Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Hitman
ebbe nem akarok belemenni, de ez azért nem így van.
A színész csak annyira lehet jó, amennyire a szerep engedi. Hiába tehetséges, ha a néma kidobófiú szerepét osztják rá.
A Hitman 4 menüje úgy volt jó, ahogy volt. Én a trailerről beszéltem. Azt pedig nem mondtam, hogy babaarcú a főszereplő. Már megtették előttem jópáran. Csak annyi, hogy számomra felejthető jelenség volt az eddigi filmjeiben nyújtott 'teljesítménye' alapján. Megjegyzem, nem sokat láttam belőlük.
A Hitman 4 menüje is vicces volt az Ave Maria miatt?
A főszereplő meg tényleg babaarcú, de emelkedjünk már felül ezen.
A főszereplő meg tényleg babaarcú, de emelkedjünk már felül ezen.Igazából, ha röviden akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, amit padavan. Hosszabban kifejtve: megnéztem a trailert.
Nekem egyáltalán nem tetszettek azok a bizonyos 'belassítások', szerintem egyenesen nevetségesek voltak. Az meg, hogy az Ave Maria ment közben, még viccesebbé tette az egészet. A főszereplő színész személye csak hab a tortán. Utánanéztem IMDB-n, mert nem ugrott be egy filmje sem, mikor először hallottam, hogy ő fogja játszani a 47-est: Tolvajtempó (az egyik ügynököt játszotta, nem is emlékeztem rá), Die Hard 4 (a film vége felé már marhára idegesített SPOILER, jó, hogy egy lövéssel elintézték
), Álomcsapda (ezt meg előbb olvastam könyvben, így még rosszabbnak láttam, mint amilyen volt, szóval nem sok maradt meg belőle). Ennyi, amit láttam tőle, és bőven elég is volt.
Most már nem törlöm vissza, amit írtam, de közben megnéztem mégegyszer a a trailer-t, és rájöttem, hogy tényleg csak a főszereplő miatt nem tetszett elsőre sem. Szóval annak, aki esetleg még életében nem játszott a játék egyik részével sem, és még csak nem is látott róla képet, amin a Hitman feszít, annak talán tetszeni fog. Remélem, elég volt kifejtésnek.

Kifejtenéd, hogy miért lesz szar a film? Érdekelne.
Uh... Ez azért egy kicsit égő volt...
Bár az, hogy Desert-re silencer? Na, mindegy..
Akkor azt már csak nagyon félve írom le, hogy szerintem a film nagyon szar lesz...
És nem csak a főszereplő miatt.
Edit: most nézem csak: én Hardballert írtam, nem Silver-t! Bár azt meg döntse el valaki, hogy most melyik van neki a filmben.

Visszatérve a hangtompítós Silver-ekre: elég a 2. rész borítóját megnézni.
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A játékosok petíciót indítottak, hogy az Infinity Ward tegye elérhetővé csak PvE módban is a Call of Duty: Modern Warfare 4 DMZ-játékmódját
- 2. Ismét történelmet írt a LEGO, a boltokba került az eddigi legnagyobb szett, amely mellett a Titanic és az Eiffel-torony is elbújhat
- 3. Egy korszak ezen a héten lezárul – végleg leállítják a Call of Duty Warzone 2.0 szervereit, már a pontos dátum is megvan
- 4. A PlayStation Plus 2026. novemberi kínálata
- 5. Pár nap és megjelenik a Phantom Blade Zero, már azt is lehet tudni, mekkora letöltés lesz, sőt, még a hivatalos gépigényre is fény derült
Legfrissebb fórumtémák
- 06:26
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15164]
- 00:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43447]
- 19:54
- 2 éves vagyok itt a Domeon.HIP-HOP HURÁÁ!!!!!! [280]
- 14:00
- Helyzetjelentés [157676]
- 15:17
- 400 oldalas, keménykötésű albumban mutatja be a Sony a PlayStation elmúlt 30 évét, már előrendelhető a Standard és a Deluxe kiadás is [hozzászólások] [2]
- 12:56
- GG - GameGuess játék [993]
- 11:57
- Ki mivel játszik mostanában? [8359]
- 17:42
- Videók - bármiről [11728]
- 09:47
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1673]
- 21:21
- Elhunyt... [2787]