Fórum » Nem számítástechnikai témák
Csajozás!!!:) - csajok és pasik
Hasonló szituban én hívtam a 112-őt. Nem mentek ki. Zsaruk, mentők, mindenki elhajtott. Igazából csak zsarol. Szerintem lépj ki ebből. Jobban jársz.
3 hozzászólással később újra itt vagyok, de már nem olyan vidám a téma...
Egy nagyon jól indult kapcsolat szinte teljesen félresiklott, mert a rózsaszín köd után kiderült, hogy egyáltalán nem illünk össze. Normális esetben ezt meg lehet beszélni, és szépen, csendben elválni egymástól. Ehhez képest...
Szeptemberben éreztük, hogy valami nem oké, és abban maradtunk, hogy október elejéig meglátjuk, ha nem megy jól, akkor over, ha igen, akkor összeköltözünk. Nem ment jól, és én ezt szeptember közepén ki is jelentettem, szakítottunk. Ez mindössze két napig tartott, ekkor felhívott, és még valamiért úgy éreztem, adnom kell egy esélyt a dolognak, szóval visszamentem, és október elsején össze is cuccoltunk. Ezzel túl sok dolog nem változott, addig is szinte ott laktam nála, csak most már ott vannak a cuccaim is, és beszállok az albiba, közösen vesszük a kaját, meg minden.
De továbbra sem jó a dolog, ez teljesen egyértelmű, és szeretnék kiszállni a kapcsolatból. Egy bökkenő van...
Már nyáron, a rózsaszín köd alatt kiderült, hogy a lánynak öngyilkos gondolatai vannak. Az életét nézve ez egyáltalán nem meglepő, és ez nem csak egy hiszti, amit félre lehet tenni. De akkor úgy voltam vele, hogy majd én kirángatom ebből, aminek végül az lett a vége, hogy én vagyok az egyetlen kapaszkodója, és hiába érzi magát ő is rosszul a kapcsolatban, kijelentette, hogy nem fog elhagyni. Tegnap ez tetőzött, újra előkerült az öngyilkos téma, pedig nyárhoz képest az életében valamelyest javult a helyzet. Sajnos le vagyok blokkolva, mert nem akarom menteni a kapcsolatot, elvégre tényleg ki szeretnék szállni belőle, de egyszerűen úgy érzem, nem tehetem meg, hogy csak úgy elhagyom, mert tényleg nagyon komoly veszélyét érzem, hogy tényleg megteszi. Tegnap megpróbáltam előhozni a témát, hogy beszéljünk arról a lehetőségről, hogy vége lesz egyszer, de nem akar róla hallani.
Sajnos rajtam kívül egyedül az anyjára számíthat, aki az ország másik felében lakik, így komolyan egyedül maradna.
Volt már valaki hasonló helyzetben?

Legnépszerűbb cikkek
- 1. Külön rendszer figyeli az NPC-ket a Grand Theft Auto VI-ban, hogy még véletlenül se legyen két egyforma egymás mellett
- 2. Marvel's Wolverine teszt – Logan több sebből is vérzik, de mindegyiket gyorsan regenerálja
- 3. Máris finomított az Insomniac Games a Marvel’s Wolverine egyik sokat emlegetett „hibáján”
- 4. Serious Sam: ShatterVerse teszt – Samu, ezt a kört kihagyhattad volna
- 5. Akármilyen is lesz a Call of Duty: Modern Warfare 4 single player kampánya, a főgonoszt már most imádjuk benne
Legfrissebb fórumtémák
- 13:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1642]
- 13:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [100]
- 11:22
- The Blood of Dawnwalker [27]
- 08:33
- Napokon belül kipróbálhatod a BlizzConon bejelentett World of Warcraft: Forevert egy nyílt bétán, de a teljes játék sincs messze [hozzászólások] [2]
- 22:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8316]
- 15:08
- Moderátoroknak [17415]
- 14:03
- Elhunyt... [2784]
- 22:21
- Jó ideje pletykáltak róla, a BlizzConon vált hivatalossá, hogy készül a StarCraft-shooter, a StarCraft Dominion [hozzászólások] [10]
- 11:54
- Cat Me If You Can teszt – Macska-jaj [hozzászólások] [3]
- 22:39
- A BlizzCon 2026-on jelentette be a Blizzard, hogy készül a Diablo V, de még egy párat aludnunk kell, mire megjelenik [hozzászólások] [1]