Dragon Age

Szerepjáték terén meg ritka egysíkú vagyok, időnként eldöntöm, hogy akkor most gonosz leszek, de az első nincstelen árvánál dől a nagy elhatározásom.

Most mondjam azt, hogy baromira ismerős a szituáció?

Gonosz karakterrel játékot csak egyszer vittem végig. A SW:KotOR2-őt, ahol főleg Kreia személyében megvolt a filozofikus alap és a kellő mélység ahhoz, hogy ne csak valami szimplán bugyuta gonosz karaktert kreálhassak/irányíthassak, hanem legyen értelme "hidegnek" lenni, no és azok a végtelenül cinikus/megalázó szövegek, amiket ellőhetett a karakterem is segítettek abban, hogy bele tudjam élni magam egy ijfú sith szerepébe. Sőt, ott néha kifejezetten élveztem a gonoszkodást
Viszont mindig szigorúan csak egy lézerkarddal nyomultam. Én ugyanis még az eredeti trilógián nőttem fel

Ja, meg egyszer próbáltam BG sorozatban olyan bárdot játszani, aki Chaotic Neutral és pénzfeldobással dönti el, hogy segítsen-e vagy genya legyen, de egy idő után nagyon zavart, hogy ennyire következetlenül kaotikus legyek. Félbe is hagytam még BG1 fele táján.

Ezeken kívül kb. egy óránál tovább sohasem tudtam gonosz karakter bőrébe bújni. Valahogy nem megy az öncélú gonoszkodás, még játékból sem.

Endure. In enduring, grow strong.

Kétkezes harcmodor rulz! Szinte mindenben ezt preferálom, még a Kotorban is két lézerkardot suhogtattam. Mágussal utoljára talán a Diablóban játszottam, viszont a DA2 után kíváncsi voltam a kaszt szemszögére, így indítottam egyet a DAO-ban - és nem bántam meg, nagyon élveztem a háttérbe vonulós, agyalósabb üzemmódot.

Paladin vagy rugó: alapvetően nagyon csípem a paladinokat, a messengertől kezdve majd' minden olyan fórumon, ahol lehet egyéni címet választani, a fallen paladint írom be (ja, valakinek az agyára ment, hogy öt éve Aribeth a nickneve), de játék terén, hát... A gyorsabb, ruganyosabb karaktereket szeretem, és mellesleg az se hátrány, ha magam is ki tudom nyitni a ládákat, úgyhogy marad a szimpla harcos, illetve a DAO-ban a rugó.

Szerepjáték terén meg ritka egysíkú vagyok, időnként eldöntöm, hogy akkor most gonosz leszek, de az első nincstelen árvánál dől a nagy elhatározásom. Maximum azt variálom, hogy végtelenül udvarias legyek (kivéve a gonoszdikkal, őket lehet alázni), vagy poénkodós-beszólogatós p*csa. Utóbbi szórakoztatóbb. A DA2-ben eddig egy diplomatikus rugóval játszottam, de elegem van abból, hogy a többi önfejű karakter így is, úgy is tesz Hawke fejére. Legközelebb egy nagyszájú, világra sértődött mágus leszek, akinek égig érő komplexusai vannak az apostate léttől, az arany középút pedig mehet a fenébe.

Hát igen. Nekem az első karakterem egy talpig becsületes ember nemes ifjú (harcos) volt, aki kétkezes fegyverekkel suhogtatott. Irtózatosan nagyokat tudott beütni, csak kicsit lassúcskán. A legtöbb szerepjátékban különben ilyesmi karaktert szoktam játszani elsőre (ahol lehet, ott paladint )

Azután a második karakterem egy már nem egészen talpig becsületes (inkább amolyan szarkasztikus/vidám csínytevő) ember nemes ifjú (tolvaj) lett, aki két tőrrel nyomult. Állandó Momentummal (miután megtanulta persze). Csak egy kis helyezkedésre volt szükség vele a csatákban, és úgy aprított a két tőrrel, hogy az bármelyik harcost lesápasztotta volna. Ugyan a maximális sebzése (legalábbis az alap DAO-ban) meg sem közelítette a harcos karakteremét, mégis sokkal több lényt nyírt ki, és összességében sokkal több sebzést osztott ki a két tőrrel. Egyszerűen gyilkos kemény tud lenni egy dupla tőrös rugó a DAO-ban. Csak jobban oda kell figyelni rá.

(Ezen felbuzdulva a DA2-es karakterem is rögtön egy kéttőrös rugó lett És nem is bántam meg. Egyrészt a szarkasztikus szövegek is nagyon jól mentek hozzá. Másrészt kipróbáltam utána egy harcost is futólag, de az a kanyarban sincs hozzá képest. Nem is tudom, a DA2-ben kicsit elszúrták szerintem. A harcos inkább csak tankolni, ellenfelet húzni jó, sebzésben egy rugó egyszerűen ronggyá alázza...)

Úgyhogy, bár az olyan klasszikus crpg-kben mint a BG sorozat rendszerint a lovagokat preferálom fő karakterként (Inquisitor!), de a DAO sorozatban abszolút rogue párti vagyok. Nagy móka velük

Endure. In enduring, grow strong.

A Momentumot nagyon szeretem, már Alistairre (kard+pajzs) és Nathanielre (íj) is rákényszerítettem a kétkezes harcmodort. A területre ható varázslatok automatikussá tétele valóban életveszélyes, a kedvencem az volt, amikor az árvaházas küldetésben Morrigan rendszeresen kinyírta Ser Ottót a flame blasttel, de az is roppant kellemes, amikor a mágusok az ellenséggel együtt belőlem is fagyasztott csirkét csinálnak a cone of colddal. Apropó, cone of cold. Aranyat ér. Amikor egyedül kóborolok a rühes fade-ben a mágustorony végén, általában ez ment meg attól, hogy egy gólem ráüljön a fejemre.

Részletesebben a taktikáról:
http://dragonage.wikia.com/wiki/Tactics

Persze, én nem is szoktam túlbonyolítani a taktikai beállításokat.

Rendszerint csak arra megyek rá, hogy:

1. Mikor igyanak gyógyitalt

2. Gyógyítani/buffolni képes varázsló mikor gyógyítson/segítsen ki

3. Ha szenyó ellenfél tűnne fel (elit vagy jobb, vagy esetleg varázshasználó stb.), akkor milyen válogatott szívatásokkal ajándékozzák meg automatikusan a csapat tagjai.

4. Területre ható varázslatot sohasem teszek be az automatikus taktikai elemek közé, mert egy-egy rossz helyen robbanó tűzlabda például oltári bajokat tud okozni. (Már ha nem easy-n nyomja az ember)

5. Bizonyos skilleket állandó jelleggel járatósra állítok be (pl. Indomitable-t kétkezes fegyverrel harcolónak vagy a Momentumot a két egykezes fegyverrel harcoló karakternek). Így nem csata kezdetén kell ezeket bekapcsolni (és megy el velük értékes idő).

És szoktam még egy-két finomabb dolgot állítani, de azok már nem olyan lényegesek.

Ja, és a fő tanács! Óvatosan, lassan haladni a veszélyesnek tűnő helyeken! Sokszor abból van a probléma, hogy felelőtlenül beleszalad az ember egy szörnycsapat közepébe, és háromszor annyi ellenféllel kell hirtelen megküzdenie, mint amennyivel különben, kis óvatossággal megúszhatta volna.

Endure. In enduring, grow strong.

Kattogok a témán, de azt tapasztaltam, hogy szituációban érdekes jelenségeket tudnak produkálni az előre beállított taktikák...
Mindazonáltal nem ritka az ominózus esetekben, hogy mire a karakterek magukhoz térnének, túllennének az erősítéseken, vagy a talpas ütéstávolságba kerülne, már lehet is újratölteni.
Napersze tapasztalat és rutin, most legalább örülök, hogy nem én vagyok a szupergyökér, hanem csak belefutottam a sűrűjébe. Ahhoz túl jó (általam ismertek közt szerkezetileg az eddigi legjobban megkonstruált) gamma, hogy iszonyú haragomban egyszer csak töröljem..

Jut eszembe! És tanulmányozd kicsit a karakterekre szabott taktikai beállításokat is! Kicsit körülményesnek tűnhetnek elsőre, de már néhány egyszerűbb beállítással (például mikor igyanak maguktól gyógyitalt, vagy ha valaki tud gyógyító varázslatokat használni a csapatban, akkor milyen körülmények között alkalmazza azokat stb.) is nagyon megkönnyítheted az életedet, mert nem kell minden pillanatban mindenkin ott csüngenie a tekintetednek.

Endure. In enduring, grow strong.

Köszönöm.
Furcsa, de több szinten próbáltam, és a leggördülékenyebben a hard-on haladtam. (vagy mi az ott a Nightmare alatt)
Fő bossokkal soha nem szívtam különben annyit, mint egynémely menés közben becsúszó szituációval.

Részben a szintedhez szabja a program, de csak bizonyos keretek között, mert minden ellenfélnek van egy minimum és maximum szintje, és csak ezen kereteken belül változik a dolog. (Tudtommal).

Kettő dolgot tudnék tanácsolni így nagy hirtelen:

1. Vedd le a nehézséget a mimumra, ha komoly gondjaid vannak.

2. Mágusok (The Circle), majd Arl sorrendben kezdd el megcsinálni a nagyobb küldetéseket. Utóbbi kapcsán Denerimbe is eljuthatsz. A Breciliai erdőséget és Orzammar csak ezek után látogasd meg, mert azok keményebb helyek egy alacsony szintű parti számára.

Endure. In enduring, grow strong.

Szega emberek
Egy rapid kérdés DAO-val kapcsolatban. Nemrég kezdtem el tolni, és a 77. agyvérzést kapom lassan a körzeti bossok ellen. Megyek lazán, hozzányúlok valami aktív környezeti elemhez, erre rámszabadul valami nagydarab állat a sameszaival, kb két megnyilvánulással leépíti a csapatomat, én meg még az erősítéseket sem raktam föl rendesen...
Persze bevallom én, hogy nem vagyok egy nagy rpg gémer, és a játék lehetőségeit sem ismertem ki teljesen. És a kihívások embere sem vagyok, mert jobb szeretem élvezni a játékot kisebb nagyobb nehézségeivel, mint lépésenként pengeélen sz*pni, hogy aztán elmondhassam, mekkora ász vagyok.
Szóval működik az a műsor, hogy később felerősödve visszanézek, és korrektebbek lesznek az erőviszonyok, vagy az ellenség mindig a pillanatnyi szintemhez van szabva?