28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Januárban temetik a The Day Before-t

A játék már születése előtt bukásra volt ítélve, a premier után a fejlesztők is bezártak, de már a szerverek sem húzzák soká.

Írta: GeryG

Ha meg kellene nevezni a 2023-as év legnagyobb bukását, akkor bár lennének versenyzők, kétségtelenül a The Day Before húzná be e kétes címet. A játékot gyanúsan látványos előzetesekkel és hangzatos ígéretekkel jelentették be, hogy aztán csak a halogatások és kétes hírek jöjjenek éveken keresztül. Végül néhány hete csak elrajtolt a korai változat, ami pontosan az volt, amire a többség számított: katasztrófa.

A Fntastic stúdió nem is húzta tovább, alig néhány nappal a botrányos premier után bejelentették, hogy bezárnak, ennyi volt. Ehhez képest a szerverek tovább működtek, hogy a legkeményebb vagy magukat a leginkább sanyargatni kívánó játékosokat még kiszolgálják. De már ez sem tart sokáig, ugyanis a szervereket január 22-én végleg le fogják állítani. Ezzel tehát véget ér a The Day Before haláltusája is.

Vagy talán mégsem. Úgy hírlik ugyanis, hogy egy kellően elszánt játékos már dolgozik egy megoldáson, ami a szerverek leállítása után is lehetővé tenné, hogy offline játszunk tovább a játékkal. Ezt egy LuciO nevű X-felhasználó osztotta meg karácsonykor, de ennél több infó azóta sem érkezett. Így az sem biztos, hogy az egészből végül lesz valami, illetve ha mégis, akkor mikor.

Érdekesség egyébként, hogy a The Day Before akkora botrány lett, hogy abból is képesek néhányan komoly pénzt szakítani. Vagy legalábbis megpróbálják. Miután a fejlesztők felszívódtak, a Steamen pedig a pénzvisszafizetések mellett az áruházból is lekerült a játék, megjelentek a nyerészkedők. Akik korábban több kulcsot is szereztek a játékhoz, most sokszoros áron kínálják azokat a 15 dollártól egészen a döbbenetes 1000 dollárig. Kérdés, ki áldozna erre ennyit…

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

The Day Before

Platform:

Fejlesztő: Fntastic

Kiadó: MyTona

Megjelenés:
2023. december 7. PC (korai hozzáférés)
n/a: PS5, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!