A legtöbb játék, amelynek elhúzódik a fejlesztési ideje, sajnos nem sikerül jól. Na de mi van, ha az adott játék egyszemélyes hobbiprojektként indult, és úgy nőtte ki magát az évek során? Yang Bing 2014-ben kezdte meg a Lost Soul Aside fejlesztését, amire 2016-ban figyelt fel a Sony, és hívta be a China Hero Projectbe – így aztán lett pénz, paripa, fegyver, Ultizero Games néven saját fejlesztőstúdió, és nem is olyan rég meg is jelent végre a játék, némi csúszás után.
Műfaját tekintve akció-RPG-ről van szó, bőven inspirálódva olyan japán sorozatokból, mint a Devil May Cry vagy a Bayonetta – mindez nyakonöntve némi Final Fantasy designnal: lényegében ebből áll a Lost Soul Aside. Mindez Unreal Engine 4-ben tálalva – mi sikerülhet itt rosszul? Nos, sajnos az, hogy egy lényegében tapasztalat nélküli, az egyetemről frissen kikerült vizionárius elképzelései sajnos olyanok is: nincs eléggé átgondolva, amatőr benyomást kelt, és sajnos ezen az elhúzódó fejlesztés sem segített. Na de nézzük sorra!
Kezdjük a külcsínnel! Ezzel alapvetően sok baj első blikkre nem is volt: a japános beütés tagadhatatlan, de alapvetően nem néz ki rosszul a cucc a kissé koros motor ellenére sem. De aztán ahogy belemerülünk a játékba, jönnek a furcsaságok. Miért kell minden párbeszédhez az adott pozícióba állniuk a szereplőknek? Miért lélegzik kvázi altestből Selene, avagy miért ilyen idétlen vonaglás a „nem csinálok semmit épp” animációja? Mi hat a szereplők hajára és ruházatára – mert hogy nem a gravitáció és egyéb fizikai törvények, az is biztos? Kérdések, kérdések – választ meg nem találok rájuk... Lehet, kissé igazságtalannak tűnök, de több évtizednyi gamer múlttal a hátam mögött mondhatom azt, hogy ez bő 15 éve már kiment a divatból – minimum. „Én ott voltam, Gandalf, háromezer évvel ezelőtt...” :-D A színészek meg amolyan keletiesen hajlamosak túljátszani magukat, ami szintén nem feltétlen jó pont az én szememben – ellenben nem tartom kizártnak, hogy valakinek ez bejön.
A játékmechanika egész érdekes, bár sok újat nem nyújt: vonalzóval kimért lineáris vonalon haladunk előre, és aki nem dumcsizni akar velünk, azt le kell csapjuk látványos pofozkodás közepette. Hogy ezen pofonok mennyire sikerülnek makarenkóira, az természetesen a statisztikáinktól is nagyban függ, ami egyrészt egy RPG-s skilltree, másrészt a fegyverünk és annak tuningja befolyásol. Emellett Lord Arena, a sárkányunk (igen, ez a neve – és igen, szerintem is röhejes) is ad különleges erőt nekünk, amit változatos formában önthetünk támadásba. Mindez alapvetően nem is működik rosszul, viszont amikor az ember rájön, hogy a sima talpasokat már-már kissé túl egyszerű gerincre vágni, míg a bossoknál vízszintesen spriccel az izzadság a homlokunkból, mikor tucatjára... Oké, értem én, hogy ők a főbubusok, akik még a tökfőzelékes lecsónál is rosszabbak és gonoszabbak (már aki, de inkább nem spoilerezek), de azért ez így messze áll a kiegyensúlyozottságtól.
A sztorival épp emiatt nem tudtam olyan jól haladni, mint terveztem – de amit láttam, az nem volt rossz. Látszik, hogy komoly munkát fektettek a kínaiak a világépítésbe, és talán van annyi hajtóereje, hogy az ember inkább lenyelje azokat a hülyeségeket, amelyekkel maga a játék jár, de ezt azért nem merném mindenkire egyetemesen kijelenteni.
Őszintén szólva a Lost Soul Aside alapvetően nem rossz, ha úgy tekintünk rá, mint szárnypróbálgatásra – de ahhoz nem ilyen árcímkével kéne a boltok polcaira kitenni, 11 évnyi fejlesztési idő ide vagy oda. Egy mély leárazás során a stílus/műfaj rajongóinak megérhet egy kört. Vaaaaaaaagy... Az Ultizero Games felszívja magát, és dob egy olyan post-release supportot, mint amit a CD Projekt RED csinált a Cyberpunk 2077-tel vagy a Hello Games a No Man’s Sky-jal. Van erre reális esély?
