28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Ismertető/teszt

Jujutsu Kaisen: Cursed Clash teszt – Átokűzés félgőzzel

Egy újabb nagysikerű anime adaptációjában pofozkodhatunk.

Írta: Onimushaman

A jujutsu sámánok 2018-ban robbantak be a köztudatba. Ebben a különleges shonen mangában maga a főhős jelentette a legnagyobb veszélyt. Itadori egy incidens során lenyelt egy átoktárgyat, amely az átkok királyának is nevezett Sukuna egyik ujja volt. Ezáltal a lény képes volt átvenni a fiatalember irányítását, majd rövid úton alkut is kötöttek, amiért később nagy árat kellett fizetni. Az átkok kiűzésével foglalkozó szervezet besorozta Itadorit, így a fiú egy időre megmenekült a kivégzés elől, majd elkezdte tanulmányait elsősként, hogy magas rangú jujutsu sámánná váljon (közben mentorai szemmel tudták tartani). Az azóta eltelt 6 évben hősünk is lenyelt jó pár ujjat, a műből pedig animeadaptáció és előzményfilm is készült. A Cursed Clash alcímmel ellátott játék pontosan ezeket dolgozza fel, de sajnálatunkra a tavaly vetített második évadot nem. Viszont ezzel már előrevetíti a folytatását...

Jujutsu Kaisen: Cursed Clash teszt – Átokűzés félgőzzel

A Naruto játékokhoz hasonló arénaharcos 3D-fighter a program, és ha valamihez hasonlítani kéne, a szaladgálós pofozkodás áll hozzá a legközelebb. Mellőzve mindennemű kalandozást itt csupán harcolni fogunk 6+1 fejezeten át. A történetmesélés elég részletes, és le is fedi az anime első évadát, valamint a 0. rész mozis eseményeit. A prezentálása picit megúszós az állóképekkel történő meséléssel, de legalább a szinkron az fullos, ráadásul a megszokott hangokat élvezhetjük. Néhol animált videóban is láthatjuk a történéseket.

A grafika viszont lehetne szebb: főként a pályákon látszik, hogy nem a leglátványosabb stuffal van dolgunk. A szereplők viszont kidolgozottak, és a képességeik is elég jól lettek animálva. 16 karakterrel szállhatunk ringbe, ezek közül 6 a gonoszok sorát erősíti. Jó 8 óra alatt végezhetünk a sztorival, de ebben benne vannak az újrapróbálkozások is a jobb rangokért, valamint a harc közbeni feladatok teljesítése is.

Nem túl bonyolult rendszert használ a program: az átoktámadások két gombra lettek kihelyezve, de használatukhoz előbb az erőnket fel feltornázni. Az egyszerűbb ütések és rúgások nem okoznak sérülést, egyedül a kombóvégi automatikus átoktámadás és az említett erőbe kerülő képességek csökkentik az ellenség életét. Lesznek csapatos harcok is, ahol megadott számú KO-val nyerhetünk.

Jujutsu Kaisen: Cursed Clash teszt – Átokűzés félgőzzel

A legtöbb esetben 2-3 figurát is használhatunk, a viselkedésüket bizonyos szinten módosíthatjuk az összecsapások közben is. Jópofa dolog, hogy együtt is támadhatunk: ha egyikünk felüti a delikvenst a levegőbe, a másik be tud vinni egy találatot rövid időn belül. Ezek az animációk látványosak, ahogy a maximális erővel elérhető, figuránként elérő nagy támadások is.

Már a történet nyüstölése során is sok-sok ruhát, titulust és miegymást kapunk, de a program gerincének az online szegmenst szánták. Itt csapatharcokban vehetünk részt, vagy egy kooperációra kihegyezett, több hullámból álló módban is helyt állhatunk, ahol a jutalmul kapott pontokból hőseinket erősíthetjük fel. Sajnos ez három kör után már egy elég unalmas, repetitív mókává válik, amit talán még a rajongók sem fognak sokáig veretni.

A Jujutsu Kaisen: Curshed Clash egy közepes videojáték, de az anime kedvelőit egy időre le tudja kötni, mondjuk úgy egy hétvégére. A kérdés az, hogy mennyit ér meg a rajongónak egy csipetnyi átokűzés.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Eredeti hangok
  • A karakterek és a támadások emlékezetesek, jól animáltak
  • Ismétlésnek megfelel
Negatívumok
  • A második évad elfért volna benne a farmolós játékmód helyett
  • Már úgy van egy picike rókabőr íze, hogy ez a játék első része

További képek

  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash
  • Jujutsu Kaisen: Cursed Clash

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!