Combat Mission

Első csata: szerintem büszke lehetsz, hogy ennyi harckocsi ellenére kitartottál. Amúgy miért nem vonjátok le a védelem negatív-pont bugját és alkottok egy pontos végeredményt? Ha Csirke az első kör előtt megadja magát - miután lejátszottátok a csatát -, akkor lesz ott egy érték, hogy mennyi veszteség-pontot okozott neked: na azok lesznek a "bug-pontok".

Ifj. dr. Kis Csirkéével ismételten Barbarossa to Berlin Bénteket tartottunk. Íme az eredmények:

ELSŐ CSATA

Az első csatát a „full random” szellemében nyomtuk, kivéve a terepet. Így született meg ’41 augusztusában egy German Infantry-ra rázuhanó Soviet Assault. 1000 pontból válogattam, amiből 400-at kötelezően levitt a Fortification, így a teszkózás során három föld-fa géppuskafészket, két darab 50mm-es pct. ágyút (ennyire futotta a Support-ban, tehát nehézgéppuskám sem volt a bunkerektől eltekintve), egy nagy kupac aknát és drótakadályt, néhány lövészárkot és két szakasz gyalogost húzattam le a kasszánál, illetve akciósan egy 24 lőszerrel (ez nagyjából olyan, mint havi 41 ezerből…) gazdálkodó 75-ös tkp.k. üteget. Gyalogságom két szakasz alkotta, egyenként négy rajjal (10 fő / raj) és egy 50mm-es av.-vel. A hecc kedvéért a kosárba dobtam még egy Henschel H-129 csatarepülőgépet is, amely egy-két sorozatra elegendő géppuska-, és gépágyúlőszerrel volt megrakva. Az ellenerőt Csirke bő kétszer ennyiből összeállított csapatai adták, amelyekre azonban a Véletlen istene komoly casualties-t rakott kezdésképp, így a nyolc T-34-esből mindössze négy érkezett meg a térképre a két KV-2 és egy KV-1 mellé, plusz nyolc-kilenc erdei köbméter gyalogság. Ugyanígy nem kerültek leosztásra az ampulometek sem.

A három bunkert a következőképpen helyeztem el. Egy bunker pásztázta a jobbszárny előtt fekvő, fával és parlagfűvel gazdagon megáldott zónát, míg kettő keresztben fogta le nagyjából a műszaki zár vonalát. A bunkerek marha jók tudnak lenni a tűzerőt és a lőszerkészletet tekintve, ha nem lövik ki őket, de – megfelelő fedezet hiányában - nálam általában kilövik őket, ezért jobban szeretek nehézgéppuskákat vásárolni. Most sem a fedezetre, sem az utóbbiakra nem volt zseton, így illúzióim már az első perctől kezdve sem voltak a sikerességüket illetően, inkább tettem valamennyit az ágyúkra, amelyeket úgy helyeztem el, ahogyan lehetett: rejtve, jó kilövéssel és mondat vége.
Amit a bunkerekről írtam, az az első pár másodpercben így realizálódott, az „Ó, ba…”-érzésre pedig ezek a kedves úriemberek tettek rá egy lapáttal. Csirke nem tökölt túl sokat, miután biokomposztot csinált a bunkerből, kitűzte a Vörös Zászlót hetvenhatkettes csövébe és rohamra küldte a vasakat, úgyhogy youtube-on beizzítottam a Szovjet Himnuszt a Vörös Hadsereg előadásában és hátradőlve „élveztem”, ahogy sértetlenül száguldanak át – vagy a nyílt terepen időben észrevéve, kerülik meg – az aknamezőkön. Bár eleinte az erdőkbe terveztem elhelyezni a csapataimat, ezt még a setup phase-ben időben módosítottam: a szépen álló házakat igénybe véve egyfajta féligáteresztő membránt készítettem. Ennek, és a két 50mm-esnek hála, melyeknek látván az aknazár elégtelenségét, tűzparancsot adtam, három T-34-es gyakorlatilag azonnal elveszett szovjet oldalról, viszont még abban a percben a köszönetképpen kapott ajándékok miatt elbuktam az ágyúimat én is. Tudván, hogy 1941 révén a gyalogságomnak a gránátköteget leszámítva nincs effektív páncélelhárító technikája (bár pillanatnyi elmezavaromban, a dátumot még nem túlzottan észben tartva egy rajjal, puskagránátjaik ikonját Panzerfaustnak nézve nekizuhantam egy T-34-esnek), csak a szépítésre koncentráltam. A dekoncentrált gyalogságomat ekkor kezdte a vártnál kevésbé effektíven, de mégis szisztematikusan felgöngyölíteni az áttört ruszki páncéloskupac, és lassan befutottak az első talpas elvtársak is, akiket még volt erőm célzott kézifegyvertűzzel fogadni. Súlyos kárörömet okozott azért, hogy a jobbszárnyam előtt egyedüliként lerakott aknatelepítésre halálpontosan ráfutott a bunker előtt szambázó T-34-es, és az akna végre működött is. Mint kiderült, a 34-es jogsi nélkül még megy ugyan, de lánctalp híján már nem nagyon.

Lassacskán viszont Csirke is a Villamosmérnöki Kar jóreményű hallgatójának megfelelő mértékű böcsülettel és precizitással állt neki a pálya kitakarításának, menedékem pedig (Tudtátok, hogy multiban, ha az ellenfél leokézza a csapatai felállítását, az addig elérhető Fallback foxhole-okat már nem lehet lerakni a saját setup phase-ben?) nem sok volt. Egy-két helyzet kialakult ugyan, ahol próbálkoztam tenni valamit, de, mint kisült, a gyalogság vagy negyvenöt másodpercet tököl azzal, hogy eldobjon egy gránátköteget. Ennek az eredménye ebben az esetben katasztrofális lett. Ezen a ponton jegyzem meg viszont, hogy a veterán német bakák remekül helytálltak, a kritikus helyzet ellenére mindössze egyetlen esetben fordult elő érthetetlen megfutamodás, az is a csata végefelé, már leromlott általános morál mellett, több esetben viszont az utolsó emberig kitartottak még úgy is, hogy szívem szerint lokálisan parancsot adtam volna a megadásra több esetben. Az orosz felgöngyölítés aztán tovább mozgott, Csirke, amikor a gyalogsága felzárkózott, rohamra küldte az utolsó érintetlen, félszakaszt magába foglaló lövészárkom ellen a két KV-2-est is. Ennek eredménye az orosz gyalogság teljes visszaverése, egy KV-2-es kiszedése valamint a másik mozgásképtelenné tétele lett, végül azonban az állást a nagy űrméretű ágyú idővel rommá lőtte.

Eddigre a térkép így nézett ki. Eltekintve a csapnivaló felbontástól, kinagyítva a következőt láthatjuk. Északon (térkép jobb felső élének kifelé mutató normálisa a képen), a bal oldalamon az eleve veszteségekkel induló szovjet gyalogság a házakban hátra maradt csapataim és az ekkor még küzdő „KV-2-es vonalam” (lásd jobbról a második zászlónál, ugyanitt a megakasztott KV-2-esek) közé szorulva szétesett, hasonlóképp a védelmem is, lényegében felőröltük egymást. A pályán elszórtan a kiszedett T-34-esek és a hasonlóképp kiszedett bunkerek láthatóak, a középen az átszivárgott ruszki csatárok, balra lent (zömmel a képen kívül) pedig az egészében véve elégtelen létszámmal és fegyverzettel küzdő, de többé-kevésbé kitartó jobbszárny. Csirke támadópotenciálját a játék végére és lehetőségeim szinte teljes kimerülése idejére a magát marha otthonosan érző KV-1-esből és a középen (az erdőben az aknamezőkön tipródó) támadó orosz gyalogságból állt, ami – utólagos és feltehetően erősen téves – becslésem szerint egy erősen megtépázott szakaszt számlálhatott. Utolsó mozzanatként még az utolsó épen maradt rajomat kimentettem egy házból, amelyeket Csirke módszeresen elkezdett lerombolni.


Összegzés:
Az ütközet Csirke 60-40 arányú győzelmével zárult (ebben benne van a fortification (szögesdrót, aknák stb.) elszámolása veszteségként-bug is), az állásomat teljességgel felszámolta. A munka dandárját a kiválóan vezetett KV-1-es vitte, most megnéztem, 29 fős veszteséget okozva, valamint kilőve 1 ágyút és 2 bunkert, illetve az életben maradt KV-2-es, amely ugyanezen a mintázaton a 24-1-1 számsort adja.

Felesleges (a dolog „elkerülhető” és „értelmetlen” értelmében) veszteséget egy esetben szenvedtem, akkor, amikor egy rajommal a mozgásképtelen T-34-est támadtam.
A 75-ösök tűzvezetése most is jól sikerült – kezdek belejönni – a helyesbítésekkel pedig egy perc alatt tartottam az üteg reakcióidejét – huszonnégy lőszerrel mondjuk nagy varázslatot nem lehet csinálni, inkább elvi szintű az örömöm.
Nem tudom eldönteni, hogy ezt, vagy a legutolsó csatát élveztem-e jobban.


MÁSODIK CSATA

Ez.

Összegzés:

Ez.

…kicsit bővebben: Az orosz tömegacéljaim Csirke nemes nagyvadja ellen. Gép lefújta a képen látható pillanatban.
Igen, állatok vagyunk, tudjuk.


HARMADIK CSATA

Utoljára ismét a német zubbonyt öltöttem fel, mégpedig és ezúttal small térképen, kisléptékű ütközetbe bonyolódva. A térkép – számomra – roppant hangulatos és a generátor szokásával szemben teljesen hihető is volt: egy bekötőútról támadtam egy fenyves irányában, a zászlós pontot pedig balra, a nagy büdös semmiben egy ház jelentette. Erőimet két szakasz gyalogos, egy nehézgéppuska, egy (az első csatából már ismerős) gyapotárban beszerzett, de annyit is érő 75-ös üteg, egy PSW 222-es és egy korai StuG III G.

A StuG esetében a torony híján, az alacsony építés és a frontpáncélzat - többi rész védelme arányának okán és az optikát-löveget figyelembe véve a távolsági harcot preferálom, így tettem most is: Kipakoltam egy dombra, a nyílt terület szélére. Azonmód a játék kezdetén fel is tűnt egy 43-as mintájú T-34/76, amit szerencsésen sikerült ártalmatlanná tenni. Ettől kezdve a játék végéig szórványos, mindkét oldalon pár emberes veszteségeket generáló, lőszerrel nem spóroló adok-kapok ment.

Talán ebben a csatában kristályosodott ki leginkább az, hogy mi különböztet meg minket az AI-tól a sör szeretetét kivéve, és – bár gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt – mégis roppantul élveztem a dolgot. A zászlóért ugyanis teljesen érthető okokból egyikünk sem ment. Csirke nem vihette ki a gyalogságát nyílt térre, ahogy támadni sem nagyon tudott, én ugyanígy. A StuG-gal szintén nem tehettem, mert olyan közel már nem garantálhattam, hogy a páncéltörő puskások csak a frontpáncélra látnak rá, ráadásul nincs géppuska önvédelemre. Ilyen szempontból szerencsésebb választás lett volna egy klasszikus harckocsi, bár nem emlékszem, tellett volna-e egyáltalán rá.
A T-34 kilövése, és a nagyságrendileg négyszeres orosz emberveszteség (értsd: négy helyett tizenhat ember…) miatt 80-20 arányban „nyertem” ugyan a játék szerint, ez azonban teljességgel irreális annak a tükrében, hogy a harcászati célokat egyformán egyikünk sem érte el, azt ugyanis bölcs módon nem is nagyon erőltettük. Hovatovább mindkettőnk csapatai harcképességüket szinte hiánytalanul megőrizték. Összességében tehát a valós eredmény egy tiszta, becsületes döntetlen, nem a CM-es, szokásos „kivéreztetjük egymást”-döntetlen. Ritka kincs az ilyen. Lábjegyzetként, a CMBB-ben a gépágyúk sz*rok.

Talán ez volt az a péntek, ahol először éreztem igazán azt, hogy az adott helyzetekből mindketten az – emberi szinten elvárható egynéhány, nem perdöntő hiba mellett – elérhető maximumot hoztuk ki a dologból; tehát nem arról volt szó, hogy valamit „jól” vagy „rosszul” döntöttünk, hanem azt és úgy tettük, amit és ahogy lehet és kell, ennél fogva úgy vettem észre, hogy magának a százalékos eredménynek egyre kisebb jelentősége van az ütközeteink végén. Tanulságos dolgok ezek.
Még egy AAR-rel, a két (három?) héttel ezelőttivel pedig Csirke lóg még, őt kell megütni.

Zárszóként pedig azt is hozzáteszem, hogy aki tényleg élvezetes ütközeteket akar játszani és ki akarja próbálni magát, az ne ragaszkodjon túl görcsösen a patikusmérleggel kimért „egyenlő feltételekhez”, sőt, a random-gombot is bátran lehet cseszegetni. Érdemes.