Nagyon kedvelem a poszt-apokaliptikus témájú filmeket, illetve legfőképpen a videojátékokat. Ugyanakkor van egy fontos szempont, ami eldönti nálam, hogy az adott cím rendesen leköt-e, vagy pár óra után lényegében elengedem a sztori részt és csak játszom vele. Ez pedig nem más, mint a pusztulás utáni világ narratívája. A Horizon Forbidden West például sosem tudott magával ragadni, hiszen ez a robot-szörnyekkel teli koncepció nem nyerte el a tetszésemet, de mint videojátékot imádom. Jobban kedvelem a földhözragadt, nyers megközelítést, mint például a The Last of Us két része, vagy a Days Gone.
A 35MM egy ilyen kiüresedett világ romjaira kalauzol el, ahol minden szürke, rideg, és... halott. Egy katasztrófa elpusztította a világ lakosságának nagyobb részét, a megmaradt túlélők pedig nem épp barátkozni járnak át egymáshoz. Eluralkodtak a farkastörvények, a gyilkolás, a rablás, az erőszak, így az általunk ismert világ a feje tetejére állt. Ebben a környezetben tart valahová két túlélő, az orosz pusztaság közepén. Céljukat eleinte még nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy keresnek valamit (vagy valakit?), miközben bejárják a kopár vidéket.
Eleinte úgy tűnhet, hogy a 35MM egy szimpla sétálószimulátor, de amikor elkezdünk kilootolni ezt-azt, feltűnik, hogy van nálunk kés, elsősegélycsomag meg konzerv is. Itt konkrétan azt hittem, hogy egy túlélőjátékkal állok szemben, ahol az éhségen kívül a karakterem kipihent állapotára is oda kell majd figyelnem, de szerencsére nem ez a helyzet. Ettől függetlenül az alkotás bátran váltogat a műfajok között, hol a már említett sétálószimulátor, hol pedig egy horrorjáték keretein belül mozog, de nem hiányzik belőle az akciószekvencia, és némi QTE-gombnyomkodás se (ez utóbbi mondjuk borzalmas lett).
Egyik helyről megyünk a másikra, egy erdő után beérünk egy faluba, majd onnan a városba, és így tovább. Az egésznek van egy jókora S.T.A.L.K.E.R. és Metro utánérzése hangulatügyileg, ami elsősorban a jellegzetes szovjet építészetnek és a lepusztult, már-már félelmetes környezetnek köszönhető, amelyeket bebarangolhatunk. Hogy mi történt a körülöttünk lévő világban, azt felszedhető jegyzetekből és párbeszédekből tudhatjuk meg, vagy egy ottfelejtett rádión ismétlődnek a felvételek. Több helyen felsejlett előttem Cormac McCarthy „Az út” című könyve, de spoilerezni nem szeretnék.
A látványvilág felemás. A helyszíneket egész korrekt módon kidolgozták, mind a falu, mind a város egész hangulatos, és a környezeti effektek, például az eső is sokat dobnak rajtuk. Ellenben a karakterek kidolgozottsága már nem a legjobb, a baltával faragott arcokon pedig némileg ront az orosz szinkron is, amit mintha csupa életunt színész adott volna elő. Persze az is lehet, hogy direkt ez volt a cél.
A cím a 35 mm-es filmre utal, mert bizony tudunk a játékban fényképezni is. Ezzel amúgy a kelleténél több időt elvoltam, de ez betudható a Martha is Deaddel eltöltött időmnek, ahol élvezettel kísérleteztem. Már csak azért is volt időm lövöldözni a géppel, mert a 35MM tempója meglehetősen lassú. Társunk is egy csigát megszégyenítő sebességgel araszol, ezért nem egyszer inkább előrerohantam, és vártam percekig, míg a szkript szerint utolér. Bizonyos játékmechanikák elég furán működnek a programban, például a már említett QTE-résznek sem éreztem igazán helyét pont itt, pláne ilyen kivitelezésben.
Ettől függetlenül egy valami elviszi a hátán az egészet: az atmoszféra. Tényleg brutálisan nyomasztó érzés a kihalt falvakban, vagy az elnéptelenedett városban, sőt, úgy összességében ezeken a hátborzongató orosz vidékeken portyázni. A S.T.A.L.K.E.R. 2 megjelenéséig egész nyugodtan lehet tenni egy próbát vele, de a nyúlfarknyi játékidő (2-5 óra) sovány vigasz lehet.
