Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Disney+ Star Wars
Emlékszem rá, mert 2 évvel ezelőtt is privát üzenetben győzködtelek, mint valami Jehova tanúja, hogy érdemes esélyt adni a sorozatnak. 

Komoly averzióim voltak. 

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Nehéz ez, az eredeti öt évados terv is kockázatos volt, mert kétséges, hogy tudták volna tartani a színvonalat, nem beszélve a folyamatos cancel-veszélyről, hiszen a számokat nem hozta a sorozat, ezért inkább jobban jártunk ezzel az egy évaddal, annak minden hátrányával együtt. Esetleg ha két évadot kapnak, akkor kevésbé lett volna feszített a tempó, de ki tudja. Nagyon szeretem Gilroy stílusát (az általa rendezett Bourne Legacy pedig a kedvencem volt az egész filmsorozatból), de azért az ő felelőssége, hogy nehezen indult be az Andor mindkét évada, és nem biztos, hogy több résszel sokkal jobban tudtak volna gazdálkodni.
És bár az Andor a teljességében 11/10 nálam, a második évadban - iX-szel egyetértve - az esküvőt, a dzsungelkalandot rövidebbre vágtam volna, és szerintem a 4-6 Ghormanes előkészületeit, illetve Bix depresszióját is lehetett volna lendületesebbre venni.
Szerintem a Saw Gerrera szál csak azért került bele az ötödik részbe, hogy a fazon ne az utolsó epizódban kerüljön csak elő a semmiből, de nekem tetszettek a paranoiáját és őrület-közeli gondolkodását bemutató jelenetek. (Amikor folyamatosan pofázott Wilmonhoz, miközben az próbált nem felrobbanni a rhydo-lopás közben, legszívesebben felüvöltöttem volna, hogy "kussoljálmárbazdmeg, nem látod, hogy zavarod a fiút?", az kurva jó feszült pillanat volt.
)
Az utolsó négy epizódból hiányolom Mon családját, ha már három részt rászántak az esküvőre, akkor kellett volna egy szembesítés Leidával az utolsó két etap valamelyikében. Perrin és Sculdun exneje legalább felbukkannak, de Perrin esetében az a kár, hogy le akartak forgatni vele és Monnal egy fantasztikusnak ígérkező jelenetet, ami végül is nem fért bele a kilencedik részbe:
"That was gonna be an interesting moment. Tony [Gilroy] performed it - Perrin just saying, 'I knew what you were up to. This whole time. They talked to me, every week they'd interrogate me, I never said a word. You didn't trust me. You could've trusted me.' And the heartbreak she would feel in that moment, of this guy that she'd pushed out could've been reliable. The double heartbreak of her walking away from her life, thinking she's dropping this deadbeat husband who never supported her, and then the double dagger stab... But that's head-cannon, that didn't happen."
------
Jawsika, iX, nagyon örülök, hogy ti is néztétek!

Gondolkoztam ezen én is, hogy amúgy végül is melyik évad tetszett jobban. Szerintem második esetében nekem a három epizódonkénti egy éves ugrálás nem tetszett, az "húzza le" picit tudat alatt. Valahogy ott motoszkál a fejemben, hogy ez igazából kényszermegoldás volt, amiért több évad nem állt rendelkezésre...
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Csodálatos volt az egész évad. Meg én most egyben néztem meg az egészet, nem láttam korábban az első évadot és az is szuper volt. Talán még jobb is, mint a második.
Ma este jöhet a legjobb SW film ( A Birodalom visszavág után), totál be vagyok zsongva.
Fogalmam sincs, lesz-e még ilyen SW projekt a jövőben, de csak ilyenek kellenének. Ez a hangulat meg világ működik igazán.
Ma este jöhet a legjobb SW film ( A Birodalom visszavág után), totál be vagyok zsongva.
Fogalmam sincs, lesz-e még ilyen SW projekt a jövőben, de csak ilyenek kellenének. Ez a hangulat meg világ működik igazán.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony már a következő DualSense-generáción dolgozik, bejegyeztette az adaptív analóg karok technológiáját
- 2. Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re
- 3. Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence?
- 4. Kingdom Rush 6: Genesis teszt – Az egyik legjobb tower defense széria ismét új epizódot kapott
- 5. Valor Mortis teszt – FPS soulslike a napóleoni háborúk idején
Legfrissebb fórumtémák
- 12:12
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [118]
- 19:06
- Ki mivel játszik mostanában? [8333]
- 06:57
- El Presidente maga írja a történelmet brit gyarmatokról és forradalomról a Tropico 7 új sztori trailerében [hozzászólások] [1]
- 01:21
- Gears of War: E-Day teszt – E-nap, amikor a háború fogaskerekei csikorogva beindultak [hozzászólások] [1]
- 23:03
- Az idén már tíz éves Mafia III ingyenes frissítést kap, amellyel végre dedikáltan is megjelenik PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re [hozzászólások] [1]
- 22:38
- The Blood of Dawnwalker [42]
- 07:16
- Körökre osztott akcióval jön a most bejelentett Gods with Badges, amelyben egy jövőbeli város rendőrét alakítjuk [hozzászólások] [3]
- 18:42
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1667]
- 12:37
- Active Matter teszt – Interdimenzionális extraction shooter a jobbik fajtából, némi S.T.A.L.K.E.R. utóízzel [hozzászólások] [1]
- 21:40
- Bus Simulator 27 teszt – Ez lesz Vitézy Dávid új kedvence? [hozzászólások] [6]