Gabrielle Zevin: Világépítők [könyv]

Én imádok olvasni, továbbra is az egyik kedvenc illatom az új könyveké, amikor először pörgeted végig a lapokat. Ezt egy ebook-olvasóval elég nehézkes reprodukálni, szóval én a magam részéről maradok a konzervatív módszernél. De persze az se mindegy, hogy mit olvas az ember. Most zárjuk ki az önfejlesztő vagy tudományos írásokat, sőt, a szépirodalmat is tegyük félre. Maradjunk meg a szórakoztató irodalomnál, azoknál a könnyed olvasmányoknál, amelyek pontosan azt a célt szolgálják, hogy arra az 5-10-30-sok percre kikapcsoljanak, amíg a könyv a kezünkben van. Elrepülhetünk egy másik világba, belebújhatunk mások bőrébe és olyan eseményeket élhetünk át, amit a valóságban nem, vagy csak ritkán. Mivel magam is gamer volnék, naná, hogy különösen kedvelem az olyan könyveket, amelyek velünk, gamerekkel foglalkoznak. Örök kedvenc marad a Ready Player One, de a 88 név is remek olvasmány volt. Éppen ezért vettem kezembe izgatottan Gabrielle Zevin regényét, a Világépítőket is. De ettől egészen mást kaptam, mint amire talán számítottam volna.

A történet a ’90-es években, a videojáték-fejlesztés hőskorának végén játszódik. Ekkorra már nem csak egy szűk úttörő réteg számára volt lehetőség a játékfejlesztés, egyre több stúdió nyílt, egyre több nagy klasszikus született meg. A sztori még 1987-ben, egy kórházban indul, ahová a még gyermek Sadie azért érkezett, hogy súlyos beteg nővérét meglátogassa. A háta közepére sem kívánja ezt a környezetet, de a testvére miatt erőt vesz magán. Rendszeresen bejár hozzá látogatóba, ám egy nap megtudja, hogy van a kórházban egy vele nagyjából egyidős fiú is. Ő is hónapok óta a kórház lakója, mivel egy súlyos autóbalesetben ripityára tört a lába, és talán már soha nem fog meggyógyulni. Ő Sam, aki minden szabadidejét videojátékokkal tölti. Amit Sadie is imád, így gyorsan jó barátságot kötnek. Ami hónapokig tart, mígnem kiderül egy kis turpisság Sadie-ről, ami aztán közel egy évtizedre elszakítja őket egymástól.

Később, amikor már mindketten egyetemre járnak, egy szerencsés véletlen sodorja őket újra egymás útjába. Sadie játékfejlesztést tanul és megmutatja Samnek egy játékát, ami lenyűgözi a fiút. Ekkor döntik el, hogy együtt fognak játékot fejleszteni. Így születik meg az Ichigo, amely a világ egyik leghíresebb és legnépszerűbb játéka lesz. A két fiatal egyik napról a másikra válik videojátékos körökben rocksztárokká. Mindenki imádja őket, és jönnek is az üzleti ajánlatok az újabb és újabb játékokra. Első hallásra úgy tűnhet, hogy ezzel Sadie és Sam álma valóra vált. De a Világépítők rámutat arra, hogy néha az álmok beteljesülése nem hozza el a boldogságot csak úgy.

Gabrielle Zevin ügyes regényt írt. Ügyeset abból a szempontból, hogy képes egyszerre megfogni a gamer közönséget, és bizony a romantikus regények rajongóit is. Mert ez valahol egyszerre mindkettő. Nem mondható klasszikus értelemben vett gamer regénynek, mert nem lovagol végig úgy a popkulturális jelenségeken és ikonokon, ahogy például Ernest Cline teszi. Itt a játékfejlesztés hőskorának végének semmihez sem hasonlítható hangulata köszön vissza, amikor még a technológia messze nem tett lehetővé mindent, és a fejlesztőknek trükközni kellett, kitalálni, mit hogyan valósítsanak meg. Ez egyfajta tisztelgés e korszak előtt. De mindez valójában csak a körítés, ami megágyaz a történetnek. Sam és Sadie barátságáról és az azt egyre kikezdő körülményekről.

A sztárrá válás a két alapvetően introvertált fiatalt egészen máshogy érinti meg, mindketten más emberré válnak tőle. És az egyébként is törékeny alapokon nyugvó, de ennek ellenére is gránit szilárdságúnak tűnő barátságuk nem biztos, hogy ezeket a változásokat is elbírja. Olvasás közben ezért végig ott van némi feszültség, az olvasóban fellobban az aggodalom szikrája, hogy mi lesz Sadie-vel és Sammel. Hova fut ki végül a történetük és megmaradnak-e annak egymás szemében, amik kezdetben voltak?

A Világépítők nem egy lendületes regény, amit egyetlen éjszaka alatt kiolvas az ember. Rengeteg a magyarázó visszaemlékezés, Gabrielle Zevin apránként építi fel a két főszereplőt, az olvasó pedig a regény végéig, ahogy egyre többet megtud róluk, úgy formálódik a hozzájuk való viszonya is. Tipikusan olyan olvasmány, amit sokszor, kis adagokban olvas az ember, ízlelgeti a történetet és annak szereplőit. De mindig visszatér, hogy még jobban megismerje őket.

• könyvajánló
• Agave Könyvek