28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Miben fog fejlődni a WWE 2K22?

A 2K Sports és a Visual Concepts közzétett egy listát, amely az újdonságokat taglalja.

Írta: GeryG

A 2K Sports égisze alatt nem csak a kosárlabda szerepel kiemelt helyen, de a sportnak csak részben tekinthető pankráció is. Ezt évek óta a WWE széria képviseli, amelynek következő része a WWE 2K22 lesz jövő tavasszal. Eddig nem sok részletet fedtek fel a készítők, de most közzétettek egy listát, amely a várható újdonságokat taglalja.

A fejlesztők azt ígérik, hogy egy teljesen új, a korábbiaktól szinte gyökeresen eltérő játék érkezik jövőre. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a módosításokat és újításokat a rajongók kérései alapján igyekeznek megvalósítani.

Az egyik legfontosabb változás, hogy lecserélik a játék alatt dolgozó motort, amely az animációkért és a grafikáért felel. Soha ennyire élethű nem volt még a virtuális pankráció. Ugyanazt a technológiát használják a karakterek mozgásának lemodellezésére, ami az NBA 2K22-ben már bizonyított. Emellett a bevilágítás is teljesen új alapokra kerül.

Teljesen újragondolják az irányítást, ami sokkal intuitívabb lesz, a játékosok azt érezhetik majd, hogy valóban karakterük minden mozdulata felett hatalmuk lesz. A mérkőzések prezentációja is megváltozik, bár ezt egyelőre nehéz megfogni, hogy mit is jelenthet. Viszont a WWE 2K Showcase megújulását nem: a játékosok feleleveníthetik és újra élhetik kedvenc pankrátoraik legendás meccseit.

A MyGM a játék menedzser része lesz, ahol szupersztárokat lehet draftolni, menedzselni a szerződéseiket és összehozni a rajongók álmainak meccseit.

De megjelenik a MyFaction játékmód is, ahol saját szervezetet hozhatunk létre a legnagyobb sztárokkal, amellyel simán versenyre kelhetünk az ikonikus nWo-kal. A MyRise pedig egy általunk megalkotott pankrátor útját mutatja be a legelső meccsétől kezdve a világsztárrá válásig.

A visszatérő elemek között pedig ott lesz a Universe-mód, ahol szinte bármit a saját szánk íze szerint alakíthatunk, valamint a Creation Suit, ahol bármilyen karaktert megalkothatnak, csak türelem kérdése.

A WWE 2K22 PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, illetve Xbox Series X-re és Xbox One-ra fog megjelenni valamikor 2022 márciusában. További részleteket januárra ígérnek a készítők.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

WWE 2K22

Platform:

Fejlesztő: Visual Concepts

Kiadó: 2K Sports

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. március 11.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!