Hivatalosan is megkezdődött a Thief 4 gőzerővel való fejlesztése, sokak hatalmas örömére. Rég nem hallatott magáról semmit a sorozat, pedig mindegyik résznek megvolt a kellő sikere és az óta is komoly rajongótábor várja az új kalandokat abban a sötét, steampunk hangulatú világban.
Az Eidos Montreal stúdiójában a Deus Ex: Human Revolution fejlesztése a sok csúszás ellenére is már a célegyenesben van, így átadják a helyet a Thief 4 fejlesztőinek. Ez annyit tesz, hogy a fő produkciós szint teljes egésze most már a Thief 4 fejlesztőié, a Deus Ex új részének munkatársai pedig egy kisebb helyre költöznek.
„Az elmúlt négy évben a Deus Ex összes fejlesztője ugyan azon a helyen ücsörgött, rengeteg koncepciós rajz és dizájn terv között, de most eljött az ideje, hogy ezeket leszedjük és átadjuk a helyünket a Thief fejlesztőinek. Ez egy furcsa nap volt.” – közölte a Deus Ex: Human Revolution fejlesztője, Jonathan Jacques-Belletete. Ezen kívül még azt is megosztotta a rajongókkal Jacques-Belletete, hogy a két fejlesztőgárda teljesen el van szeparálva egymástól és semmi szerepe nincs a Thief fejlesztésében.
„Az egész csapat (akik a Thief 4-en dolgoznak) szuper, a művészeti vezető nagyon jó barátom, így tudom, hogy a Thief is a legjobb kezekben van.” – nyugtatta meg az aggódó rajongókat.
Az Eidos Montreal megerősítette, hogy készül a Thief 4, de hivatalos bejelentés még nem érkezett. Most már minden szem a közelgő E3-ra szegeződik, ahol talán hivatalosan is lerántják a leplet, következő sikervárományos játékukról.
Thief 4 - helycsere
A Deus Ex fejlesztői átadták a helyet a Thief 4 csapatának.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Thief (2014)
Fejlesztő: Eidos Montréal
Kiadó: Square Enix
Forgalmazó: Cenega
Megjelenés:
2014. február 28. PC
n/a: PS3, PS4, X360, X1
HOZZÁSZÓLÁSOK
VodevilX 2011.04.28. 14:52 [11345]
NAGYON HELYES!!!:-)
Balanses 2011.04.28. 13:14 [2136]
YES!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]