Előre bocs, mert hosszú leszek.
Az ottani első 3 bekezdésben (nem számolva a legelső mondatot) írtakat most is tartom.
A főszál linearitása már egyáltalán nem zavar annyira. Valahogy most már inkább azt érzem, hogy az a logikai fonál, amire felhúzták a népek összefogását és a konfliktusok feloldását, az van annyira szépen kivitelezett, hogy többet ér, mint az esetlegesen szabadon megválasztható sorrend adta szabadság.
A mellékszálak jó része szorosan kötődik az adott főküldetéshez, így ezeket inkább odavenném. A többi mellékküldetés terén viszont továbbra is szegényesnek érzem a felhozatalt. Az esetek 85%-ában irtani kell a terrorista fajtársainkat, a maradék 15-ben pedig a reaper szerzeteket, mindez némi kapcsoló és konzol nyomogatással. Ez így egy idő után egyhangú és unalmas.
Az 1-ben sok mellékküldetés volt, de azok zömmel sablonosak és unalmasak. A 2-ben kevés volt, de azok többnyire nagyon egyediek és hangulatosak. A 3-ban kevés van és azok is egysíkúak.
Elvártam volna, hogy legyenek pl. fosztogató bűnözők, akik kihasználják a háború adta lehetőségeket. Zsoldosbandák, akik ilyen-olyan rosszarcok törekvéseit használják ki. Illetve több, a Cerberus és/vagy a reaper-ek oldalán álló szervezet.
Az pedig nagyon zavaró, hogy a szkenneléssel fél sec alatt megoldható hevenyészett kis minijátékokat összemosták a rendes küldetésekkel. Sokkal jobb lett volna, ha ez külön fülön kap szerepet.
A Fellegvár önmagában kevés. Legalább oldották volna meg, hogy minden főküldetés után mondjuk újonnan bejárható része nyílik meg. Gyakorlatilag a játék 2/3-ában semmi más lehetőségünk nincs, mint ugyanazon fellegvári területeket újra és újra végigjárni. Ráadásul ezek is egyszer változnak, előtte és utána minden statikus. Több ilyen váltás kellett volna, hogy impulzívabb és élőbb legyen a környezet.
A játékmenet során nem éreztem igazán a minijátékok hiányát, csak a pár omni-tool-os időhúzásos ajtónyitásnál ugrott be mennyire élveztem a 2-ben a feltöréseket és kár volt dobni ezeket.
A csapattársaknál pedig jobb lett volna mondjuk 8+/-1 társ, akik közül több választásunk lett volna kiket akarunk. Nagyon aránytalan az előző 2 rész közti összhang ilyen téren.
Elhiszem, hogy a hiányzóaknak előre megírtak (amúgy zseniális) forgatókönyveket, de még így is megoldható lett volna, hogy azokra a küldetésekre őket vinni kell. Vagy mondjuk ott elszakadnak és ugyanúgy mennek a küldetések nélkülük (őket nem választhatjuk), majd ha túlélik és jófejek voltunk, akkor visszatérnek.
Remek lett volna, ha azt a ~8 társat majdnem teljesen szabadon állíthattuk volna össze az 1-2 felhozatalából. De az még ok, hogy mondjuk Wrex, Légió, Jacob, Thane vagy XY épp nem beszervezhető, mert normálisan meg van indokolva a dolog. Viszont lényegében a 2-ből mindenki ki van herélve és eléggé ránk vannak kényszerítve az adott arcok.
A párbeszédeknél most is feltűnt, hogy nincs semlegesség, csak a paragon-renegát út, nem örülök neki. A szabadság hiányát viszont most sokkal kevésbé éreztem, pontosabban sokkal kevésbé éreztem akkora bajnak és frusztrálónak. Az EC végekkel pedig nagyon kevés bajom van, lényegében csak annyi, hogy nem minden beszervezett faj tűnik fel és az embereken kívül ők is nagyon kevés szerepet kapnak ott.
A dráma erősen megvolt, ilyen téren a 3 kiemelkedő. Örültem volna, ha még bejön pár olyan drámai veszteség, amit mi dönthetünk el. Az 1 Wrex-dilemmájának szintjét többször hozták, de a Kaidan/Ash ügyhöz hasonló nem akadt, pedig elfért volna.
Ami viszont elvitathatatlanul fantasztikus, az az érzelmekkel való játék és a humor. A Normandia olyan szinten él, hogy az valami elképesztő. A társak kapcsolatai, az egész miliő és kémia, a beszólások a küldetéseken, a sok-sok easter-egg hihetetlenül szórakoztató. Egyértelmű, hogy emellett a sztori viszi a hátán a játékot, de nem azért, mert amúgy annyira gyenge lenne, hanem mert a történet kiemelkedően epic.
A DLC-kről annyit, hogy nekem nem volt velük bajom, a fellegváras meg rohadt bejövős volt. Az omegás (sokakkal ellentétben) a benne szereplő főbb karakterek és az új képességek miatt nagyon tetszett. Javik hatalmas figura és egyéniség, ill. egy protián feltűnése minden téren nagyot szól egy ilyen sztoriban. A Leviatán volt csalódás, bár a befejezés értelmezéséhez azért komoly kiegészítést adott. Az EC meg nagyon kellett és remek lett.
