A Little Nightmares franchise első két epizódja fantasztikus atmoszférával megáldott indie alkotás volt. Az új fejlesztőcsapathoz került harmadik epizód már nem minden tekintetben tudta megugrani ezt a szintet, de általa is tovább bővült a kesze-kusza univerzuma az aprócska rémálmoknak. Tim Burton animációs alkotásait megidéző képi világa keveredett egy groteszk, az emberi lét legrosszabb helyzeteit kifacsaró szenvedéstörténettel, ahol kicsiny gyermekek próbáltak látszólag céltalanul menekülni a Sehol nevezetű torz világban. Itt bármi megtörténhet és bárhol játszódhat, ezért se furcsa a színterek váltakozása és az esetleges visszatérés egy korábban ismert helyszínre. A második részhez kapcsolódik szorosan – de inkább írom azt, hogy párhuzamosan – az Altered Echoes, amely a virtuális térbe zár bennünket, hogy apró testben élhessük át a borzalmakat.
Mono és Six meséjét láthatjuk hirtelen újra, ahol egy ponton esőkabátos hősnőnket berántja a televízió, majd egy furcsa, árnylényhez hasonló manifesztációként ébred fel. Ez a „hős” lenne Dark Six (nevezzük egyszerűen így), akivel ismerős helyeken kelhetünk át, hogy remélhetőleg végül újra normálissá váljunk, ha ez egyáltalán lehetséges. Öt fejezeten át menetelünk, bujkálunk és menekülünk a Little Nightmares díszletei között. Sok dolog és szereplő visszatér, de teljesen más élmény benne lenni az alkotásban. Hiába tudjuk előre, hogy a tanárnő nyaka meg fog nyúlni, igenis para lesz, amikor is a hátunk mögül halljuk az egyre közeledő, kígyóként tekergő testrészt, és rajta a lecsapni készülő fejet...
Az esőkabát csuklyája kitakarja látóterünk egy kis részét, ezért is tűnhetnek mocsok bénának a képek a cikkben. Ez kikapcsolható, de használata hozzáad az élményhez és nem elvesz belőle – sokkal többet lehet látni igazából VR-ban, mint azt a képernyőfotók sejtetni vélik. Sok dologra nem leszünk képesek, de amikre igen, az szerencsére működik. Például ilyen jól használható kapaszkodást, amit villámgyorsan tudunk véghez vinni, más alkotásban nem tapasztaltam – sok más játékban inkább bossharc értékű néhány létrán való közlekedés vagy falmászás. Ebben a stuffban stabilan fogódzkodhatunk, amig egyik kacsónkkal markolunk, addig a másikkal már gibbonként nyúlunk a következő szilárd pontért, majd váltott kézzel gyorsan a csúcsra érünk. Így hiába üldöznek minket – ami sokszor megtörténik (és hála az égnek csak a hangokat halljuk és odafordulás nélkül nem látjuk azt) –, az ügyes mászás elsajátítása után nevetve lehagyjuk az üldözőt. Néhány, apró testünkhöz viszonyítva nagy és nehéz tárgyat meg kell majd fogni, egy kézzel csupán vonszolnánk ezeket, ezért mindkét karunk erejére szükség lesz. Ilyen a méretes kalapács, amivel leverhetjük az akadályt az útból, vagy amikor egy egyszerű feladvány kedvéért cipelünk valamit a helyére. Néha tekerni vagy húzni kell kapcsolókat, köteleken mászni, dobálni ezt-azt – egyik se lesz bonyolult, és nem fogunk percekre elakadni.
Változatosak a helyszínek, az első például egy televíziókkal tarkított pálya, ahol rendre megjelenik a második rész gonosza, Thinman. Itt a gravitáció is csődöt mondott, minden lebeg, súlytalanok lesznek a tárgyak rajtunk kívül. A semmibe vezető lépcsők tériszonyosoknak betehetnek: nekem kimaradt ez előtt a játék előtt pár hét VR, és csak lassan alkalmazkodott a szervezetem az átveréshez. A következő területen az iskolába térhetünk vissza, ahol korábban hőseink kalapáccsal törték össze a rájuk támadó diákok fejét. Nos, mindenhol ilyen áldozatokat fogunk látni, majd a tanárnéni is tiszteletét teszi egy kis könyvtári bújócskával, a helyzet pedig hamar fogócskává változik. Később eljutunk egy kies állomásra, majd egy vonatra, ahol a groteszk utasok és falon mászó kallerek teszik fel az i-re a pontot. Végül az árvaházba is ellátogatunk, ahol a szériára jellemző legtöbb Little Nightmare-es dolog lesz tetten érhető, kezdve mondjuk a gnómokkal.
A játék egy picit félelmetes, néhol megijeszt, ha üldöznek – a lábunkban lesz a bugi. Ülve ajánlják a fejlesztők a végigjátszást, hogy a földhöz minél közelebb legyünk, hiszen egy gyerekféleséget irányítunk. Engem néhol, főleg, ha guggoltunk, a korai Skyrim VR-ra emlékeztetett az élmény, ahol még rosszul volt belőve a magasság, és a földet haraptuk, az NPC-k mellett pedig hamar kisebbségi komplexusunk alakult ki. Viszont ez ennek a programnak jól áll, mert minden hatalmas és túlzó méretű, olyan rágcsálószimulátor érzést kelt, így a kiszolgáltatottság garantált. Nem túl hosszú a történet, amelyben néhány gyűjthető dolog és némi easter egg kapott helyet, az újrajátszásra viszont kevés esélyt jóslok.
A Little Nightmares VR: Altered Echoes szépen belesimul a főágba, csorbát nem ejt rajta, de lehet nélküle élni. Beszerzését inkább a széria kedvelőinek ajánlom elsősorban, mert a horrorjátékok rajongói gyengének találhatják.
