A The Riftbreakerről 2021-es megjelenése ellenére a PlayDome-on még nem olvashattatok tesztet, viszont a most megjelent multiplayer co-op játékmód hozzáadása jó apropó volt ennek pótlására. A játék, pontosabban a demója már többször keresztezte az utamat az évek alatt, de valahogy nem sikerült megfognia annyira, hogy a megvásárlása mellett döntsek, de most már belátom hibámat, és vezeklésem jeléül szégyellnivalóan sok órát sikerült beleölnöm az elmúlt napokban. A játék ambiciózus koncepcióval áll elő, a lengyel EXOR Studios egyszerre önti egybe az RTS-szerű bázisépítést, a túlélőjátékok mechanikáit, a tower defense zsánert és a Diablót. Ezek mindegyike külön-külön is megállja minőségben a helyét, de együtt valami egészen szórakoztató egyveleget kapunk. A multiplayer pedig csak tovább erősíti az amúgy is szilárd alapokat.
De kezdjük az elejéről: miről is szól a The Riftbreaker? Riftek, azaz teleportkapuk segítségével pionírokat küldenek nyersanyagokban gazdag planéták után kutatva a galaxis különböző pontjaira. Riggs, a mindennel felszerelt, MI-vezérelt mecha és Ashley, a pilótája a Galatea 37 dús dzsungelébe pottyan, hogy elkezdje expedícióját a bolygó kizsákmányolása – akarom mondani felderítése – érdekében. Érkezés után rögtön fel kell húzni egy bázist, ami a továbbiakban a kampány alatt a legfontosabb mentsvárunk lesz, majd elkezdeni a planéta meghódítását. Hamar kiderül, hogy a fauna nem veszi jó névvel, hogy egy több méter magas acélóriás járkál az otthonában, és minden erejével azon lesz, hogy kipaterolja a „békés” kutatókat a hátsókertből.
A barátságtalan élővilág ellen kétféleképpen védekezhetünk, pusztakézzel vagy lőtornyokkal és vaskos biztonságot nyújtó falakkal. A bázisépítés legjobban egy RTS-ére hasonlít, egy kis Factorio vagy Satysfactory beütéssel. A falakat, lőtornyokat és különböző épületeket a lehető legoptimálisabban célszerű elhelyezni, úgy, hogy minden épület megkapja a működéséhez szükséges nyersanyagokat, és ami a legfontosabb, hogy ne szakadjon meg az áramellátás sem. Lényegében három nyersanyag képezi bázisunk alapjait, a carborium, az ironium és az energia. Hamar beláttam, hogy bár Riggs fúrófejekkel is el van látva, nem erőssége a bányászat, és jobb, ha mindent automata fúrótornyokra bízok. Ezek megvédése érdekében egyre több védőtorony kell, amihez elengedhetetlenek az MI-szerverek hálózata, amelyek elképesztő mennyiségű áramot fogyasztanak és így tovább. Látszik, hogyan futunk bele egy ördögi körbe a folyamatos terjeszkedés érdekében.
Elsőre a sokféle épület és idegen rendszer eléggé leterhelő volt új játékosként, de a kampány igazából egy hatalmas tutorialként funkciónál, és lépésről lépésre rávezet, hogyan működik az energiatermelés, hogyan lehet kiépíteni a vízvezetékrendszert, és hogyan érdemes új ércek és ásványkincsek kutatására és bányászatára adni a fejünket. A játék talán legvaskosabb része maga az építkezés és bázisépítés, valamint a védelmi rendszer felállítása. A kommunikációs torony megépítése után gigászian sok kikutatható új épület, torony és fegyver válik elérhetővé, amitől első ránézésre rögtön leesett az állam. Rakéták, savköpő ágyúk és csapdák, közelharci és távolsági fegyverek, avagy minden, ami szem szájnak ingere. Merthogy mire használjuk el azt a tömérdek kibányászott ércet, ha nem fegyver- és tölténygyártásra?
A másik opció testi épségünk megvédésére Riggs fejlesztése, talált vagy kifejlesztett és legyártott fegyverekkel. Ilyenkor az RTS, menedzsmentszerű játékmenetet felváltja a tömény akció és a fegyverropogás folyamatos zaja. Maguk a harcok amilyen egyszerűek, olyan élvezetesek. Riggs összesen 6 fegyvert bír el, és azok között váltogatva, figyelve a lőszerkészletre és ellenségeink gyengeségeire apríthatunk. A játék nem spórol az űrlényekkel, és hatalmas hordákban ereszti ránk őket. Vérszemet kapva rohanják meg a kiépített védelmi vonalainkat, bízva a tömeg erejében, de tornyaink és mechánk fegyverarzenálja pont ilyen helyzetekre lett felkészítve. Sokféle fegyver, fejlesztés és mod áll rendelkezésünkre, minigun, lángszóró, óriáskalapács, powerfist, energiafegyverek és rakétavetők. Nem tudom megunni, ahogy mindkét kézben egy-egy lángszóróval lángba borítottam a bolygó felszínét, bármilyen sokszor is fordult elő.
A dinamikus, izgalmas harcokhoz a rombolható környezet is rengeteget hozzátesz. Nincs a pályán olyan, amit ne lehetne porrá zúzni, kivágni, felégetni, vagy ne roppanna szét a lépteink nyomán. Ellátogathatunk újabb és ritkább nyersanyagok és kristályok keresése érdekében a dzsungelből radioaktív sivatagba, perzselő lávaföldekre és mérgező mocsarakba is, így a változatosság is adott. A tájak amennyire szépek, annyira veszélyesek is, és itt nem csak az agresszív élővilágra gondolok. A leszálló köd használhatatlanná teheti a naperőműveket, az elektromos viharok megbénítják a radarokat, és a hőhullámoknak még épületeink sem tudnak sokáig ellenállni. A játék mindig tartogat valami meglepetést a tarsolyában, és nem engedi lankadni figyelmünket.
A The Riftbreaker már eddig is tele volt pakolva tartalommal, nem beszélve a négy év alatt megjelent három DLC-ről. Augusztus 25-én érkezett meg az ingyenes 2.0-s frissítés, és vele a multiplayer co-op játékmód. Mostantól mind a kampánynak, mind a túlélőmódnak akár négyen is nekivághatunk. A tesztelés alatt úgy éreztem, hogy a co-op itt a „barátokkal minden jobb” elv alapján működik. A játékosok kevéssé függenek egymástól, és azon kívül, hogy még agresszívabbak és többen vannak a támadó élőlények, nem változik más a játékmenetben.
Annyi előnye mindenképpen van a több mechának, hogy fel lehet osztani a megoldandó feladatokat, és szabadabban lehet válogatni a játék zsánerei között. Értem ezalatt azt, hogy míg én inkább a bázisépítéssel voltam elfoglalva és az energiahálózatot építettem ki, a fejlesztéseket menedzseltem és persze szép zöld parkettával raktam ki a bázisomat, barátaim javában irtották Galatea élővilágát, és opcionális bossok után kutattak. Mivel az alapjáték maga jó, barátokkal még jobb. Bár a játékon belüli kommunikáció igen limitált, és nehéz például pingelni vagy tárgyakat átadni, összességében egy nagyon jó új játékmóddal bővült a The Riftbreaker.
A játék demója Steamen még mindig elérhető, ahol a prológus játszható végig, de személy szerint azt pont nem tudom ajánlani. Többször próbáltam már, de fals képet ad a játékmenetről és a nehézségi szintről is, valamint a kampány sokkal jobb tutorialnek bizonyult. A The Riftbreaker viszont akár egyedül, akár barátokkal szerintem nagyon jó szórakozást nyújt, és tudom ajánlani, mert számomra nagyon kellemes meglepetés volt. Minden leendő kozmikus pionírnak töltényekkel teli tárat kívánok, mert szüksége lesz rá!
