Két éve jelent meg a Microids kiadásában egy rebootnak szánt kalandjáték Hercule Poirot nyomozásainak korai szakaszáról, az Agatha Christie – Hercule Poirot: The First Cases. Már akkor lehetett sejteni, hogy az ifjú belga kalandjai folytatást fognak kapni. Az első ilyen az Agatha Christie – Hercule Poirot: The London Case. Itt sem öregedett sokat főhősünk, és még nem magánnyomozó, hanem a belga rendőrség hivatalos tagjaként kísér el Londonba egy értékes festményt. Amit – ezzel talán nem árulok el titkot – ellopnak. Főként ezt a szálat nyomozzuk a játék során. De ahogy már az előző részben is volt, a fő cselekmény mellé folyamatosan bejönnek mellékszálak is. Ez néha egy macska megtalálása, de néha gyilkossági ügy.
Végre-valahára csatlakozik hozzánk társunk, Hastings.
A reboot előző részében még teljesen egyedül tevékenykedett a belga nyomozó, ami az Agatha Christie rajongóknak kicsit nyomasztó volt, hiszen hű társa, Hastings nélkül kevésbé volt bájos a nárcisztikus főhős. Na ennek szerencsére vége. A The London Case-ben végre-valahára csatlakozik hozzánk társunk. Igaz, még nem végérvényesen, de a barátságuk kezd szárba szökni. Egy ponton még a teljesen egoista Poirot is elismeri, hogy hiányzik neki a néha esetlen Hastings segítsége. Persze játékosként már mást mondanék: igazi segítséget nem ad, csak rajta keresztül foglaljuk össze, amit eddig megtudtunk. Ez egy jó módszer, és a konkurensnek számító ukrán Sherlock Holmes sorozatból lopták az ötletet. Arra jó, hogy véletlenszerűen kattingatva – úgy, hogy nem értjük, mi is történik valójában – nem tudunk továbbmenni a történetben. Mindenképp vizsgáznunk kell, hogy értjük a helyzetet és a körülményeket.
Ez egyfajta kiegészítője lett a kis szürke sejtek képernyőnek, ami már az előző részben is nagyon idegesítő volt. Ezzel Sherlock dedukciós tábláját próbálták meg lemásolni, de véleményem szerint sokkal gyengébbre sikerült. Ezen a felületen nézhetjük meg a játék során beszélgetéssel és vizsgálatokkal megszerzett tudásmorzsákat. Majd időnként össze kell kötnünk belőlük kettőt, amivel újabb tudásmorzsa keletkezik a felületen (ezt később arra is használhatjuk, hogy Hastingsnek megmagyarázzuk, mi is történt). De ez az összekötés néha nagyon kínszenvedés. Sokszor túl triviális dolgokat kell összekötni – olyanokat, amire nem is gondolnánk, hogy szükséges. Néha pedig a valóban összekapcsolódó tényekre azt mondja be főhősünk francia akcentussal, hogy na ezeknek semmi közük egymáshoz.
A történet ezúttal is teljesen lineáris.
Abban is ragaszkodtak az előző részhez, hogy a történet teljesen lineáris. Semmiféle eltérés nem lehetséges. Annyit adtak csak nekünk, hogy van egy-két dolog, ami nem a főszál része, és steames kitüntetésért megtalálhatjuk őket. Ezek közül párról sikerült lemaradnom a végigjátszás során. Azonban nem tudunk rossz következtetést levonni, és ezért nem is kerülhetünk párhuzamos főszálba, mint a konkurens sorozatban. Mondjuk csak automata mentés van, így jó gonosz lenne kézi mentés nélkül letérni. De akkor legalább lenne inspiráció az újrajátszáshoz. Így azonban csak egyszer játszható végig a program a maga 9 órás játékidejével.
Ambivalens érzéseim vannak az egész sorozatról: egyrészt tök jó, hogy készül, mert Poirot történeteit és karaktereit nagyon bírom, és ezek a játékból is lejönnek. Másrészt ez a fajta játékmenet ma már kicsit szűknek nevezhető. Azért van benne kihívás – egyszer még el is akadtam, de szerencsére Onimushaman kolléga segített túljutni (ez a cikkíró magányossága – hiszen meg nem jelent játékoknak még nincsenek végigjátszásaik). De ettől még nagyon retro érzés az egész játék.
A kilencvenes években megőrültem volna érte, de manapság ez kicsit kevés. Úgyhogy már nagyon várom a Gyilkosság az Orient expresszen játék megjelenését, mert bár azt is a Microids adja ki, de a fejlesztők mások. Ráadásul az már egy valódi Poirot játék, nem pedig egy előtörténet. Cserébe ott az lesz majd az izgalmas, hogyan oldják meg, hogy érdekes legyen, hiszen mindenki tudja ki a gyilkos. Ebben nagy előnye van ennek a reboot sorozatnak a Blazing Griffin fejlesztésben, hogy teljesen szabad kezet kapnak a történetben, és abban, hogy a fiatal Poirot egyénisége hogyan fejlődik azzá, akit a könyvekből ismerünk.
