Egy fokkal magasabbra emelték a fejlesztők a rettegést a VR-horror fejlesztések bevezetésével. Sosem felejtem azt a zsigeri félelmet, amit a Resident Evil hetedik részében éltem át a sisak alatt izzadva. Hozzászokni ezekhez a dolgokhoz teljesen nem is lehet, jóízűen ijedek meg a mai napig a horroralkotások alatt, legyen szó modern vagy pixeles förtelemről. Egy jól irányzott jump scare mindig serkenti a vérkeringést, amiben az Afterlife se szenved hiányt, de teszi ezt kissé teszkósan.
Késő este kapjuk a riasztás, amely egy elmegyógyintézetből érkezik. Jó rendőrtisztként ki is érkezünk a helyszínre, majd a bejutás után szemrevételezhetjük az intézményt. Alapjáraton egy működő, teljes személyzettel és bentlakókkal teli helyre érkeznénk, de jelen állás szerint az intézet elhagyatottnak, leharcoltnak tűnik. Hű társunk az elemlámpánk lesz, amelyhez rendre elemeket kell gyűjtögetnünk. Szinte az egész helyen híján leszünk világításnak, ami elég para hangulatot eredményez. Szűk folyosókon és piciny szobákon fogunk áthaladni, miközben valami istentelenül próbálnak ijesztgetni bennünket, amihez hozzájön még a headset haptikussága is.
Felvillanó dolgok, előttünk elvonuló tárgyak, alakok szegélyezik a kirándulást. Karóránkon láthatjuk egészségi állapotunkat, amit injekciókkal tudunk rendben tartani. Amikor hősünket valamilyen hatás éri, megugrik a pulzusa, és ha túl magasra szökik, szépen elpatkol az izgalomtól. A stuff nagy része a barangolásról szól, így sok-sok fiókot fogunk húzogatni, kórlapokat nézegetni.
A látvány egy PSVR2 játékhoz képest jóval gyengébb, elég kisköltségvetésű érzetet eredményez. Ha túl közel kerül a buksink egy falhoz, vagy kültéren a „pálya” széléhez, kék villanásban lesz részünk (ez brutálisan hangulatgyilkos szinten pörög). És amikor valamit közelről szeretnénk megsasolni, mondjuk egy könyvet vagy újságot, a rendszer távolabb lök tőle.
Amiben még gyengélkedik az alkotás, az a szinkronhangok, de a zene rendben van legalább. Később használhatunk lőfegyvert, de a gunplay nem túl erős része az Afterlife-nak. Néhány fejtörő is helyet kapott, de legtöbbször a megfelelő kulcsot kell meglelni és jó helyen használni. Egyszer csak telekinetikus erőhöz jutunk, amit alig lesz lehetőségünk használni. Mondjuk annyira nem is szórakoztató a mechanikája.
Összegezve a dolgokat az Afterlife VR elég satnya port lett PSVR2-n, sokkal többet tud a Sony új VR-hardvere, mint amit ez a horrorszoftver nyújtani képes. Tényleg csak akkor ajánlom, ha két kanállal falja az ember a hasonló címeket, és nem tud betelni velük.
