Szerintem ezeket leírtam én is, csak én pozitívnak értékeltem. Az van, hogy te vagy az a fajta hardcore startéga, akikre a végső bekezdésben utaltam, hogy ők azért óvatosan közelítsenek a játékhoz.
Teljesen igazad van abban is, hogy a szerencse nagyon nagy úr - erre utaltam a negatívumoknál azzal - a kissé vicces - megjegyzéssel, hogy mi mindig kettest dobunk az ellenség meg hatost. (tudom, hogy nem így van, csak így érezzük). És engem általában zavar a túl sok szerencse-faktor, de itt pont olyan rövidek a csaták, hogy simán újrakezdhetem egy szerencsétlen dobássorozat után.
Péládul a tutorial kampány utolsó küldetését a fenének sem sikerült megcsinálnom. Simán vittem sokkal nehezebb csatákat, de ez nem ment. Kértem segítséget a fórumban, és kiderült, hogy csak szerencse kell, nincs nyerő taktika. Úgyhogy 52-szer estem neki egymás után, és amikor az első körben a Zündap és az MG42 is elvétette a bazookásomat, na onnantól nyert ügyem volt.
Én hiszek a fejlesztőknek, akik nagyon keményen jelen vannak a forumokban és gyűjtik a bugokat és az újítási ötleteket. Pl megigérték, hogy lesz hotseat a multiban (egy ilyen szerű játékot én sem PBEM-eznék szívesen - de vedd figyelembe, hogy multiplatformnak kell maradniuk, mert meg fog jelenni a játék iPadre és talán androidra is - más kiadó messziről szarik a multiplatform multiplayerre). Azt is megigérték, hogy lesz settings, ami sok hibát kiküszöbölhet majd.
A Matrix/Sliherine játékok ára azért ilyen magas, amiért a Battlefronté is: az ő játékaik egy elég keskeny réteget céloznak meg, ami azt jelenti, hogy kevés ember veszi meg őket, így kevesebb játékon kell kitermelniük az előállítás költségeit. Van egy Matrixos játék (Buzz Aldrin Space Program Manager), ami piszok jó. Nagyon szeretem. Vártam is a folytatást vagy DLC-t vagy valami. Aztán olvastam, hogy a fejlesztő (mert egy srác írta) inkább elment az Oracle-höz programozónak, mert az egész világon csak 200 ember vette meg. Akkor azért leesett az állam. És ez nem a warezről szól, hanem ilyen kevés embert fogott meg. Pedig rohadt jó játék.
Szoval Matrixéknak arra is kell figyelniük, hogy legalább a csoró fejlesztő megkapja a bérét. Azon felül nem nagyon kaszálnak.
Amikor megjelent a Battle Academy iPadre, akkor mondták egy riportban, hogy 200 db PC-s játékot forgalmaznak, de ezekből kevesebb a profit, mint az 1 db iPades Battle Academy-ből.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Akármilyen is lesz a Call of Duty: Modern Warfare 4 single player kampánya, a főgonoszt már most imádjuk benne
Legfrissebb fórumtémák
- 08:37
- Helyzetjelentés [157659]
- 13:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1642]
- 13:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [100]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
- 15:08
- Moderátoroknak [17415]
- 14:03
- Elhunyt... [2784]
- 22:21
- Jó ideje pletykáltak róla, a BlizzConon vált hivatalossá, hogy készül a StarCraft-shooter, a StarCraft Dominion [hozzászólások] [10]
- 11:54
- Cat Me If You Can teszt – Macska-jaj [hozzászólások] [3]
