Elég sok extrém sport létezik. A többségnek talán az ejtőernyőzés jut eszébe először, de sokan fogják rávágni a vadvízi evezést, a hegyi kerékpározást, a gördeszkázást, de akár a búvárkodást vagy a bungee jumpingot (már amennyire az sportnak nevezhető) is. De egy ilyen felsorolásban kötelező ott lennie a sziklamászásnak, falmászásnak, hegymászásnak is. Ez a sport, bár sok generációs múltra tekint vissza, igazán mainstreammé csak az utóbbi években vált. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy a 2020-as olimpián első ízben volt része a programnak a sportmászás. Emellett az sem elhanyagolandó, hogy Alex Honnold a sziklamászás legextrémebb formáját űzve Oscar-díjas dokumentumfilm főszereplője volt, amikor mindenféle biztosítás nélkül mászta meg az ikonikus El Capitant. Idén pedig a Taipei 101 felhőkarcoló csúcsára kapaszkodott fel, szintén biztosítás nélkül – ráadásul ezt a mászását élőben közvetítette a Netflix. Szóval elmondható, hogy a sziklamászás mostanában elég felkapott témának és sportágnak számít, erre pedig a játékfejlesztők is ráéreztek.
Csak az elmúlt években több játék is megjelent, amelyek a hegymászást vagy a sziklamászást dolgozták fel. Ilyen volt a The Climb, amelynek két epizódja VR-ra készült el. De ide tartozik a Climber: Sky is the Limit, amelyben a magashegyi mászást próbálták több-kevesebb sikerrel szimulálni. A Don’t Nod a Jusanttal mutatta meg először, hogyan lehet igazán jó sziklamászós játékot készíteni, majd ez év elején jött a Cairn, amely még magasabb szintre emelte ezt. De mindezek mellett volt még egy projekt, amely körül jóval kisebb volt a felhajtás. A Wikkl Works stúdió elhatározta, hogy egy vérbeli szimulátort fog készíteni. A New Heights: Realistic Climbing and Bouldering kemény fába vágta a fejszéjét, de a készítők semmit sem akartam a véletlenre bízni. Így a játék 2023 nyarán először early accessben rajtolt el, még meglehetősen korlátozott tartalommal és kiforratlan játékmenettel. Az azóta eltelt két és fél évben viszont nagyon sokat fejlődött, így nemrégiben megkaphatta 1.0-s, vagyis immár végleges, teljes verzióját.
A legfontosabb különbség a New Heights és az olyan játékok, mint a Jusant vagy a Cairn között, hogy a New Heights nem bajlódik sem történettel, sem világépítéssel. Ez bizony egy nyers és őszinte sziklamászás-szimulátor. Nincsenek fantasy elemek, sőt, a készítők kiemelten figyeltek rá, hogy a lehető legpontosabban adják vissza a játékban azokat a helyszíneket, ahol mászni tudunk. Ehhez fotogrammetria technológiát használtak, ami helyenként döbbenetesen jól adja vissza a valós helyszíneket. Ilyen helyszínből egyébként kellemesen sok van a játékban, amelyeket fokozatosan oldhatunk fel azzal, hogy a már elérhető helyszínek minden útvonalát a lehető legjobban teljesítjük. A játék értékeli a mászás időtartamát, a beleesések számát, illetve természetesen a puszta teljesítést. Ezek mentén kapunk csillagokat, az elért csillagok száma pedig feloldja az új helyszíneket.
A mászásokkal kvázi XP-t is gyűjtünk, ami az elérhető utakat nyitja meg, azok nehézségi szintjének függvényében. A játék megkülönböztet zöld (nagyon könnyű), citromsárga (könnyű), narancssárga (közepesen nehéz), piros (nehéz) és lila (extrém nehéz) fokozatokat. Minden útvonal létezik a valóságban is, azok nehézségi fokozata is megfelel a valóságnak, a játék jelzi is a sziklamászók által nemzetközileg elfogadott skála fokozatait is. Akit érdekel, a neten is megtalálja a katalógusokat a játékban szereplő helyszínekről, így a Rocher du Casinótól a Bas Cuvier-n át egészen a Hanshellerenig. Ezek mindegyikét a lehető legrészletesebben reprodukálták a játékban, ami igazán különlegessé teszi az élményt. Főleg azoknak, akik esetleg a valóságban is meglátogatták már e helyszínek némelyikét, és most ismerős érzés azokat viszontlátni a képernyőn.
Persze mit ér a sziklafalak, vagy épületek romjainak tűpontos lemodellezése, ha a mászás, mint olyan, nem hiteles. Nos e téren is kitettek magukért a készítők, de a végeredmény azért közel sem lett tökéletes. A játékosok a mászó két karját és két lábát külön-külön irányíthatják. Ahogy a valóságban, úgy a játékban is célszerű megfontoltan, megtervezetten mászni, minden mozdulatot előre átgondolni. Nem mindegy, hogy egy repedés vagy kiszögellés milyen szögben áll a súlypontunkhoz képest, avagy milyen irányba fog majd tartani. Külön nyúlhatunk a karakter két karjával, illetve külön helyezhetjük a két lábát is. Ezek mellett a tömegközéppontját is mozgathatjuk, így érve el, hogy egy fellépés után a mászó elmozduljon fölfelé, esetleg traverzálás közben oldalra.
A játék külön kezeli azt is, hogy egy adott fogás milyen jellegű: az ujjakat akasztva valamely irányba terhelhető, „csipi”, esetleg egy reibung. Ugyanez érvényes a lépésekre is. Emellett az adott fogás és lépés minőségét vagy nehézségét is jelöli. Egy nagyon rossz fogás vagy nagyon apró lépés sokkal több erőfeszítést igényel, hogy tartani tudjuk, így karakterünk staminája is drasztikusan fogyni kezd, ha nem találunk gyorsan jobb pozíciót a falon. Ahogy a valóságban, úgy a játékban is akkor vagyunk a legstabilabbak, ha legalább három ponton kapcsolódunk a falhoz, és az sem baj, ha ezek stabil kapcsolódási pontok. Van lehetőség „dynózni” is, amit a kincses kalendárium csak ugrásnak hív. Erre a játék külön rendszert kínál, ami szerintem túl körülményes lett, de tény, hogy sokkal egyszerűbben nem lehetett volna megoldani.
Hogy mi a baj a New Heightsszal? Sajnos van vele néhány gond, de szerencsére nem olyan súlyos hiányosságokról van szó, amelyek teljesen tönkretennék a játékélményt. A játékban például egyetlen női karakter van, akinek lehet ugyan változtatni a ruháját, beülőjét, sisakját, de semmi mást. Talán később jönni fog férfi modell is. Ennél viszont sokkal komolyabb gond, hogy néha a ragdoll fizika produkál a valóságtól elrugaszkodott mozdulatokat, főleg lábbal. Illetve hiába a fotogrammetria és az falak ultrapontos lemodellezése, gyakran éreztem úgy, hogy amibe épp a karakteren kapaszkodik és a játék közel tökéletes fogásnak minősít, az valójában nincs is ott... Olyan is előfordult, hogy célravezetőbbnek éreztem kapkodva ide-oda csapkodni a karakter végtagjaival, hogy minél előbb felérjek a falon, mint átgondoltam mászni. A legsúlyosabb gondnak viszont a felbontás állítása volt, mert ez (legalábbis nálam) totálisan el volt törve. Mindössze három felbontás között lehetett váltani a tesztverzióban, a 4K mellett volt egy számomra értelmezhetetlen 3:4 (nem 4:3) képarány, valamint egy őskori 1024*768 pixeles felbontás. Semmi másra nem volt hajlandó váltani a játék, cserébe a Unity motor 4K-ban a látványvilág által cseppet sem indokoltan gyengén futott, így kénytelen voltam ráerőszakolni a játékra egy 1440p-s felbontást. Nem tudom, hogy a hiba az én készülékemben volt-e vagy másnál is előfordult (nem nagyon találtam panaszkodást erről a neten). Ehhez képest az már csak triviális apróság, hogy karakterem rendszeresen belenyúl és belelép a fal textúrájában.
A New Heights a legnagyobb jóindulattal is csak középszerű látványvilágot kínál. Rengeteg az összecsapott, már-már csúnya részlet, mint amikor a domboldalban növő fák közelebbről megnézve valójában csak lebegnek a levegőben a meredek talaj mellett. A karaktermodell sem túl részletes, a textúrák is középszerűek. Cserébe viszont legalább a lényeg, a sziklafalak nagyon rendben vannak és megnézegetve a valóságban készült fotókat, helyenként döbbenetesen részletesek és hűek a valósághoz.
A New Heights a hibái ellenére számomra az év eddigi egyik legjobb játékélménye volt. Nemcsak azért, mert fiatalabb (és könnyebb) koromban magam is kísérleteztem fal- és sziklamászással, hanem azért is, mert elő tudta csalogatni egy-egy nehezebb mozdulatnál az adrenalint és az elégedettségérzést. Erre nem minden játék képes, ez viszont igen. Persze vannak hiányosságai, de az alapok piszok jók lettek, amit egyébként a steames felhasználói értékelések aránya is jól tükröz. Van mod-támogatás is, így bárki adhat hozzá új falakat, utakat. Illetve van online ranglista is minden útvonalhoz, amelyet a hivatalos oldalon is el lehet érni. Ezeken összemérhetjük teljesítményünk más játékosokéval, ami szintén növelheti a játék élettartamát.
