Nem mondhatni, hogy 3D-s Metroid játékok gyakran jelennek meg. Tesztünk alanya, a Metroid Prime 4: Beyond még 2017-ben került bejelentésre, és a rajongók meglepően türelmesen várták. Emlékszem pár éve egy megosztásra a fejlesztőktől, akik sok év után hírt adtak projektjükről, a késést pedig baromi jól kezelte a közösség. A léc igen magason volt, hiszen az első Metroid Prime annak idején brutálisan magas értékeléseket kapott (a trilógia többi epizódja sem maradt le sokkal), ráadásul az első részt már élvezhettük Remastered formában. Jelen pillanatban nincs információ arról, hogy a második és harmadik fejezetből készülne hozzá ráncfelvarrás, de azon programok ismerete szerencsére nem feltétel a mostani, 4-es számú epizód megértéséhez.
Ha mindenképp el szeretnénk helyezni az idővonalon, akkor hasonlóan a Prime 1–3-hoz ez is a Super Metroid (1994) előtt játszódik még. A játék érdekessége, hogy még a fizikai Switch 2 kártya is játszható az öregebb Switch modelleken, ellenben az upgrade részét csak az erősebb hardveren tudjuk kihasználni (például 120 fps, 4K felbontás). Akik pedig hozzám hasonlóan a legelső Switch konzollal rendelkeznek, és digitális verzióban gondolkoznak, azoknak nem lesz elég a gép gyári tárhelye, egy 32 gigás microSD-re minimum szükség lesz.
A Metroid Prime 4-ben, ahogy az alcíme (Beyond) is sugallja, más vizekre evezünk. Egy katasztrófa után – amit egy rivális fejvadász idéz elő a metroid lények elmebefolyásolása miatt – hősnőnk sivatagos területen ébred, ami ismeretlen számára, vagy mondhatjuk úgy is, hogy Samus már nem Kansasban van többé. Távol a világától kénytelen egy letűnt civilizációra támaszkodni, majd a rejtélyes lamorn idegen erőkkel felvértezve a hazajutás után kutatni. Közben többet megtudhat a bolygóról és annak tudós lakóiról, valamint arról, hogyan vesztek oda az álmuk megvalósítása közepette. Az idegenek hologramüzenetekkel kommunikálnak, a kultúrájukat pedig lépten-nyomon sisakunkba elhelyezett scannelés által ismerhetjük meg. A kies sivatagvilág közepén található Chrono Tower elérése lenne a cél, de ehhez meg kell szerezni öt mesterkulcsot. Ezeket nem adják ingyen, Samus különféle tematikus pályákon szerezhet ilyet az aktuális bestia legyőzése után.
Történetünk elején fejvadászunk elveszíti minden képességét, csupán az alapvető kunsztok maradnak meg. A játékmenet a megszokott belsőnézetes, kalandozós akció, amit a program kitalálója direkt nem hívott soha shooternek, mert a felfedezésen volt mindig a hangsúly. Most is lassacskán szedhetjük össze Samus morph-ball képességeit, vagy különféle lövésvariánsokat. Már a legelső helyszínen belebotlunk egy csomó olyan akadályba vagy titokba, amit megfelelő készség hiánya révén nem tudunk megoldani.
A közlekedést érdekesebbé próbálták tenni a hamar megtalálható ruha, a Vi-O-la által, amellyel motorra pattanhatunk. A jármű beindítása már önmagában egy küldetéssorozat része, ami a kiváló pályatervezésnek köszönhetően nem válik unalmassá. Remek élmény feltárni a szinteket, bekapcsolni a rövidítéseket, és az újabb erőkkel tovább menetelni. Viszont a pályákat összekötő sivatag üresre sikerült, ráadásul még zene sincs alatta. Utóbbit orvosolhatjuk a megvásárolható Amiibo-figurával, de valódi pénzt kérni a soundtrackért ilyen formán kissé aljas üzletpolitika.
Motoron száguldozva néhány ellenfél üldözőbe vehet, akikkel nem lesz kötelező leállni harcolni. Akadnak titkok a homokban, például földalatti puzzle-termek, amelyek megoldásához általában egy új elementális erő megléte szükséges. Akadnak még a világunkból származó romok, kisebb épületek és járművek, de az épületek csupán díszletként szolgálnak egy-egy egyszerűbb feladványhoz. A gyűjthető tárgyak számomra a játék negatívumait erősítették, hiszen ezek oroszlánrésze az alap rakétánk és az elementális munícióink maximális növelését jelentették. A fontosabb dolgokat a sztori alatt megkapjuk, minden más opcionális lőszergyarapítás.
Akad egy csomó zöld kristály is a bolygón, ezeken a motorral át lehet hajtani, majd az első pályán leadni a felhalmozott ásványokat. Néhány fejlesztés csak így lesz megszerezhető, ahogy a legerősebb ruha is, valamint a befejezéshez is köze lesz, ha leszurkoljuk a megfelelő mennyiséget. Egy része megszerezhető ezeknek, ha tudatosan közlekedünk a játékban, amire lesz is időnk, mert a stuff imád csuklóztatni.
Negatívumnak nem fogom felróni, de sok a játékban az úgynevezett backtrack. Mennél tovább a harmadik helyszínre, majd fél óra kínlódás és keresgélés után rájössz, hogy itt neked nem osztottak lapot. Így bele kell malackodni a negyedik pályába, ahol szerezhetsz valamit, ami jó lesz a harmadik helyszínre, de ezt először vissza kell vinned az elsőre. És ez nem egyszer fog előfordulni, az időhúzás mutyit még az utolsó pálya előtt is képes bedobni a program, hogy a játékidőt növelje. Ráadásul nincs gyorsutazás, mindenhova nekünk kell elrobogni, ami egy idő után mély sóhajokat von maga után.
Néma kalandorunk egy csapat szövetségesbe botlik a hazajutás akció közben (ők is átkerültek ebbe a világba), ezek az NPC-k hangulatossá teszik a játékmenetet. Lesz olyan helyzet, hogy harcolni kell az oldalukon, ami megtisztelés nekik, hiszen a föderációban ki ne ismerné a híres Samus Arant. Sokszor segítenek egy-egy feladványban, színesítik a pályákat, nem kell teljes csendben menetelnünk. A történet végére egy helyes kis egység áll össze velünk az élen, ez a része ötletes volt a Beyondnak. Ahogy a már említett feladványok is azok, főleg a labdává alakulás közben lévők okoztak nagyobb örömöt.
Nem sok szó esett a gunplayről, ami teljesen rendben van. A főellenségek kivételével minden ránk támadó rusnyaság vagy robot könnyen legyőzhető normál nehézségen is (a hard alapból nem érhető el első az végigjátszáshoz), van automata befogás a célzásnál, lehet idő által lassított és manuálisan irányított lövegekkel mókolni, a speciális (például tűz) lőszerek is jó eredménnyel használhatók. Golyó formában átvált a kamera külső nézetbe, vannak támadások ebben az alakban is, egyszóval változatos az adok-kapok.
Egy klasszikus felfedezést élhetünk át, ahol az említett motor is sokszor szerepet kap, és a történet során még egy versenypályát is találhatunk, igaz, kihasználva az ötlet nem lesz. Zárt helyeken nagyon jól működik a rendszer, viszont az említett nyitott teret nem sikerült jól megtölteni. Menő átültetni a klasszikus franchise-okat erre a játékmenetre, de amig a Zeldában vagy Marióban működött, itt most elfelejtettek tartalmat pakolni alá. A sivatagos részt kivágva a játékidő is jóval kevesebb lenne, amit akár több pályával lehetett volna orvosolni. Ugyan jó dolog a scan használata, illetve a felfedezés öröme, de a jutalom nincs egyenes arányban a követelménnyel – mondjuk erre se kér senki, saját magunknak csináljuk. Alaposan körülnézve akár 15 órát is bóklászhatunk, mire a végére érünk, ami egy átlagos szavatosságnak megfelel a mai világban.
A képi világ Switch viszonylatban nagyon szép, a Switch 1-es változat egy nagyon erős PlayStation 3-as látványvilággal bír. Aki csak ezen a platformon játszik, annak gyönyörű lesz. A zenék is szépek, az opcionálisan elzártakról nem tudok nyilatkozni, de ami a játék alatt fut, kezdve a főmenüs témával, ízlésesen lett összerakva. Amikor folytatjuk a kalandot és betöltjük az állást, akkor is brutális taktusok szólnak, hangulatos és ez úgy összességében az egész játékra elmondható.
A korábban taglalt nyitott részek és a gyűjthető dolgok miatt nálam nem fog mennybe menni a Metroid Prime 4: Beyond, de korrektül összerakott programnak tartom. Hasonlóan a Pikminhez ez is peremjáték, amelynek van egy jelentős rajongóbázisa, és gyakrabban illene jelentkezni egy-egy újabb epizódnak.
