Amikor először hallottam a Commander: Conquest of the Americas játékról, nagyot dobbant a szívem. Hajdanában ugyanis – még a PC-s játékok hőskorában – a Civilization atyja, Sid Meier elkészített egy másik remekbeszabott játékot, a Colonizationt. Ennek végül nem lett folytatása, csak egy ingyenes, nyitott projekt Javában. Illetve egy Civilization IV kiegészítő is készült ilyen névvel (Civilization IV: Colonization, csakhogy ez egy Civ IV-re alapozott bővítés volt és nem a Colonization valódi folytatása. Így aztán reménykedve telepítettem fel a Conquest of the Americast.
Részben igazam volt, hogy a finn Nitro Games igyekezett meglovagolni a hajdani kolonizáló játék sikerét, azonban ennél sajnos kevesebbről van szó. Az már a screenshotokból is világossá válik, hogy ez a játék az East India Company motorjára épül. Ez a sejtésünk hamarosan tudássá válik, amint elindítjuk a játékot, hiszen mindenben a kelet-indiai atyjára hasonlít (melyről elolvashatjátok ismertetőnket is).
A Conquest of the Americas azért persze jóval több, mintha egy kiegészítő lenne az EIC-hez, hiszen a stratégiai része egész más. De felépítését tekintve ugyanaz: jól érezhető, hogy a finn fejlesztők készítettek egy 3D-s, vitorláshajós csataszimulátort, és hogy ez eladható legyen, kanyarítottak köré egy stratégiai részt térképpel, kikötőkkel és tengerrel, amin tengeri csatákat kezdeményezhetünk.
A tengeri csatás rész nem nagyon változott meg az East India Companyhez képest: itt is kétféle módon irányíthatjuk a hajókat. Egyrészt RTS-módban, ami hasonló a Total War sorozat utóbbi részeire, azaz hajókat kijelölve adhatunk meg útpontot vagy célpontot. Nekem ez a mód már a Total Warban se jött be, mivel számomra néha nagyon érthetetlenül navigál a mesterséges intelligencia. Ha például nem a nyílt tengeren vagyunk és különböző szigetek tennék érdekesebbé a taktikát, akkor a mi MI vezérelte hajóink tuti hülyén használják a szigeteket: például erőfölényünket szétaprózzák és esélyt adnak a kisebbségben lévő ellenségnek, hogy egyenként pusztítsa el a hajórajunkat.
Ez ellen jó a másik mód: a kapitányi nézetben egyetlen hajót uralunk, mint annak a kapitánya, és mi állíthatjuk a vitorlázatot, az irányt és persze az ágyukat is (milyen lőszerrel, mikor és milyen sávban tüzeljenek). Ez már sokkal érdekesebb és játszhatóbb játékstílus. Sajnos azonban amíg mi egy hajóval bíbelődünk, az MI képes a többi hajóval hülyeséget csinálni. Újdonság volt – legalábbis számomra, aki nem próbáltam az East India kiegészítőit –, hogy a tengeri csata részben partközelben is harcolhatunk ellenséges városoknál. Ilyenkor az ellenség hajóin kívül az erődjük is harcban áll és elpusztítható.
És akkor nézzük a stratégiai részt! Ezen a térképen Észak- és Dél-Amerika keleti partvonala látszik, és kezdetben egyetlen város sincs rajta. Ezeket – hasonlóan a Colonizationhöz – nekünk kell megalapítanunk, és folyamatosan tölteni őket kivándorlókkal, akik el kívánják hagyni az óhazát. A probléma – amiben különbözik Sid Meier játékától –, hogy nem akárhol alapíthatunk új várost, csak fix helyeken. Ebből adódóan fix számú település lehet az egész Újvilágban, így a rivális nagyhatalmak az idővel versengve igyekeznek lefoglalni ezeket a helyeket.
A minél több hely megszerzését megnehezítendő, csak akkor alapíthatunk új várost, ha a már megalapítottakat kellően felduzzasztottuk lakosokkal. És itt jön a másik hiányosság: a lakosok csak lakosok. Nincsen semmi speciális szaktudásuk. Nem vesznek részt a termelésben direkt módon, csak a számuk alapján. Ennek az irányítása (a szaktudással rendelkező telepesek kihasználása) nagyon hiányzott számomra a játékból. Viszont van többszintű termelés, ami jó pont. Tehát a nyersanyagot is elszállíthatjuk az óhazába, abból is folyik be valamennyi pénz, de ha már dolgozunk rajta, akkor többet ér. A legtöbbet pedig akkor kapjuk, ha készterméket állítunk elő.
Nagy előrelépés az East India Company óta, hogy – az ősrégi Colonizationhöz hasonlóan –automata kereskedő-útvonalat állíthatunk be hajóinkhoz: megadhatjuk, hogy mely városokat érintse, mit hol vegyen fel, és mit hol pakoljon le. Ez nagyon remek lehetőség. A gond csak az, hogy míg az East Indiában legalább a hajóinkkal törődni kellett, addig itt már azzal sem. Így ugyanis nem maradt mivel játszani: ha elég sok kolóniánk van és elég sok hajónk, akkor azok maguktól csinálnak mindent. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy pár hadiflottával járőrözünk a tengereken és elfogjuk a kalózokat, meg az ellenséges hajókat. Illetve néha van speciális küldetés, amit ezen hadiflották egyikével teljesíthetünk. Így a játék egy idő után unalmassá válik.
A Commander: Conquest of the Americas tengeri ütközetes része nagyon szép és hangulatos. Látszik, hogy igazából ez a játék lényege és magja. Gyönyörű a tenger és a különböző típusú hajók. Látványban is érdekesebb, ha valami szigetecske vagy part menti erőd dobja fel az egyhangú vízfelületet. Profin néznek ki – és növeli a változatosságot – a különböző időjárási körülmények is. Bár még mindig a leglátványosabb a napsütésben bevitt sorozattűz... A stratégiai térkép olyan, amilyen. Persze a víz itt is nagyon szép, csak hát érdekes, hogy azt is 3D-ben készítették el. Ennek két hátránya van: az egyik, hogy ha sok hajó úszik Amerika környékén, akkor néha beszaggat a játék. A másik egy bug – amit remélhetőleg javítanak –, hogy az automata kereskedésre beállított hajóink néha elakadnak a karibi szigetekben.
Összegzésképpen nyilvánvaló, hogy kár volt részemről valamiféle Colonization utódot várni tőle, hisz nyilvánvalóan nem az – bár igény volna rá. Az East India Company folytatásának azonban nem rossz. Bár nekem nagyon tetszett EIC alapötlete, a magukat országnak tartó vállalatok kalandos versenyfutása. Ennél kissé elcsépeltebb az amerikai kontinens benépesítése európaiakkal, de ez sem rossz. Ráadásul ha tetszettek az EIC tengeri csatái, akkor most sem fogunk csalódni. A stratégiai térképen meg nagyszerű újítás az automata kereskedőút beállítása. Az egyetlen kár, hogy emiatt talán még hamarabb megunható a játék.
