Egyes játékok és szériák esetében jogosan merülhet fel a kérdés, hogy valóban ideje volt-e egy-egy cím felújításának, remake-jének vagy remasterének. Van viszont egy, amelynél szerintem ez nem is lehet kérdés: a Legacy of Kain. A ’90-es évek végének és a 2000-es évek elejének egyik leghangulatosabb és legegyedibb dark fantasy akció-kalandjáték-sorozata, amelynek részei ugyan elérhetőek voltak Steamen és GOG-on, de nem öregedtek túl jól, különösen technikai szempontból, ami igen sokat rontott a játékélményen. Néhány hibája ellenére épp ezért nagy örömmel fogadtam a Soul Reaver duológia felújított kiadását, amelybe a készítők ráadásul számtalan, a játékból végül kivágott extra tartalmat is beemeltek, és csak remélni tudtam, hogy a sorozat feltámasztása nem áll meg itt. Szerencsére így is lett, a Kain történetét bemutató Blood Omen-játékok felújítása helyett azonban idén márciusban először a sorozat történetét lezáró Defiance Remastered érkezett, nemrég pedig egy Ascendance című új, 2D-s rész is, amelyről hamarosan szintén olvashatjátok a véleményemet.
Az eredetileg 2003-ban megjelent Legacy of Kain: Defiance tehát a széria fináléja volt, egyúttal a Soul Reaver 2 közvetlen folytatása. Stílust is váltott, az addigi részek külső nézetes, akció-, ügyességi- és logikai elemeket arányosan vegyítő játékmenete helyett egy rögzített kamerás, leginkább az első Devil May Cryt idéző, jóval akcióközpontúbb játék lett. Felváltva irányíthattuk benne Kaint és Razielt Nosgoth különböző idősíkjain és helyszínein, miközben megpróbálták megakadályozni a széthasadt idővonal következtében küszöbön álló, démoni hyldeninváziót, és közben fényt derítettek Nosgoth számos meghatározó eseményének és konfliktusának valódi okára. A fogadtatása pozitív volt, bár sok kritika érte az új kameranézetet, amely gyakran komoly problémákat okozott (a mai napig tisztán emlékszem, mennyit küszködtem miatta zöldfülű játékosként néhány, egyébként egészen egyszerű platformszakasszal), valamint azt is, hogy a harcrendszer lényegében a régebbi játékokból köszönt vissza. Ez egy-két ellenfél ellen még nem jelentett problémát, ám nagyobb összecsapásoknál a kombók végrehajtása során már gondot okozott az ellenfelek becélzása.
A Remastered kiadás pedig a textúrák felskálázásán és a karaktermodellek feljavításán túl (amelyek így összhangba kerültek a Soul Reaver-remasterek modelljeivel) elsősorban épp ezeket a problémákat orvosolta. Alapértelmezésben a játék rögtön új, modernizált UI-jal, világítással és kameranézettel indul. Utóbbi egy váll fölé helyezett TPS-nézet, kissé az újabb God of War-részek stílusában, és a harcok során ugyan eltávolodik, még így is végig dinamikusabb és használhatóbb marad, mint az eredeti. A Soul Reaverhez hasonlóan ezek az újítások opcionálisak: a beállításokban bármikor visszaállíthatjuk az eredeti elemeket, sőt ezúttal az eredeti világítást is. Ennek köszönhetően a retro nézet ezúttal nem úgy fest, mintha modern árnyékok és fényforrások vetülnének több mint húsz éves látványelemekre.
A csomagba emellett rengeteg extra is került, köztük alternatív kosztümök a főszereplők számára és temérdek, a végső változatból kivágott pálya. Számomra azonban egyértelműen a Deluxe kiadás tartalmai tetszettek a legjobban, ez ugyanis bedobja még a ma már gyakorlatilag beszerezhetetlen Soul Reaver és Defiance képregényeket, valamint a végül elkaszált folytatás, a Dark Prophecy játszható demóját, amely szintén átesett a felújításon. Így ennél is eldönthetjük, hogy az eredeti vagy a játék többi eleméhez igazított grafikával és kamerakezeléssel szeretnénk-e kipróbálni.
Az egyetlen elem, amin sajnos nem sikerült érdemben javítani, az a harcrendszer célzási problémája. Hiába jobb a helyzet, mint az eredeti változatban, még mindig gyakran előfordult, hogy az éppen irányított karakter annyira „ráakadt” az egyik ellenfélre, hogy egyszerűen képtelen voltam a körülötte lévő többi felé támadni.
Ettől eltekintve azonban a Legacy of Kain: Remastered kiadás telitalálat, és túlzások nélkül a legjobb módja annak, hogy mind új, mind régi rajongók megtapasztalják Kain és Raziel történetének fináléját. A 25 eurós ár ráadásul nem is vészes (a Deluxe kiadás 30 euróba kerül), így már csak azt remélem, hogy a közeljövőben végre a két Blood Omen is hasonló felújítást kap, és ezzel teljessé válhat a széria modern platformokon.
