28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Valós idejű akcióra vált a Worms Rumble

32 fős multiplayer, multiplatform csatákat vívhatunk a kukacokkal.

Írta: Dino 11 hozzászólás

A Team17 sokak számára egyet jelent a Worms szériával, pedig a cég már a kilencvenes évek elején történt alapításától kezdve foglalkozott mások játékainak kiadásával is (a 2010-es évek második felére pedig digitális kiadóként lett igen aktív), meg persze más játékokat is köszönhetünk nekik, mint például az Alien Breed sorozatot. Mindezek ellenére persze a harcias kukacokról szóló játékok vitték előre a céget hosszú időn át - immáron 25 esztendeje.

A brit cég 2003-ban próbálkozott már a széria megreformálásával, a játék 3D-s térbe helyezésével, azonban a Worms 3D kissé vegyes fogadtatásra talált, nem mindenki tudott megbarátkozni a harmadik dimenzióval. Előbb-utóbb aztán vissza is tértek a hagyományos, 2D-s játékmenethez, a széria legutóbbi darabja pedig a 2016-os Worms W.M.D. volt.

Most pedig egy újabb részről érkezett hír, amellyel ráadásul ismét reformra készülnek a Team17-nél, csak ezúttal más irányban. A Worms Rumble ugyanis szakít az eddigi körökre osztott játékmenettel, és valós idejű kukaccsatákkal szeretné meghódítani a játékosokat.

A PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re elkészülő játékban 32 fős online multiplayer meccseket vívhatunk majd, ráadásul a platformok között is folyhat a csata. Kezdésnek Deathmatch és Last Worm Standing játékmódokat kapunk - az utóbbi battle royale stílusú játékban egyedül vagy csapatosan vehetünk részt.

Nem maradnak ki a sokak kedvencévé vált fegyverek, mint például a bazooka, a szent kézigránát, a baseball ütő vagy a shotgun, de újakat is terveznek a fejlesztők. Kukacunk a harcok során XP-t gyűjt, amellyel új fegyverskineket, ruhákat, kiegészítőket és emote-okat szerezhetünk.

A Worms Rumble a tervek szerint még ez év végén megjelenik, utána pedig folyamatos tartalmi frissítésekkel, új arénákkal és testreszabási lehetőségekkel bővítik majd a játékot. Július 15-étől PC-s zárt bétateszt indul, amelyre itt lehet jelentkezni.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Worms Rumble
  • Worms Rumble
  • Worms Rumble

Worms Rumble

Platform:

Fejlesztő: Team17

Kiadó: Team17

Megjelenés:
2020. december 1. PC, PS4, PS5
2021. június 23. X1, XSX, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

szbszig
szbszig [33649]
Csak most néztem meg a trailert, de ez minden szempontból borzasztó. :-(
BAlam
BAlam [60]
nagyon kiraly koszi :-D
david139
david139 [18716]
Ez ilyen facebook játéknak pár éve el is ment volna..
Alfonzszel
Alfonzszel [46]
:D A munkatársak meg csak nèznek most, mit röhögcsèlek magamba, fülessel a fejemben.
Shadowguard
Shadowguard [4577]
A neten mindent meg lehet találni :D
De Frankó! :-D
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (11 db)