28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

MLB The Show 20 teszt – A példamutató sportjáték

Ha már úgyis #maradjotthon, miért ne ismernél meg egy új sportot?

Írta: Sityi

1997 óta szállítja a Sony a hivatalos amerikai baseballbajnokságot feldolgozó játékait a platformjain – az eladási adatok alapján pedig úgy tűnik, a siker évről évre adott, hiszen ahhoz képest, hogy világszinten erősen rétegsportról van szó, a millió feletti eladás csak összejön évente. Itt a Dome-on se nagyon foglalkoztunk ezzel a sporttal: az utolsó MLB: The Show rész, amit teszteltünk, 2013-ra datálódik vissza... Sebaj, ami késik, az a MÁV, itt a friss-ropogós 2020-as kiadás, mi meg jól leteszteltük!

MLB The Show 20 teszt – A példamutató sportjáték

Mi is az a baseball? Ha a válasz csupán egy határozott „Ööööö...” lenne, akkor a rövid szabályismertetőt a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség honlapján lehet elolvasni – a lényeg tulajdonképpen annyi, hogy az ütő csapat minél több embere körbe tudja futni a diamondot, míg a dobó csapat ezt próbálja megakadályozni. Szóval messze nem bonyolult, nagyon hamar bele lehet jönni. És az MLB: The Show 20 zsenialitása itt mutatkozik meg igazán. Legyél bármennyire kezdő vagy profi, a játékot abszolút a saját tudásunkhoz és játékstílusunkhoz tudjuk igazítani: a különböző posztokhoz többféle irányítási mód állítható be, így mindenki megtalálja a neki fekvőt. Mint a címben már említettem: példamutató! A játék első indításakor egyébként ezzel kezd: minden poszton végigvezet és beéállíttatja az irányítást, és csak utána adja teljesen a kezünkbe a gyeplőt. Aki akarja, persze lenyomkodhatja hamar ezt a részt; szerintem érdemes rászánni azt a bő fél órát, hogy magabiztosan léphessünk a gyepre/salakra.

Persze a zsáner kereteit feszegetni manapság már nagyon nehéz, így ilyen téren a SIE San Diego Studio sem tudott nagyon eltérni a megszokottaktól. Adott a kedvenc csapatunkkal történő út a bajnoki cím felé, lejátszhatjuk az idei valós meccseket (a járvány miatt erősen foghíjas sajnos a naptár jelenleg), saját játékost, csapatot indíthatunk (utóbbit valamelyik valós csapat helyett – de akár saját mezt, logót is kreálhatunk), és persze meccselhetünk online. És még a digitális baseballkártya-gyűjtögetés is adott, itt Diamond Dynastynek hívják. A kezdőknek és sietősöknek pedig ott a Moments mód, ahol adott szituációt, nagy sporttörténelmi pillanatot élhetünk és játszhatunk újra.

MLB The Show 20 teszt – A példamutató sportjáték

Azért akad itt újdonság is. A sorozat történetében először lett teljes a játékosok és csapatok listája a Minor League Baseballban is (ez eddig a Major League Baseballra volt csak adott). Ráadásként a stadionokban is végre valós hirdetések bukkantak fel, így növelve az immerziót. Az egyik legfontosabb új játékmód pedig a Custom Leagues, ahol olyan online bajnokságot hozhatunk létre, amihez csak kedvünk van: az elérhető játékosoktól, csapatoktól kezdve a szabályok meghatározásáig (mondjuk hány inning legyen) bármit beállíthatunk. Kedves figyelmesség, hogy mentett állásunkat áthozhatjuk az előző részből (ugye te is kipróbáltad, ha már PS Plus játék volt 2019 októberében?).

Maga a játékmenet abszolút ott van a szeren. Ugyan az átvezetők mennyisége a türelmetlenebbek szerint megtöri a lendületet, viszont az autentikus élményhez rengeteget hozzáad. Nekem nem nagyon volt szívem ezeket átnyomni. Az ilyenkor használt mozgásrepertoár is kellően bőséges ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba ezek nézegetése – látszik a kiemelt figyelem a részletekre. Slim gépem van, nálam néha előfordult, hogy ilyen résznél beröcögött a kép, de szerintem nem zavaró – gondolom, Prón nem fenyeget ez a probléma. Az irányítás kifogástalan, bármelyik beállítást választjuk bármilyen poszton, legfeljebb némi gyakorlás és kis ügyesség kérdése, hogy ráérezzünk mondjuk a tökéletes ütésre, vagy a távolságot lopó ellenfél kiejtésére. A hangzásvilágra se lehet egy szavam sem: a kommentátorok a ma elvárható módon élnek a játékkal és jól követik a történéseket.

MLB The Show 20 teszt – A példamutató sportjáték

Nem vagyok baseballszakértő, távolról sem. De mielőtt leültem volna a játék elé, némi fogalmam volt a szabályokról, meg bő húsz évvel ezelőtt a gimis amerikai angoltanár próbálta az osztályt megismertetni ezzel a nagyszerű sporttal, így nem teljesen fogalmatlanul vágtam bele a tesztbe. Azon kívül, hogy szerettem volna jót szórakozni, más elvárásom nem volt – és ezt maradéktalanul teljesítette is a mű. Sőt, olyannyira, hogy a játékosokhoz való hozzáállása (kezdő, középhaladó, profi, testreszabhatóság – amit a cikkben már leírtam) egyenesen lenyűgözött. Aki nyitott az újdonságokra, annak azért érdemes belefektetni; aki meg amúgy is bírja a baseballt, annak azért.

A tesztpéldányt a Sony Computer Entertainment Europe biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Kiemelkedően jól bánik a játékossal
  • Teljes MLB élmény
Negatívumok
  • Slim gépen beszaggat néha
  • A sportjátékok zsánerén belül újat nem nagyon tud mutatni (de manapság ez igazából elég kemény dió)

További képek

  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
  • MLB The Show 20
Sityi

Sityi
Örökifjú hardvertudor, csúcsamatőr fotelpilóta, botcsinálta zenészkezdemény. De amúgy békés majdnemmindenevő. Vonzódik a kerek dolgokhoz: legjobban a kormánykerék és a DJ-kontrollerei mögött érzi magát.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!