A lovecraftiánus játékok áradatának se eleje, se vége, ezen a ponton összeszámolni is nehéz, éves szinten hány új alkotás készül a századelőn élt író művei alapján. Ám szerencsére ahelyett, hogy ezek mindegyike egy kaptafára készülő, mindössze az aktuális horrorjátékos trendeket meglovagoló eresztés lenne, a különböző fejlesztők számtalan érdekes koncepcióba próbálják bedobni a kozmikus retteneteket – a Troglobytes Games által fejlesztett, frissen korai hozzáférésbe lépett RailGods of Hysterra pedig jó példa arra, mennyire elvont és őrült ötletet is össze lehet dobni az ismert toposzokból.
A történet szerint a 20. század elején járunk, a csillagok a megfelelő állásba vándoroltak, a Mérhetetlen Vének felébredtek, és a megsemmisülés szélére sodorták az ismert univerzumot. Szerencsénkre a kataklizma előtt több nagy elme is megérezte a közelgő véget, akik az író H. P. Lovecraft vezetésével egy mágikus rituálé révén évekre átköltöztették a tudatukat az Álomföldekre, hogy ott megépítsék az emberi faj megmenekülésének eszközeit. Ezek lettek a shoggoth-plazmából és vasból gyúrt „sínistenek”, vasúti síneken száguldó, öntudattal rendelkező, eleven vonatok, amelyek segítségével nemcsak a túlélés lehetősége csillant fel, de a nyílt harc esélye is Cthulhu és társai ellen.
Természetesen ahhoz, hogy hű szörnymozdonyunkkal borsot törhessünk a vén csápos tapadókorongjai alá, hosszú az út, ráadásul kezdetben egy ilyen konfrontáció során lényegében teljesen esélytelenek lennénk. Vagonokra, nyersanyagra, üzemenyag(ként szolgáló plazmára és eleven áldozatokra), craftingállomásokra és jobb felszerelésekre van szükségünk. Így jó bázisépítő játékhoz híven megállóról megállóra járunk, hogy vonatunkról leszállva zsákmányt gyűjtsünk, küldetéseket oldjunk meg, és elkenjük néhány kultista, helyi elmebeteg, illetve kozmikus rémség száját (esetleg befogjuk őket áldozatnak) – már amíg az egyes zónákban egyre növekvő őrület, és az azzal járó hallucinációk, egyre korlátozottabb inventory használat visszavonulásra nem kényszerítenek minket.
A RailGods of Hysterrával szemben mindössze annyi félelmem volt a bejelentést követően, hogy a Valheimhez és más kooperatív lehetőséget is kínáló bázisépítős játékokhoz hasonlóan erősen a multiplayer módra fog építeni, a szóló játék egyfajta B-opció lesz csak – ez pedig sajnos a korai hozzáférésben be is igazolódott. Természetesen indíthatunk offline, egyszemélyes játékot, viszont a játékmechanikákon, hátizsákunk szűkös kapacitásán erősen érződik, hogy a készítők szándéka szerint ez a játék annál szórakoztatóbb és könnyebb, minél több haverral vágunk bele vonatunk menedzselésébe, és az egyes megállóhelyek felfedezésébe.
Ez persze változhat a végleges változatig, és nem szeretnék túlzottan szőrös szívű sem lenni, mivel jelen állapotában a játék még érezhetően messze áll a véglegestől: a prezentáció számos eleme még csak placeholder, kontrollertámogatás nincs, a random generált helyszíneken meglehetősen sok az ismétlődő elem, és bizony futottam bele crashekbe is, nem is egyszer. A korai hozzáférésnek arról a stádiumáról beszélünk, amikor a játék már játszható, és nyújt elegendő tartalmat azok számára, akik már alig várták, hogy megleshessék Hysterra eltorzult világát, végigkísérhessék a fejlesztés menetét a végleges változatig (vagy csupán támogassák a fejlesztőket). Ám mezei játékosoknak, érdeklődőknek, akik már egy letisztultabb, kiforrottabb játékélményre számítanak, még érdemes várni egy kicsit.
