28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Helyzetjelentés Extra



Írd ide hozzászólásod:

dzsud
dzsud [1464]
"Ez egy kurva nagy jármű, ami - gondolom - nehezebben fékez, mint egy busz vagy autó,"

0,4 km/h sebességgel közlekedett kb...azaz szó szerint azonnal meg tudott állni.

"ne vezesd rá "viccből"(?) a villamosodat."

Viccből? Ez a villamos a világ egyik legtöbb utasát szállító tömegközlekedési eszköze, Budapesen a 3-as metró mellett megkérdőjelezhetetlenül a legfontosabb vonal, ami ráadásul sosem áll le. Naponta vagy félmillió utassal (szerk.: megnéztem és 300-350 ezer inkább) baszol ki, ha megakasztod, nem véletlenül száguld oda szirénázva a BKK üzemeltetés sem, ha gond van.

A felelősség kérdésében egyetértek, de ez nem áll ellentmondásban azzal, hogy a lenti reakciókat én is kissé túlzónak éreztem. Ilyen szinten nem csak annyi a felelősség, hogy ha rovar koppant a szélvédőmön, akkor hopp, állunk is le, rádión beszólok a központba és fél óráig innen egy tapodtat sem, lehet sétálni vagy várni a pótlóbuszt. Hanem esetleg az is lehet jogos motiváció, ha amit csak lehetséges, helyben megpróbálsz magad elhárítani a közlekedés zavartalansága érdekében. Nyilván nem ismeretlen számomra sem, hogy mi ilyenkor a protokoll (legalábbis el tudom képzelni), én sem fogok meglepődni, ha felmentik a villamosvezetőt vagy egyéb következmények elé is néz, de ja...szerintem nem feltétlenül annyi látszik a felvételen, hogy a vezető teljesen indokolatlanul nekiállt izmozni és ebből csak a szerencsének köszönhetően nem lehet halálos kimenetel. Látok némi ellenérvet is.
Germinator
Germinator [29911]
Hát... egy tömegközelekedési eszköz (ráadásul egy sínen közlekedő villamos) ilyen típusú, fenyítős "mennnyarébb" használata szerintem a lehető legnagyobb felelőtlenség kategóriájába esik, vagy ha nem, akkor valami nagyon rosszul van kitalálva Ez egy kurva nagy jármű, ami - gondolom - nehezebben fékez, mint egy busz vagy autó, ráadásul tele van utassal. Én attól is agyfaszt kapok, amikor a buszsofőr, akinek a járatán utazok, dühöngve ordibál vagy más sofőrökkel vagy az utasaival. Kibaszott nagy felelősség kéne, hogy legyen az, hogy egy olyan járművet vezetsz, amiben több mint 4 ember van. Nem tudom, miért lenne túlreagálva az, hogy akármilyen őrült gyökér ugrándozik a sínen előtted, ne vezesd rá "viccből"(?) a villamosodat.

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

david139
david139 [18740]
Nagyon lassan ment az a villamos, azonnal meg tudott volna állni, ha szükséges. Kicsit túldramatizáljátok.

I wish I could have known about the view from halfway down

Vissza

Fórumszabályzat