Pedig milyen jól illeszkedik a többi pályához, hogy elvegyül közüttük.)Fórum » Beszélgetés a játékokról
S.W.I.N.E.2
Még annyi:a "több hónapnyi semmittevés" alatt készített pályáim miatt perelhettem volna be a "Stormregion"t, ugyanis nevem nem szerepelt a készítők listáján. Volt olyan pályám, amit jelentéktelen, apró változtatással raktak be a phase 2-be. (annak ellenére, hogy egynémelyek szidták, hogy milyen sz@r.
Pedig milyen jól illeszkedik a többi pályához, hogy elvegyül közüttük.)
Pedig milyen jól illeszkedik a többi pályához, hogy elvegyül közüttük.)Ez így van, igaz.
Viszont ha nem haragszol, én annyira nem kívánok részt venni annak a személyi kultusznak a fenntartásában, amit megpróbálsz folyamatosan erőltetni. Akik távoztak Phase 1 után, azok számunkra távozók, nem pedig szülőatyák és nem-szülőatyák. Ugyanis utóbbiak közül is voltak jó szakemberek, míg előbbiek között is gyengébbek.

Csak annyival egészíteném ki, hogy a csapatmagból (a Trail szülőatyjai közül) nem ment vissza senki.
Jelen pillanatban a Stormregion-nál egyetlen viharsarki sem dolgozik !, tudomásom szerint. Emiatt is tanácsoltam Havoc képviselőúrnak, hogy változtassanak nevet "Dohány Utcai Fiúk"ra.
VoluMen, a Keverőpultok Védőszentje, polgári nevén: Jeff Spender

Közülük volt aki azóta visszatért a céghez, míg mások a Joint Task Force-t fejlesztik.
igen am, de a hardwireden azt irta az egyik volt fejleszto, hogy, idezem:"a "Stormregion" magja, a Trail (SWINE) szülőatyjai távoztak", vagyis ha jol ertem, akkor ok szerintem fejleszthetik a 2ot, nem ?
Julius 4.-8 Tuntetes, Az igazsag napja: http://www.szmm.hu/huzzunkel/index.php
1-2 évvel ezelőtt én is küldtem egy mailt a SW fejlesztőinek és hangsúlyozták, h NEM LESZ S.W.I.N.E. 2 !!! Jah és ez a R.A.B.B.I.T. vicc nagyon gyengére sikeredett.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Akármilyen is lesz a Call of Duty: Modern Warfare 4 single player kampánya, a főgonoszt már most imádjuk benne
Legfrissebb fórumtémák
- 13:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1642]
- 13:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [100]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
- 15:08
- Moderátoroknak [17415]
- 14:03
- Elhunyt... [2784]
- 22:21
- Jó ideje pletykáltak róla, a BlizzConon vált hivatalossá, hogy készül a StarCraft-shooter, a StarCraft Dominion [hozzászólások] [10]
- 11:54
- Cat Me If You Can teszt – Macska-jaj [hozzászólások] [3]
- 22:39
- A BlizzCon 2026-on jelentette be a Blizzard, hogy készül a Diablo V, de még egy párat aludnunk kell, mire megjelenik [hozzászólások] [1]