A Hitman franchise legújabb tagjáról, a Hitman: Absolutionről egyelőre csak keveset árult el a fejlesztő IO Interactive. Most azonban elárultak néhány részletet, melye főleg a játékmenetet érintik. Ebből kiderül, hogy a készítők teljesen elhagyják a jól megszokott térképet, csupán egy kis radar lesz segítségünkre, mely csak a közvetlen környezetünket mutatja. Ehelyett kapunk egy az Assassins Creed Eagle Visionjéhez, vagy a Batman: Arkham Asylum Detective módjához hasonló rendszert, ami ezúttal az Instinct Mode nevet viseli. Ösztönünk elsősorban a tervezésben lesz segítségünkre, megmutatja, merre tartózkodnak az őrök és merre járőröznek. Így sokkal könnyebb lesz megtervezni a következő lépésünket. Checkpoint rendszer kerül a játékba, így ha meghalunk, vagy lebukunk, nem kell majd teljesen elölről kezdenünk az adott küldetést. A történet ezúttal Chicagoban játszódik majd, és a küldetések során rendkívül változatos helyszíneken fordulunk meg. Lesznek szűk, zárt helyiségek, valamint tágas, nyílt terek is. A fejlesztők rengeteg időt töltöttek ügynökünk megalkotásával, így minden eddiginél részletesebb animációkra számíthatunk, melyeket az új Glacier 2 motor hajt. A 47-es ügynök, és általában az NPC intelligenciája is komoly fejlődésen ment át, így ha túszul ejtünk valakit, nem kezdenek ész nélkül lőni ránk. Mi pedig akár be is csaphatjuk ellenfeleinket. Például rendőrnek öltözve saját rádiónkon keresztül hamis személyleírást adva elterelhetjük magunkról a figyelmet. A járókelők is fontos szerepet játszanak, akik azonnal reagálnak a viselkedésünkre, cselekedeteinkre. Az IO fejlesztői igyekeznek minél kevesebb előre scriptelt jelenetet alkalmazni, hogy minél dinamikusabbak legyenek ezek a helyzetek. A Hitman: Absolutionre még elég sokat kell várnunk, hiszen előre láthatóan csak 2012-ben jelenik meg PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
Hitman: Absolution részletek
Nem lesz térkép, de lesz Ösztön mód.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Hitman: Absolution
Platform:
Fejlesztő: IO Interactive
Kiadó: Square Enix Europe
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2012. november 20. PC
n/a: PS3, X360
HOZZÁSZÓLÁSOK
johnson19 2011.07.16. 19:40 [131]
Checkpoint rendszer! Az kell ide; a Hitman-be, aminek pont az a lényege, hogy egy küldetést tucatnyi módon meg lehet csinálni, és az ember szívesen visszatölt egy mentett állást, hogy megnézze, mi van akkor, ha... Az agyam eldobom, hogy lassan minden játék ezzel a gusztustalan autosave-checkpoint szisztémával jelenik meg. Ennyire hülyének nézik a fejlesztők a játékosokat, hogy képtelenek egy Save Game - Load Game meüpontot használni? Mi lesz ezután, már lassan majd az RPG-k is checkpoint rendszert használnak?
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 16:48
- Játék kívánságlisták és várólisták [17]
- 10:07
- Ki mivel játszik mostanában? [8242]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]