Ahogy azt bő hat esztendővel ezelőtt, a Xenoblade Chronicles X ismertetőjében már elmeséltem, ez a sorozat gyakorlatilag a véletlennek köszönheti a létét. Az első epizód ugyanis elvileg a Final Fantasy széria legújabb folytatásának indult, de a fejesek úgy vélték, hogy az túl sötét hozzá. Sebaj, Tetsuya Takahashi mester fogta csapatát, és megalkotta saját cégét, a Monolith Software-t, hogy valóra váltsa ezt a projektet. Később új franchise született belőle, és az eredetileg a Namco Bandai kötelékébe tartozó gárdát megvásárolta a Nintendo, így a Xeoverse-univerzumba tartozó játékok 2010 óta a japán gigacég aktuális platformjára jelennek meg.
Ezt a sorozat címváltozása is jelezte, amely a 2010-es, még a Wii-re megjelent első epizód óta a Xenoblade Chronicles névre hallgat. A széria legújabb darabja, az új sorszámot viselő Xenoblade Chronicles 3 nemrégiben került a boltok polcaira, és azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, így, mindjárt az elején, hogy a Switch egyik eddigi legnagyobb szabású játékát tisztelhetjük benne.
Manapság egy jó szerepjáték alapelemei a lebilincselő, érzelmeinkre is ható történet, a grandiózus, ajánlottan szabadon bejárható világ, no meg a jól kigondolt harcrendszer és karakterfejlődés, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Nos, ezeket mind megtalálhatjuk ebben a programban, amely egyszersmind folytatja az előző két epizódot, és azok konklúzióját tárja elénk, másfelől halad is a korral, és sokat javított az előzmények talán kevésbé gördülékeny elemein.
A történet Aionios világán játszódik, ahol két nemzet, a keves és az agnus áll egymással folyamatos harcban.
A történet Aionios világán játszódik, ahol két nemzet, a keves és az agnus áll egymással folyamatos harcban. Az előbbi főleg technikai vívmányokat vet be ellenfele ellen, míg az utóbbi jobban kedveli a mágiahasználatot. Ezek a nemzetek kolóniákban élnek, amelyek mindegyikéhez tartozik egy hatalmas, éltető és védelmező robot-féleség egy-egy toronyórával. Ez utóbbit kell energiával folyamatosan feltölteni, amelynek forrása nem más, mint a legyőzött ellenfelek lelke.
A királynőik parancsára háborúzó harcosok külön erre a célra kifejlesztett és – mint a Mátrixban – „legyártott” katonák, akik tízévnyi létre vannak programozva, már ha megérik azt. Azon kevesek, akik igen, egyfajta tiszteletadási, „hazatérési” szertartáson vehetnek részt a királynő előtt, ahol gyakorlatilag a teljes kolónia szeme láttára mehetnek a Mennybe. Ebben, no meg a csatában elesettek lelkeinek begyűjtésében spéci harcosok segítenek, aki fuvolájuk dallamával csalják ki és repítik apró, fényes kis gömbökként a még ki sem hűlt porhüvelyek bioenergiáját, kis szentjánosbogarakként megvilágítva velük az éjszakai égboltot. A történet középpontjában a két ellenséges nép három-három harcosa áll (keves részről Noah, Lanz és Eunie, agnus oldalról pedig Mio, Taion és Sena), akik feladják genetikailag beléjük táplált nézeteltérésüket, és elhatározzák, hogy kiderítik, mi is áll valójában a háttérben. A csavaros, magával ragadó, számtalan átvezetővel elmesélt, gyakran szívbemarkoló sztoriról nem írnék többet, azt mindenkinek bőven lesz ideje megismerni a kb. 200+ órányi játékidő során.
A program színpompás, szabadon bejárható világában minden szempontból könnyű elveszni.
A program színpompás, szabadon bejárható világában minden szempontból könnyű elveszni. Szerencsére térképünk, no meg az újításként megjeleníthető útjelzőink segítenek abban, hogy fizikailag ez ne történhessen meg. Szintén friss feature, hogy az eddigi három helyett hat plusz egy karakterrel kalandozhatunk, amelyek közül az extra fő mindig más, attól függően, hogy merre jártunk és ott ki szegődött mellénk. A harcok valós időben zajlanak, és szerencsére igen gördülékenyek. Az XP-gyűjtési és fejlődési rendszeren sokat könnyítettek a fejlesztők, így most alapból mindenki támad egy adott ellenfelet, amennyiben az a választott fegyvere hatótávjába ér. Mi bármikor szabadon váltogathatunk a hat karakter között, akiket a harcok szüneteiben vagy a harcmezőn kívül tetszőlegesen szabhatunk a kedvünkre.
Küzdelmeinkben artoknak nevezett, éppen kiválasztott karakterosztályunktól és annak erősségétől függő speciális képességek vannak segítségünkre, amelyek vagy támadásainkat erősítik, vagy védelmet, esetleg gyógyulást nyújtanak magunk, avagy a többiek számára. Ezeknek van persze némi lecsillapodási idejük, mielőtt újra bevethetnénk őket, de ha eleget küzdünk és kitartóan puffogtatjuk őket, feltöltődik egy negyedik, talent artnak nevezett képességünk is, amely karakterosztály-specifikus, és nem keveset dob az adott figura képességein. Bizonyos esetekben két-két karakter a köztük lévő lelki kötelék segítségével egy nagyon erős, ouroboros névre hallgató egységgé tud kovácsolódni, amely minden másiknál erősebb a harcban vagy a védelemben, de persze csak limitált ideig vethető be egyszerre. Ha ez nem lenne elég, akadnak kombók és támadási láncokat alkotó mozdulatsorok is (mint pl. az áttörés-letaglózás-kiütés), amelyek szintén nagyon hasznosak tudnak lenni.
Ahhoz, hogy XP-t gyűjtsünk és szintet lépjünk, egyszerűen csak harcolnunk kell, és különféle küldetéseket végrehajtanunk. A standard missziók mellett akadnak hősiek is, amelyek segítenek bennünket mind magasabb szinteket – erősebb képességeket vagy karakterosztályokat – elérni. A karakterosztályok három fő csoportba tartoznak, úgy, mint támadó, védő és gyógyító. Az egyes szereplők aktuális osztályát, ezen belül szerepét vagy alosztályát mi állíthatjuk be kedvünkre, ami némi taktikázást is visz a harcokba, hiszen nem mindegy, hogy hány támadónk, védőnk vagy gyógyítónk van. Amennyiben karaktereink elhaláloznak, meghatározott helyszíneken térnek magukhoz, és onnan kezdhetik újra, talán kicsit átgondoltabban a kalandozásaikat. A történet java része átvezetőkben elmesélt tábortüzek melletti beszélgetésekből vagy egyéb párbeszédekből derül ki, így minden tekintetben elmondható, hogy minél többet játsszunk vele, annál jobban elmerülhetünk a programban.
A képi világ talán az egyik legszebb, amit eddig a Nintendo Switchen láttam.
No de van-e olyan hívogató a Xenoblade Chronicles 3 megvalósítása, hogy az ember akarjon is vele minél többet játszani, és még a 2023 decemberéig, négy részletben megjelenő DLC-t is megvenni hozzá, amely a Nintendo szerint nem, hogy kiegészíti majd az alapprogramot, de egyenesen ki is teljesíti azt? A válasz egyértelműen igen! A képi világ talán az egyik legszebb, amit eddig a Nintendo Switchen láttam (na jó, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild mellett). Az egész úgy fest, mint egy cel-shaded grafikás anime film, ami egyszerre játszatja és nézeti is magát.
A történet, mint mondtam, nagyon is lebilincselő, a világ hatalmas és változatos, a karakterek kellően érdekesek és kidolgozottak, a játék folyékony, egyszóval minden bőven több, mint rendben van ezen a téren! Oké-oké, néhol találkoztam egymásba lógó grafikai elemekkel, de ezen még így 2022-ben sem akadok már fenn. A játékmenet sokat tanult az elődöktől, így immár sokkal kézreállóbb, egyszerűbb és egyáltalán nem túlbonyolított.
Megemelem a kalapom Yasunori Mitsuda mester előtt.
A játék szintén hatalmas erőssége a szuper muzsika, ami már a kezdő képernyőn ránk köszön, és mi legszívesebben csak hallgatnánk azt napestig anélkül, hogy tovább lépnénk onnan. Én nem vagyok a japán játékok zenei világának túlontúl elkötelezett híve, de ezúttal megemelem a kalapom Yasunori Mitsuda mester előtt! Az angol szinkron sem rossz, de természetesen eredeti japán nyelven is játszható a program. A program vezérlése abszolút kézreálló az alapkiosztással is, de persze azt bárki átszabhatja, ha nem lenne neki kényelmes. A program egyszemélyes, így aki közösségi szórakozásra vágyik, az kénytelen lesz tovább keresni. Egyszóval nagyon jól kitalált, az elődei hibáit kijavító, remekül megalkotott játékkal van dolgunk.
A Monolith Soft és a Nintendo elhozta nekünk az év egyik legjobb, ha nem a legjobb, JRPG stílusú játékát a Xenoblade Chronicles 3 személyében. Az abba belevágók hatalmas, szabadon bejárható területekkel, lebilincselő történettel, folyékony és remekül kitalált játékmenettel, több száz óra játékidővel, no meg az egyik legszebb muzsikával találhatják szemben magukat, amit a stílusban valaha hallottam. Igaz, a teljességhez meg kell venni a jövő év végéig, több részletben megjelenő DLC-t is, de bizonyosan akad benne annyi plusz vagy további kérdés, esetleg válasz, hogy megéri arra is beruházni idővel. Summa-summárum, ez az a játék, ami miatt az én makacs, ódivatú szívem is meglágyul, ha japán stílusú szerepjátékokról esik szó. Csak ajánlani tudom mindenkinek, ha játszott az előző két résszel, ha nem. Nagyot senki nem fog csalódni, azt garantálom!
