John Romero neve bizonyára mindenki számára ismerősen cseng, hiszen igazi veterán fejlesztőről, a videojátékos társadalom egyik élő legendájáról van szó. Ugyanígy aligha kell bárkinek is bemutatni a Doomot, minden idők egyik legismertebb és legnépszerűbb FPS-ét. A játék eredetileg 1993-ban jelent meg, ám azóta is több port készült belőle (legutóbb 2012-ben jelent meg az Xbox Live Arcade-n). Eddig két folytatása készült, a Doom II alig egy évvel később, 1994-ben jelent meg és nem sokban különbözött az elődtől. A harmadik részre már tíz évet kellett várnia a rajongóknak, a 2004-es Doom III azonban elég vegyes fogadtatásban részesült. A negyedik rész azóta sem készült el, pedig ismét elmúlt tíz év, de ez idő alatt mindössze pletykák és fals információk láttak csupán napvilágot. Végül a nagy bemutatóra a tavalyi QuakeConon került sor, ám nem a sorozat negyedik részét leplezték le, hanem a rebootját.
Sajnos a bejelentése óta szigorú hallgatásba burkolózik a projekt és most sem azért kezdtem bele e néhány sor megírásába, mert érdemi információkkal szolgálhatok. Ehelyett egy picit visszarepülhetünk huszonkét évet az időben, ugyanis John Romero, a széria megálmodója a napokban leporolta az első részt. Tette ezt a Double Fine által indított Devs Play videosorozat kedvéért, amelyben a fejlesztők klasszikus játékokkal játszanak újra. Romero nem is választhatott mást, mint a Doomot, amellyel ismét hosszú órákat töltött. Erről tízrészes bemutató is készült, amelynek első felvonását lent meg is nézhetitek (a video végén természetesen a többi epizód és más játékok hasonló bemutatóit is megtaláljátok).
John Romero és a Doom
Az egyik leghíresebb FPS és alkotója újra együtt.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Hamika95 2015.02.08. 23:12 [33]
Dejóóó :)
Hát tényleg nem lett volna rossz egy esetleges újabb rész bejelentése, de legalább szép időket idézhetünk fel vele. :)
Nem olyan rossz játék, pedig, tényleg, tényleg régi játék :)
Hát tényleg nem lett volna rossz egy esetleges újabb rész bejelentése, de legalább szép időket idézhetünk fel vele. :)
Nem olyan rossz játék, pedig, tényleg, tényleg régi játék :)
thri77 2015.01.27. 08:12 [652]
Nem a tartalom miatt linkeltem, nyilván meg fog dőlni, meg inkább fun kategória.
BB-t nem követtem, de most utánakerestem. Nem ennyire direkt promóra gondoltam, hanem hogy kicsit felkavarják az állóvizet és megágyaznak egy esetleg pár héten belül esedékes bejelentésnek.
BB-t nem követtem, de most utánakerestem. Nem ennyire direkt promóra gondoltam, hanem hogy kicsit felkavarják az állóvizet és megágyaznak egy esetleg pár héten belül esedékes bejelentésnek.
SolidSnakeGH 2015.01.27. 07:33 [806]
Ez már eléggé a kukacoskodás kategória szerintem, nyilván meg fog "dőlni" a mítosz, a való életben lehetetlen ennyi cuccot magaddal hordani, pont ezért beszélünk videojátékról. Mindenesetre szórakoztató lesz látni, hogy egy kb. ~100kg-s össztömegű cumóval megpakolva próbálnak kísérletezni. :-D
A promózás tekintetében érdekes lenne, ha ezzel hoznák össze a reklámot, nem ez lenne az első példa (ld. Breaking Bad esete).
A promózás tekintetében érdekes lenne, ha ezzel hoznák össze a reklámot, nem ez lenne az első példa (ld. Breaking Bad esete).
thri77 2015.01.26. 21:52 [652]
Lehet mégis azoknak volt igaza, akik szerint tervezett Doom promo, vagy annak felvezetése zajlik :)
http://www.polygon.com/2015/1/25/7897329/mythbusters-doom-id-software
http://www.polygon.com/2015/1/25/7897329/mythbusters-doom-id-software
SolidSnakeGH 2015.01.24. 14:27 [806]
Köszönöm szépen a szándékot mindenesetre, becsülendő. ;-)
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]