Warhammer 40,000

Az "zavar", hogy minden karakterrel vagy harminchatszor kell kattintani, hogy a köre végére érhessen. Techpriesteknél oké, sok fincsi képessége lehet, de a servitor egyedüli célja, hogy meghaljon. CPt se felszedni, se használni nem tud, ha a kék rész végére ér ott véget érhetne az ő köre magától. Felfedezés vs haladás sem tetszik annyira. Tartok tőle, hogy ha most benézek mindenhova (természetesen optimálisan haladva, nem háromszor oda-visszamenni ugyanazon az úton) akkor később meg fog baszni az awakening számláló (3 küldi után már 10%nál tart), de ha meg nem gyűjtök be minden nyersanyagot akkor pedig a későbbi pályák/bossok fognak megszívatni.

Gladius egy nagy kalap szar, legalábbis nagyon nem értem, hogy működik. Ha nem az ai támad rám 840 egységgel akkor a sima "barbárok" fejlődnek beérhetetlen szintre. Refund időből sajnos kifutottam.

A Mechanicusban az elején nagyon egyszerűnek tűnik a harc, ugyanazok a necron warrior-ök fogadnak mindenhol, de ahogy haladsz előre, fejleszted a karaktereidet (lesznek cuccok, amik rendesen fogyasztják pl. a cognition pontokat), illetve jönnek a különféle necrontípusok (típuson belül valamelyest randomizált páncélzattípussal/értékkel és életerőértékekkel), egyre élvezetesebbé válik, és tulajdonképpen úgy válik összetettebbé az egész, hogy mégis megmaradnak a pofonegyszerű alapok.

Nekem harc szempontjából egyébként most per pillanat jobban bejön, mint a modern kori XCOM, mert miközben bizonyos szempontból egyértelműen fapadosabb a harcrendszer, összességében mégsem érzem egyszerűbbnek (felszerelés és cognition pontok menedzselése, tervezés, hogy mit milyen ütemben használj fel, stb.). Illetve, amit nagyon kellemesnek találok: ha tiszta a line of sight, és nem szól közbe dodge, akkor mindig fogsz találni, és az ellenfél is mindig eltalál, emiatt pedig kisebb a szerencse és ebből fakadó káromkodásfaktor (XCOM 95%-nál gyakori mellélövések - ugye emlékszik mindenki?), és erősebb a taktikázás/tervezhetőség mértéke.

De nem akarok senkit sem megtéríteni: ez egy kis indie játék, egyszerű alapokon, de a részletekben kellemes/átgondolt kis mechanikával, és hangulatban pedig szerintem nagyon frankón eltalálták. A zenét, a látványt, a karaktereket: szépen egyben van. Nem mondom, hogy év játéka, de én jól szórakozom vele, és ez nekem pont elég is per pillanat.

Endure. In enduring, grow strong.

Nyugi, én is a zenére értettem. DoW2 simán a világ egyik legjobb soundtrackje!

TW-t nem szabad feladni, az játszva tanulós játék. Alap TWk nekem se jöttek be, ezt viszont imádom! 3. játéknál már még nehezebb lesz beleugrani a tömérdek content miatt, szóval még most lenne érdemes beszállni. Amúgy elképzelhető, hogy ha a 3. rész is lecseng akkor készül majd 40k TW is. Vagy AoS. Persze ez inkább wishful thinking a community részéről. Vermintideba is eltűnt vagy ezer órám. Csúcsidőben sokat ment, de még most is hetente előkerül 2-3 alkalommal.

On
Gladius nem tett jó első benyomást. Civként próbáltam nekilátni, építkezés, fejlesztés, de úgy látszik spammelni kell az egységeket aztán küldeni a darálóba, nem elég civ mintára 1-5 darabbal mászkálni.

Mechanicus se vett le annyira a lábamról, nekem ez nem eléggé xcom. A kettő közül azért ez jobban tetszik, szóval inkább ez gyűröm tovább.

Zene tekintetében természetesen. Csak az lemaradt a végén.

Mert a DoW2, a Space Marine, a Battlefleet és még biztos lehetne még említeni mást is, az ugye lófasz...

Vettem egy Mechanicust és a Gladiust. Mindkettőből csak alapokat, ha bejönnek majd bedobom summer sale alatt a dlcket is.

Amúgy sajnálom, hogy a wh fantasy topicokat mindenki hanyagolja.

Én is normálon tolom. A harmadik küldetés gondolom direkt lehetett olyan szivatós. Mondja is utána Faustinius, hogy nem nyerhetünk meg minden ütközetet, de ebből is tanulunk. Mondjuk most már megint kezdek elég izmos lenni, mert 3 tech-pap 9-es szintű, egy pedig 10-es és elég jól aprítanak.


IMÁDOM EZEKET A ZENÉKET!!! Utoljára az 1998-as Chaos Gate-ben lett eltalálva ennyire az igazi WH40K hangulat!

Hát, ma én is lenyomtam 4 missziót, és egyre jobban behúz a játék A kis tech-papjaim (hárman vannak) a skitarii szervitorok segítségével egyelőre erőlködés nélkül gyalázzák szét az eretnek nekronokat (igaz, normálon játszom, nem szívatom magamat magasabb nehézséggel).

Most még van egy kis itthoni munka, de este biztosan letolok egy-két küldetést.

Endure. In enduring, grow strong.

Watson egy csöppet elborult a végére, valóban. Nekem is ott indult a szerelem. Bátyámtól kölcsönkaptam a 4 könyvet és teljesen a rabjává váltam. Mondjuk már nem a kánon része hivatalosan. GW elhatárolódott tőle. Aztán 2005-ben a Szukits kiadta az első Gaunt Szellemei regényt és onnantól nem volt megállás. Most már szerintem nagyjából 120-130 könyvnél járok, de most is van 20-30 kiszemelt és folyamat jelennek meg az újak. Most kuriózum gyanánt megvettem a "Deathwing"-et és azt olvasom. Érdekelt mindenképpen, mert eredetileg 1990-ben jelent meg és még azt a vonalat képviselte, ami már csak nyomokban fellelhető az újvonalas íróknál. De a játék maga az csúcs! Én csak remélni tudom, hogy előrukkolnak még valami hasonló minőségűvel a Bulwark Studios-nál!

Ian Watson regényeit ismerem csak. Azok közül az Űrgárdista kifejezetten tetszett, az Inkvizítor pedig egy kaotikusan fura, de még izgalmasan érdekes világot vázolt fel, ám a Harlekin és a Káoszgyermek már nem igazán nyerte el a tetszésemet, mert ott már - legalábbis számomra - túllőtt a célon a szerző. (Azoknál a könyveknél olyan érzésem volt, mintha a kissé talán szadomazo hajlamú író, miután zsinórban végigjátszott pár vegyes fantasy és sci-fi témájú "harcos képzelet" lapozgatós játékkönyvet, bedrogozva lefeküdt volna aludni, és a furcsa álmaiból összeírta volna azt, ami az ébredése idején is emlékezett még. )

Magát a világot a 90-es évek középső harmadára tehető szerepjátékos múltam (akkoriban vettem a folyóiratokat, és többször volt bennük WH40k, illetve a szerepjáték üzletek némelyikében is mentek a táblás játékok) révén ismerem egy minimális mértékben. No meg a 90-es évek végi, zseniális Chaos Gate és Rites of War játékokból. De körülbelül ennyi.

Endure. In enduring, grow strong.

Ezt is zseniálisan eltalálták a készítők, a karaktereket! Ez is rengeteget hozzáad a hangulathoz, hogy mennyire különbözőek. A vallási fanatizmus szemben áll a tudás hajszolásával. A "nőt" is csípem, aki mindig igyekezne megóvni a szervitorokat és minimális kockázatot vállalni. Az egész úgy csúcs, ahogy van! Most ismét ráfüggtem rendesen és teljesen elkapott a hangulata. Bár a harmadik pályán sikerült nagyon csúnyán meghalnom. Nem tudom hogy lehetett volna teljesíteni a küldetést, de nagyon csúnyán bedaráltak. Na de sebaj. Így is megoldom szerintem.
Graham McNeill - Forges of Mars könyvével hangolódtam 2 éve a játékra, mert én se sokat tudtam a MEchanicus-ról és szerettem volna kicsit jobban rálátni a működésükre. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani, ha esetleg megjönne a kedv az olvasáshoz! A Tuan elkezdte kiadni magyarul is, "A mars papjai" néven már elérhető az első kötet.