Rap
Egyébként viccen kívül, én kajak így látom.
Biztos akkor érte ide az amcsi '90-es évek aranykora, mostanra pedig sikerült túllépni rajta és jöhet az R'n'B meg az autotune.

i tell it like it is, cause im a bold figure
Én viszont pont máshogy gondolom, nem lemaradás van, hanem egyenes ágú visszafejlődés. 4-5 éve ez vagy ez például simán befért még a VIVA műsorsávjába naponta többször is akár, holott ezek szvsz nagyon tartalmas zenék voltak. Most már hasonlót látni a nagy zenecsatornán gyakorlatilag elképzelhetetlen.
Najó, azért itthon a minimum 5-10 éves lemaradás áltlánosnak számít szinte minden téren, úgyhogy ebben nincs semmi újdonság.
i tell it like it is, cause im a bold figure
Mondjuk ez a média hibája is valahol, mert a nálunk elérhető zenecsatornák meg szándékosan mellőzik a tartalmat, holott már tőlünk nyugatabbra is meg keletebbre is sokkal befogadóbb a tv képernyője a tartalmas rapzenék felé.
Persze, nem kellene feltétlenül az egyiknek kizárni a másikat, de itthon mégis ez van. Talán azért, mert nincs olyan alapja a stílusnak, úgyhogy csak a majmolás és a kopizás marad, amiből kapunk aztán egy halvány másolatot.
i tell it like it is, cause im a bold figure
Szerencsére léteznek. De akkor is ilyenkor annyira tök feleslegesnek érzem ezt az egész pálfordulást, mint például amit most a Projeckt is hozott, hiszen oké hogy mainstream meg akarunk egy szeletet most már, de attól még lehetne igényesen, kreatívan véghezvinni ezt is, hiszen a médiakompatibilitás nálam nem zárja ki azt egyáltalán, hogy szóljon is valamiről az a szerencsétlen szám.
Igaz, hogy ők sem Bentley-vel jártak, de azért megszedték magukat(magyar viszonylatban persze). Őszintén nem lepne meg, ha egy SP vagy Fluorid többet keresne most 2 hét alatt egy befutott popszámmal, mint korábban 2 komolyabb lemez után. Ez most más célközönségnek szól, mint a 10 évvel ezelőtti mainstream, más az elvárás, más a stílus is. Meg kell ezzel barátkozni, szerencsére nem csak ők léteznek a magyar rap életben.
i tell it like it is, cause im a bold figure
Igen, de azt nem értem, hogy mire föl. Annak a pár mainstreamebb! (a lényeg az utolsó 3 betűn van) arcnak akiknek még a 90-es években, illetve az ezredforduló tájékán sikerült betörnie a médiába a Z+ majd a VIVA révén (Dopeman, AC, FankaDeli, Gőz...) azok sem tudtak végül olyan hiphop karriert építeni maguknak amiből itthon tisztán lehetett volna boldogulni. Ugyanúgy éli mindegyik a mai napig a saját kispolgári életét a hétköznapokban azt esetleg mellette zenélgetnek meg klippeznek. Akkor Rhyme Project-ék meg Fluor Fligránék mégis hogy gondolják ezt a tartalmatlan mainstreameskedést 2010-ben, főleg amikor a VIVA az elmúlt 2 évben 100% pop&funny lett és még azt a pár százalék műsoridőt sem hajlandó rászánni a magyar rapszcénára ami még a VivaHip meg az ilyen műsorok idején pár évvel ezelőtt legalább jellemző volt?
Én annak tudom be, hogy kezd itthon komolyabb piaca lenni a hiperkommersz hip pop-nak, úgyhogy aki eddig nem futott be a föld alatt, az most tesz itt is így kísérletet, hátha jut neki is egy szelet. Ellenpéldának ott vannak viszont a wacuum-os arcok meg az NKS pl, illetve a különböző hozzájuk kapcsolódó nevek, akiknek most eléggé felfelé ível a pálya, de mégsem esik a színvonaluk, sőt. Látjuk legalább, hogy ki gondolta komolyan már évekkel ezelőtt is.
i tell it like it is, cause im a bold figure
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Mit tudni most a Football Manager 27-ről? Még hivatalos bejelentés sem volt, de a játék jönni fog
Legfrissebb fórumtémák
- 00:32
- Coming Soon! [9085]
- 21:44
- Helyzetjelentés [157660]
- 21:36
- Hogy mi? Ha Xbox Series X/S-re veszed meg a Grand Theft Auto VI-ot, akár fél nappal a többiek előtt játszhatsz majd vele [hozzászólások] [1]
- 19:01
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1646]
- 16:12
- Te kicsengetnél 130 ezer forintot egy Grand Theft Auto VI gyűjtői csomagért, amiből csak egyvalami hiányzik: a játék? [hozzászólások] [3]
- 20:01
- Laptop [437]
- 14:04
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [102]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
