Fórum » Beszélgetés a játékokról
Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena
Én azért azon is csodálkozom, hogy hogyan tud egy magyarítás olyan hibát okozni, amit leírtatok. Elsőre nem egyértelmű az összefüggés a nyelvi fájlok és a (valószínűleg) scriptelt játékbeli események között. Igaz, nem is értek ezekhez a dolgokhoz, meg annyira nem is nagyon érdekel, csak gyorsan hozzák helyre a hibát.
Örülök, hogy azért valamilyen szinten segítettem ezzel az észrevétellel, (illetve segítettünk Dbz-vel) még akkor is ha már megvetted. Tényleg idegesítő, hogy ilyen hibák a tört/letöltött verziónál szoktak előjönni és akkor nem panaszkodik az ember vagy ha igen, akkor tűri az oltásokat, hogy "hülyegyerek, vedd meg és kuss." Most meg pont fordított a helyzet. Le is töröltem a pikulába és visszaraktam a töltött verziót, hála az égnek még nem távolítottam el a gépemről, amit csak is a havernak köszönhetek, mivel neki tartogattam.
Patch meg biztos, hogy lesz, de nem ma és nem holnap. Kíváncsi leszek, hogy ebből mikor lesz úgymond hivatalos botrány és mikor áll elő a CDProject valamiféle magyarázattal, vagy nyugtatgató reagálással, mert ez kicsit dura. Voltak és vannak olyan eredeti gamek, amik csak 10. patch után lettek normálisan játszhatóak, na de olyanról még nem hallottam, hogy egy bug miatt nem lehet végigtolni valamit. És pont a CDProject, akikre eddig semmi panasz nem volt. Igényes, szép munkát végeztek mindig...egyszer hibázni kell persze, na de ekkorát?
Ááááá, megint csak feszengek és nyavalygok, de hihetetlen nagy düh van most bennem. Sorry mindenkitől.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Olvasva, amiket írtok, örülök, hogy még nem volt időm feltenni és elkezdeni a játékot, legalább nem rontotta el a hétvégémet. Persze, ezzel nem vagyok kisegítve, mert így is ott figyel a polcon a 8 ezer forintos végigjátszhatatlan játék. Bízom benne, hogy a CD Projekt nagyon gyorsan javítja a hibát, ne kelljen már bennük is csalódni.
Az egész net a hibás magyar verziótól zeng, rázzák az öklüket az emberek, ami érthető. Várnak egy játékra, kiadnak érte X összeget és kapnak egy hibás szemetet, ugyanis ez szemét, mivel a bug vagy hiba vagy nevezze mindenki úgy, ahogy akarja, nem lehet egy ponton tovább menni (lentebb linkeltem és leírtam mindent). És ez gáz...a CDProject eddig mindig tökéletesen oldotta meg a dolgokat, de most hibáztak...de akkorát, hogy ebből botrány lesz. Sőt, már most is van. Persze, majd tuti kiadnak egy patch-et hozzá, de könyörgöm, és addig mi a lámafarokszőrt csinálnak a játékosok, akik pénzt áldoztak a gamera? Nagyon mérges vagyok és mind vásárló, mind játékos fel vagyok háborodva! Ugyanis megismétlem: ettől zeng a netes fórumok 90%-a. Ha csak nálam lenne, nem csapnám a hisztit, de nem csak nálam van.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]