Barátnőmmel nagyon vártuk a megjelenést, imádtuk az It Takes Two-t, és én haverommal lenyomtam anno az A Way Out-ot is, szóval amint kijött, neki is álltunk. Munka meg egyéb elfoglaltságok miatt csak pár napja tudtuk befejezni.
A játék az elődjének örököse minden értelemben, egy split screen co-op játék, főleg platformozással, logikai elemekkel és harccal. Egyértelműen volt egy hangsúlyeltolódás a harc felé, amit én amúgy annyira nem díjaztam, de nem arról van szó, hogy egy fight game lett belőle. Az értékelést szerintem alapvetően befolyásolja, hogy játszottunk-e az előző résszel. Muszáj felhozni, mert ha azt nem ismeri az ember, akkor ez egy borzasztó nagy élmény lesz, tele mindenféle cukisággal, easter eggel, poénnal. Viszont ha igen, akkor ez egy kicsit laposabbnak fog érződni. Sajnos sokkal genericebb, semilyenebb a setting, és a történet sem olyan erős, gyakorlatilag az első pillanattól nyilvánvaló mire akar kifutni. Nagyon jót tett a játéknak, hogy lett egy záró fejezet, egy igazi nagy finálé, mert ez igencsak hiányzott az előzőből, viszont a többi chapter elég egyforma lett. Azt hiszem a készítők melléfogtak az alap-koncepcióval, mert az, hogy a játék fele sci-fi, a másik fele meg fantasy, előre úgy tűnhetett, hogy durván bővíteni fogja a bejárható világok sokszínűségét, de pont fordítva történt. A sci-fi világok mindegyike gyakorlatilag tökegyforma, igaz ez a fejezetekre és a sci-fi-side storykra is. Egyszínű konténerek, lézer, neon, töksima betonfelületek. A fantasy világ valamivel kevésbé egysíkú, de ott meg a romos út, erdő, szobrok, kis mágikus feeling a fő téma, és alig lépünk ki ezekből. Hol van ez az előző játékhoz képest, ahol jártunk hógömbben, órában, fában, fészerben, gyerekszobában, hangszerekben stb... Mindegyik fejezet totál más volt és azonnal megkülönböztethető, itt viszont nem biztos, hogy egy-egy képből meg tudnám mondani, hogy most ez melyik is.
Ezekben a játékokban a másik nagy hangsúly az egy-egy fejezet alatt kapott eszközökön van. Ezekben is sokkal ötletesebbnek és egyedibbnek éreztem az elődöt. Ebben a címben egyedül a SPOILER
golyókat
éreztem jól kigondolt, egyszerű-de nagyszerű mechanikának. A többi (különösen SPOILERa géppisztolyok és fájó, de a sárkányok
csak a legyen valami, aztán meglátjuk hangulatot árasztották. Egyértelműen a SPOILERgéppisztolyok
voltak a mélypont, abban semmi ötlet nem volt, ráaádásul az volt a leghosszabb és talán legnehezebb chapter is.
Nagyon tetszettek a side storyk, a zömük emlékezetes és tényleg jópofa volt, de a SPOILER
bomba, a sárkányrepülés meg az óriásos
különösebben nem voltak jók. Vagy simán frusztráló, vagy nem vezet sehova és semmi értelme. Viszont SPOILERa disznós, a vonatrablós meg a skiccel rajzolt
storykat imádtam.
Összességében ajánlom, mert jó szórakozás és a gameplay a legtöbb helyen tényleg nagyon szuper, de ha engem megkérdezne valaki, annyi javaslatot tennék, hogy a következő játékba tegyenek egy difficulty-eltérést a két kari közé. Sajnos a barátnőm, bár nagyon ügyes, de sok helyen csak nagyon nehezen jutott túl, rengeteg volt a nehéz ügyességi rész és a nagyon szigorúan elvárt pontosság. Ezeket a játékokat a legtöbben nem a szintén 2-3 évtizede gamelő cimbivel nyomják le, hanem párral/gyerekkel/szülővel. Ez így túl nehéz... Legalább annyi könnyítés lehetne, hogy elég egyvalakinek megcsinálni az adott szakaszt, de rengeteget elvesz az élményből az újabb és újabb kudarc. A játék nehezebb az elődjénél és sok helyen nem annyira egyértelmű, mit is akar pontosan. Ez nem feltétlenül baj, nekem bejön, de volt pl. egy konkrét rész, amit ki kellett youtubeznom, és merem állítani, hogy mindenkinek meg kell néznie neten, mert annyira fura. SPOILER
(A Dark Mio harc végéről van szó, ahol bár a játék kéri, hogy nyomogasd a gombodat, de ha nyomogatod, megöl.)
Na mindegy, nyomjátok le, nézzétek meg, aztán írjátok le milyennek láttátok.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
