Na igen, a Homeworld: Cataclysm-el lett volna teljes a kép, de sajnos az kimaradt. Pedig messze jobb a hangulata és tartalmasabb időtöltés, mint a 2. rész. Valahogy úgy kell összerakni egy kiegészítőt.
Fájó pont továbbá hogy az UI és egy management részeket a 2-ből merítették, így nekem, kinek jobban tetszett az első rész jobb gombos menü kialakítása vagy a formációk és taktikák alkalmazása az ismét csak hoppon maradt.
Ez eddig 2 fekete pont.
Harmadik fekete pont : Nem igazán volt értelme felújítani. Az 1 grafikája persze már idejét múlt, hiszen régi is a játék, mégsem érzem hogy a remastered ekkora pluszt adott volna az 1-hez. Szépek a hajók, részletesebbek, megjelentek rajtuk az alrendszererek - amiket a 2-ben hoztak be -, egyszerűsödött a játékmenet, a fentebb említett üzemanyag-management és a pálya végi automata begyűjtéssel, de ennek számomra nagy volt az ára. A 2.-t meg egyáltalán nem volt érdemes felújítani, hiszen a mai napig megállta a helyét grafika terén.
Így számomra az hogy két teljes játékot kapok, kicsit túlzás, ahogy az ára is ennek megfelelően magas.
Az a gond a remasteredekkel hogy nehéz játékosoldalról eldönteni, mekkora meló is volt mögötte. Jelen esetben ahogy én látom a nagy meló a 2 motorjának némiképpeni fejlesztése és az 1 ráncfelvarrása volt. Gyakorlatilag a 2-höz hozzá sem kellett nyúlni emiatt. Emellett a Cataclysm hiánya a fenti okkal. meg a korábbi pletykákkal együtt, miszerint: elveszett a forráskód, meg túl nagy meló lett volna újra megcsinálni, szintén azt erősíti bennem, hogy minél kevesebb munkával akartak minél többet bezsebelni. Jelen esetben 0 kreativitással. Hiszen a játékok már készen voltak. Vagy ha nem, akkor nem dolgoztak rajta, hanem kihagyták. Így nálam ez a remastered is beállt többi közé, amelyek ismét teljes áron kínálnak egy-két régi jó játékot.
Ha fanatikusan szereted a Homeworldot és szemet tudsz hunyni a Cataclysm hiánya felett, megérheti a vételt.
És már csak reménykedhetünk hogy lesz lelkes rajongó csapat aki a készítők helyett is összeüti a Cataclysm történetét akár mod formájában is.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Homeworld Remastered Collection [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Homeworld Remastered Collection
Új köntösben a klasszikus űrstratégia.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. PC-re is megérkezett a Marvel’s Wolverine…
- 3. Napokon belül megjelenik a legújabb Csillagok háborúja-játék, amely nem is annyira új, de mit mondanak a Star Wars Galactic Racer pontszámai?
- 4. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 5. Transport Fever 3 teszt
Legfrissebb fórumtémák
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 12:26
- Ki mivel játszik mostanában? [8327]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]
- 15:56
- A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját [hozzászólások] [1]
- 08:44
- Forever Ago teszt [hozzászólások] [2]
- 15:54
- Könnyed roguelite vonatos lövöldözést kínál az Endless Rails [hozzászólások] [1]
