugodtan, de ez az Attilás műbalhé sztem zseniális volt! 

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 4. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 5. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
Legfrissebb fórumtémák
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 13:16
- Ki mivel játszik mostanában? [8332]
- 11:55
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [117]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]