Az élet bizony rövid, és egyáltalán nem mindegy, hogy mivel töltjük (nem, nem fogok videojáték-ellenes propagandába kezdeni). Amikor látunk egy poénos játékot, akkor nem feltétlenül arra gondolunk, hogy mély mondanivalója lesz. Aztán mégis időről időre meglephet minket egy-két cím, de mindenképpen a pozitív irányban. A Henry Halfhead is ilyen, és a könnyed, szórakoztató gameplay mögött bizony magvas gondolatok bújnak meg.
Az, hogy Harrynek miért van félbevágva a feje, nem derül ki (már az intróban is úgy kukucskál ki az alaposan bepólyázott csecsemő formájából), de talán nem is lényeges. Mindenképpen ad egy vicces felütést, ahogy csúszunk-mászunk vele a különféle helyszíneken, ám akad egy ennél sokkal fontosabb tulajdonsága. Mégpedig, hogy át tudja venni tárgyak formáját, vagy tulajdonképpen megszemélyesíti azokat. Így minden berendezési tárgyat tudunk mozgatni, működtetni, például egy ceruzával rajzolni, egy rádiót behangolni, vagy szimplán papírrepülőt hajtogatni egy lapból, majd megreptetni a kész művet.
A játékmenet roppant egyszerű, igazából abból áll, hogy folyton kapunk valami egyszerű feladatot (egy gombnyomással vissza is lehet ellenőrizni, mi az), majd azokat végre kell hajtani. A gyermek Harry szobájában kezdünk, aztán az iskolán át elérünk a (rém unalmas) munkahelyre, hogy aztán agyonhajszolva magunkat rájöjjünk, hogy az élet bizony nem ennyi, hanem kellenek a hobbik. De persze ekkor már kissé késő, hiszen az öregkor kopogtat az ajtón, ami pedig aztán következik, azt nem kell ecsetelnem.
A Henry Halfhead relatíve rövid mivolta ellenére (vagy talán pont azért) üde színfoltot jelent. Igazán elakadni nem lehet (kivéve pár alulmagyarázott részt, például a játék legvégét, de alighanem ezeket majd javítgatják a készítők), az egyes feladatok meg maximum akkor válnak unalmassá, amikor a készítők direkt ezt szeretnék érzékeltetni (mondjuk a munka repetitívségét). Az ember szinte sajnálja is, hogy hamar véget ér a kaland, igazából el tudtam volna képzelni a téma bővebb kibontását, több állomáson keresztül.
Ha valaki fogékony a poénos játékokra, és az sem zavarja, hogy közben még valami fontosra is fel van hívva a figyelme, az bátran vágjon bele a Henry Halfheadbe. A tanulság meg már a cikk alapján is leszűrhető: ne halogasd, ha valamibe szeretnél belekezdeni, mert pikkpakk ott lesznek az ősz hajszálak a (nemcsak) halántékodon, aztán már nem biztos, hogy lesz lehetőség az álmok megvalósítására.
