Ha alaposan körülnézünk az adakozók támogatását kérő indie projektek között, rendre találkozhatunk innovatív, néhány esetben akár vakmerő ötletekkel is, amiket vagy érdekesnek tartunk, vagy egyszerűen feledésbe merülnek. Eddig úgy tűnik, hogy a Dejobaan Games 72 000 dollárt összegyűjtő Kickstarter projektje, az Elegy for a Dead World a szerencsés kategóriába tartozik, hiszen a megszerzett összeg jóval meghaladja a kívánt 48 000 dollárt. A 2015 elejére ígért rendhagyó alkotás három halott világ történeteinek megírásáról, és irományaink másokkal való megosztásáról szól. A fejlesztők az angol romantika időszakában tevékenykedő költők művei alapján hozták létre a három, sajátos atmoszférával rendelkező világot, amik ennek megfelelően Shelley, Byron és Keats után kapták nevüket. A Földön nyílt átjárókon átkelő expedíció egyetlen túlélő tagja mi vagyunk, így ránk hárul a letűnt korok emlékeitől hemzsegő bolygók elveszett civilizációnak felfedezése és a felfedezések rögzítése. A kreativitást ihlető látványvilágok felfedezésekor madártollak jelzik majd azokat az érdekes pontokat, amikről különböző formákban írhatunk. A pontok természetesen kellően változatosak lesznek, olykor különös külsejű tárgyak és építmények jellemzését kéri tőlünk a játék, máskor pedig akár egy élőlény utolsó napjairól is írhatunk novellát. Előfordulhat azonban az is, hogy írás közben a játék az eseményeket teljesen új fényben megvilágító információval lát el, és ilyen esetben okosan kell kivágnunk magukat a helyzetből. Mikor aztán megalkottuk a teljes narratívát, a Steam Workshopon keresztül megoszthatjuk a többi játékossal, sőt, digitális és nyomtatott formájú dokumentumként is megőrizhetjük.
Sikeres Kickstarter kampányt zárt az Elegy for a Dead World
Újabb kreatív projektnek szavazott bizalmat a közönség.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]







