Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
Fórum » Hozzászólások, megjegyzések
Hamarosan elhagyja korai változatát a The Solus Project [hozzászólások]
Kapcsolódó tartalom: Hamarosan elhagyja korai változatát a The Solus Project
Napokon belül megjelenik a teljes kiadás, amely új előzetest is kapott.
Ez egy remek játék lett szerintem. Bár most igazából nem tudom, hogyan állunk vele. Az early access harmadik epizódjáig követtem, azóta viszont nem frissült a honlapja sem, szóval most már egészben adják ki az egész hátralévő részt ezek szerint? Visszatérve a játékra, a hangulata szerintem szuper; a grafikája bőven szép ahhoz képest, hogy nem AAA kategóriás darab; a survival része (evés, ivás, pihenés, meleg, hideg, nedvesség stb.) korrekt kihívást jelent; és még a történet is relatíve érdekes. Igaz, utóbbi azért a meglehetősen sablonos üstökös/csillag/akármi elpusztította a Naprendszert, és mi vagyunk a kevés túlélő egyike, másrészt pedig a jól ismert ancient astronaut teória egy változatán alapszik, ennek ellenére kíváncsian várom, hogy mi lesz a vége pontosan. Illetve elsőre azért elég sok blődnek tűnő dolog szerepel benne, de ezek egy részére a sztori előrehaladtával választ kapunk (pl. hogy miért is tudja a PDA-szerű kütyünk elolvasni és lefordítani a bolygón talált idegen írásjeleket), úgyhogy én bízom benne, hogy a végére mindent megmagyaráznak, és teljesen összeáll a kép.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Toronymagasan az ILL kapta a State of Play legbetegebb előzetesét, végre sokkal többet is láthatunk a jövőre érkező horrorból
Legfrissebb fórumtémák
- 13:19
- Ki mivel játszik mostanában? [8243]
- 12:43
- Új Vampire: The Masquerade-játék jön, Eternal Whispers alcímmel [hozzászólások] [1]
- 11:30
- Játék kívánságlisták és várólisták [20]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]