Szét*** az ideg

Egyetértünk.
Nekem, visszagondolva, ez mégis egy élmény azért. Illetve, amikor elmagyarázták neki, hogy nem a gulágon kápó, hanem általános iskolai testnevelőtanár most, azért visszább vett, és akkor már eléggé bírtuk.

Én a gimis tesitanáromat kedveltem nagyon. Ugyan futóatléta volt valamikor, így éjjel-nappal futtatott minket is, amit akkor rühelltem, de viszont rendszeresen beszállt focizni (és rá lehetett ripakodni, hogy ne csaljon, ha a kezével vette le a labdát; ilyenkor röhögve válaszolta, hogy nem kéz volt, hanem a kulcs (amit a kezében tartott)), rendesen bemutatott minden gyakorlatot, nem csak dirigált. Soha nem ordított, szigorú volt, de következetes, és igazából nem emlékszem, hogy valaha is különösebben fegyelmeznie kellett volna bárkit is.
Még arra emlékszem, hogy már negyedikben, nem sokkal érettségi előtt, valamiért kimaradt nekem és egy osztálytársamnak a 3000 méteres szintfelmérő. (Emlékszem, 11:55 volt a szintidő - ha kellett, le tudtam futni azon belül, de mindig egy rohadás volt ez a 3000 méter.) Bíztunk benne, hogy megússzuk, de nem felejtette el. A többiek fociznak, gyönyörű szép nap, a francnak sem volt kedve futni. Megindulunk (sulit kellett körbe-körbe futkosni, szerencsére nem járda/embertömeg stílusban, és egy kör az kb. méterre kiadta az 500 métert), de k*rvára nem volt kedvünk hozzá, így az iskola túlfelén leültünk a zöldben, dumáltunk az osztálytársammal egy 10 percet, majd kocogva megtettük a kör második felét. Tanár még mindig ott áll stopperrel a kézben, a stopper persze jár. Azt mondja: húzzatok bele, a kettes még meglehet talán Mondjuk neki: tanár úr, nem futnánk le, nem lehetne máskor? Erre: Gondoltam, hogy ez lesz, így egyébként már be is írtam az elégtelent. De úgysem oszt, nem szoroz ez már (év vége volt), no, eredjetek focizni.

Endure. In enduring, grow strong.

Én sokáig versenysportoltam és ez az edzőtípus a legrosszabb. Nagyon sokan hagyják emiatt abba a sportot. Nekem is volt szar edzőm, de szerencsére már felnőtt korban, így tudtam váltani. Gyerekként kevesebb a lehetőség és ilyenkor még a szülők egy része is abban a fasz felfogásban van, hogy aki komolyan akarja venni, az bírja el a keménységet. Igen ám, de a keménység nem abban merül ki, hogy egy geci az edző, ordít, megaláz és szándékosan szopat, hanem, hogy egyre többet vár el tőled. A versenysport valóban alázatra tanít, de ezzel sok edző visszaél és azt hiszi a tisztelet itt azt jelenti, hogy pofa be és mindent Neki kell alávetned. Ez nincs így, és rengeteg gyereket nyomorítanak meg ezek az edzők (a szülők támogatásával). A tesitanár esetén még rosszabb, mert neki az lenne a feladata, hogy megszerettesse a sportot a gyerekekkel, észrevegye a tehetségeket és ösztönözze a sportágválasztást. Kurvára nem kiképzők..

Szenvedély nélkül a foci halott.

Csak nagyon lazán kapcsolódik (tanár téma), és egy szomorú apropó hozta fel pont a közelmúltban az emléket:
Múlt héten hunyt el Sasics Szvetiszláv egykori világbajnok öttusázó, aki egy évig általános iskolai testnevelőtanárom volt. Soha nem felejtem el az első közös órát, ahol futást vezényelt, mi pedig a korábbról megszokott laza tempóban megindultunk. Kivárt pár másodpercet, majd elbődült: Szedjétek a lábatokat, a k*rva anyátokat, vagy mindenkit megb*szok!
Hát, szedtük a lábunkat, rögtön pörgősebb lett a futás, persze közben végig ott ült mindenki arcán a döbbenet, mert ilyet tanári szájból még nem hallottunk korábban. (Első félévben volt pár testi fenyítés is - én megúsztam, mert rendesen csináltam a gyakorlatokat mindig -, de arról azután leszoktatták.) Emlékszem, az első félévben mindenki f*sott is tőle (még a versenyszerűen vízilabdázó osztálytársam is gyomorideggel öltözött át tesire), de második félévben (amikorra visszavett azért a terrorból) már eléggé bírtuk. Én - még gimis fejjel - egyszer-kétszer vissza is látogattam hozzá.
Ja, mindez valamikor a '90-es évek első harmadában történt még.

Endure. In enduring, grow strong.