Sötét éjszakában, derengő Hold alatt bandukolok, egy poros, hamu borította földúton.
A távolban sötét hegyek, hótol fosztott, éktelen csúcsai marják a felettük tornyosuló néma fellegeket.
Noha egyetlen kísérőm az égen ragyogó ezüstkorong - s nem mutatják utam csillagok - , sápadt fényével játszik a tőlem jobbra, alig tíz méterre hömpölygő hatalmas, lidérces víztükrön. A folyó oly széles, hogy túlsó partját nem az éjszaka fekete palástja rejti örökkön fürkésző tekintetem elől, hanem a végtelen messzeség.
A vidék melyen lépdelek kihalt, sívár pusztaság, Soha nem esik eső, nem süt a nap, de még a szél is csendesebben fúj ott. Nem öleli nádas a folyót, nem búsul fűz a partján, nem dalolnak a pacsírták, nem kárognak a varjak, nem nyüszítenek kutyák, hallgatnak a darvak (tudom erős volt, de csak így jött ki a rím, bocs
).
Ahogy lassan haladok az úton, a folyó partján egy halovány alak körvonalazódik ki az örök sötétségben.
Amint odaérek, látom, hogy egy magas, feketecsuklyás, arctalan alak (mint egy gyűrűlidérc) áll ott, mögötte egy csónak. Jobbjában egy hosszú evezőre támaszkodik, balját hajlított könyökkel, páncélkesztyűbe öltöztetett, nyitott tenyérrel, szívmagasságban tartja elém - mintha kérne valamit.
A csónakhoz nem tudok odalépni, mert az utat teljes egészében elállja a révész, de amint közelebb lépek, az utitársam, - a Hold - rávilágít a folyó valódi énjére. Mert nem más az, mint lelkek folyama, az idő végtelen sodrában.
Valahonnan tudom, hogy a folyón híd át nem ível, az egyetlen átkelést "Ő" biztosítja, melyért 12 ezüstöt kell fizetnem.
Erszényemből, ami eddig övemen lógott, az összes pénzt a markába borítom, de ez csak 11 ezüst. És akárhogy kutakodom, nincs több.
Ekkor suttogó hangon megszólal, s baljával a maga mögötti végtelenbe mutat:
- Ha nem fizeted ki a 12 ezüstöt, soha nem juthatsz át, s örökre itt ragadsz ezen a kopár vidéken, s nem ébredhetsz fel soha - s balját megint szétnyitja előttem, melyben továbbra is csak 11 ezüst van.
Amint látható felébredtem, de emlékszem, hogy nem tudtam kifizetni a révészt...
Tisztára Kharon és a Styx folyó esetének az érzete, de meg kell mondjam, nagyon szar. Ilyen szart már rég álmodtam.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
Nekem a leggyakoribb visszatérő álmom, hogy úgy érzem alvás közben kitörtek a fogaim. De frankón, miközben megy az álom, azt gondolom, hogy a valóságban is épp most esik ki (ráharapok, és attól). Reggel felkelek, első dolgom, h megkeresem az összeset. Nem értem, miért ilyen életszerű némelyik, míg a többi meg nem.
Ki az egyetemből, a busz megálló felé. Buszmegálló mögött épp volt egy épület amit felújítják. És amikor odaértem a megállóhoz, a munkások befejezték a munkát. Oszt az egyik munkás, elszédült vagy nem tom, és leesett, de belekapaszkodott 1 kézzel a kiálló rúdba. Ott lengetett, mi meg kiabáltunk a segítségért, a többi munkások is nyüzsögtek, hogy megmentsék a bajtársukat. a vége az lett, hogy elfáradt a kapaszkodásban, és leesett a betonra 
