28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Középkori várakat építhetünk a Tiny Glade-ben

Egy kétfős indie csapat hamarosan elkészül barátságos építőjátékával.

Írta: Dino

A svéd Pounce Light stúdió mindössze két fejlesztőből áll: Anastasia Opara és Tomasz Stachowiak alkotja a a csapatot. Első játékuk a Tiny Glade lesz, amelyben középkori várakat építhetünk. És igazából ennyi: nincs menedzselés, nincsenek csaták, nincsenek rossz válaszok. A lényeg, hogy egy nekünk tetsző épületet húzzunk fel, szépítgessük, csinosítgassuk, aztán pedig gyönyörködjünk benne.

Tetszésünk szerint emelhetünk – vagy alacsonyíthatunk – falakat, megrajzolhatjuk a környező utak vonalát, ha pedig az épületen vezetünk keresztül egy utcát, automatikusan árkádok jelennek meg. Aztán pedig a környék is megtelik élettel: bárányok sétálnak a füves területeken, este pedig szentjánosbogarak világítják meg épületünket.

A projekt amúgy Ana kísérletezéséből indult: procedurálisan generált falakkal kísérletezgetett, amiről videókat osztott meg a közösségi hálón, a rengeteg pozitív visszajelzés nyomán viszont párjával úgy döntöttek, hogy otthagyják munkahelyüket (egy AAA-s fejlesztőstúdiót), és inkább teljes egészében saját művükre koncentrálnak. Egyedül a zenei rész az, amit külsősökre bíztak: a NokNok Audio gondoskodik arról, hogy az építkezés közben felcsendülő muzsika is passzoljon a barátságos játékmenethez.

A Tiny Glade 2024. szeptember 23-án jelenik meg, PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Tiny Glade
  • Tiny Glade
  • Tiny Glade
  • Tiny Glade
  • Tiny Glade
  • Tiny Glade

Tiny Glade

Platform:

Fejlesztő: Pounce Light

Megjelenés: 2024. szeptember 23.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!