Nincs mit tenni, időről időre előkerülnek a klasszikus irodalmi művek mint téma. Persze jó esetben nem mint direkt feldolgozás, hiszen azok általában kevésbé izgalmasak, vagy nehezen lehet őket úgy feldolgozni, hogy mindenki tetszését elnyerjék. Agatha Christie Gyilkosság az Orient Expresszen című művét mondjuk tavaly egész ügyesen tető alá hozta a Microids Lackó kollega írása alapján. De azért, hogy most csak ihletforrásként került elő és nem mint alapanyag, az azért szerencsés.
A Loco Motive ráadásul igencsak humoros formában került tálalásra, már ez is nagy különbség. A két testvér alapította brit Robust Games már a megjelenítés során is a pixel art stílust választotta, megidézve a kilencvenes évek point-and-click klasszikusait – sőt azok játékmenetét is. Sztoriban viszont már kevésbé forradalmi a játék, a három évvel ezelőtti Overboard! csavarját (miszerint a gyilkost irányítjuk) nem játszották el a készítők, igaz itt is olyan karaktert, illetve karaktereket kell irányítanunk, akik maguk is gyanúsítottak.
Közülük is kettő a műfajnak megfelelően flúgos – a kalandot indító kék szmokingos (a ruhának később még jelentősége lesz) Arthur Ackerman ügyvéd, valamint a szebb napokat is látott, wannabe sztár regényíró és nyomozó(?) Herman Merman. A harmadik társ Diana Osterhagen, foglalkozására nézve kém, és neki van a legtöbb sütnivalója is, ám sajnos csak viszonylag későn és rövid ideig fogjuk terelgetni. A sztori visszaemlékezések formájában kerül elmesélésre, amit a delikvensek egy-egy rendőrségi kihallgatás során ejtenek meg.
A vád pedig nem más, mint a nagyhatalmú és dúsgazdag Lady Unterwald meggyilkolása, akivel mindketten közeli kapcsolatban álltak. Az idős hölgy épp egy bejelentést szeretett volna tenni a száguldó Reuss Expressen tartott gyűlésen az utódlásáról, amikor is a vonat egy alagútba fut be, a rövid sötétség után pedig már csak a vérben ázott hulláját találják a terem közepén az egybegyűltek. Hogy kinek volt erre indítéka, azt szereplőinknek áll legjobban érdekében tisztázni, különben ők vihetik el a balhét.
Ugyan a stílust már korábban jól körülhatároltan megjelöltem, tisztázzuk, hogy leginkább beszélgetni fogunk és tárgy alapú fejtörőket megoldani. Előbbi semmiképp sem lesz unalmas, mert a játék teljes szinkront (és profi hangokat) kapott, amely jól kiemeli a humoros írást. A játékmenet meg a klasszikus kalandjátékokat idézi, de az idegesítő pixelvadászatot és az illogikus tárgyhasználatokat mellőzve. A hotspotokat ugyanis könnyű megtalálni, ráadásul Switchen fixen jelölve is vannak (elsőre „istenkáromlásnak” tűnhet, de könnyen megszokható, sőt szinte praktikus). Ha pedig valaki elakadna, többszintű hintrendszer áll rendelkezésre, s ehhez csak a folyosókon található telefonokat kell használni.
Meg kell mondjam, nagyon kellemesen telt a Loco Motive tesztje, abszolút azt kaptam, amit a cartoonos, vicces kinézet sugallt. A szereplők szerethetőek, a sztori leköti a játékost, igaz, néhány szál egy picikét talán tovább van húzva, mint kellene. A történet nagyjából 8-10 óra alatt kényelmesen végigvihető, gyakorlatilag átlagosnak mondható a hossz. A helyszínek között ugyan nem tudunk ugrálni (tehát nincs térkép vagy ilyesmi), de legalább elég gyorsan tudnak sprintelni a karakterek (szükség is lesz rá, mert van pár helyzet, amikor lesz backtracking). A játék talán legnagyobb hibája is ez, hogy kevés a helyszín, így gyakorlatilag majdnem végig a vonat különféle vagonjai jelentik a világot.
Igazából más rosszat nem is tudnék mondani a Loco Motive-ra, talán csak az frusztráló picit, hogy néhány tárgyat csak akkor tudunk magunkhoz venni, amikor a sztori elér egy adott pontra. Ezen azonban azért túl lehet lendülni, mert cserébe, mint írtam, a nehézség nincs túlbonyolítva, vagy legalábbis logikus, mit kell csinálni, amúgy meg kaphatunk tippeket. A hangulatot csak fokozzák a harmincas évekre jellemző jazzes muzsikák, így ha valaki szeretne egy kis nyomozogatást átélni a híres írónő, Agatha Christie stílusában, akkor keresve sem talál jobb szórakozást így a karácsonyi szünet alatt.
