28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Helyzetjelentés



Írd ide hozzászólásod:

goodboy007
goodboy007 [9205]
Jobbulást!

Engem hétfőn ütöttek majdnem el.
Etele plázához mentem át a P+R-ből, jobbról busz megáll, a P+R autós bejárata felől autós megáll, elindulok, erre az Erdős cukrászda felől BALRA kanyarodó konkrétan nem tudom, hogy megállt volna-e, de mivel nem vettem biztosra, megszaporáztam a lépteimet.

Még ha takart is volna az A oszlop, amit kétlek, akkor sem értem az ilyen gyökér mit gondol, mégis miért áll a busz?
Dark Archon
Dark Archon [11924]
Na, ma reggel elütöttek. Egyenesen haladó bringás kontra balra kanyarodó, vak autós egy egyébként STOP táblás kereszteződésben. Kilökte alólam a bringát, én meg motorháztetőre estem, onnan meg az aszfaltra. Mint rá 3 röpke órára kiderült, eltört a farokcsontom.

Járókelők segítettek mentőt hívni, 10 perc múlva ott is volt. Én meg addig telefonáltam a kollégámnak, hogy segítsen összeszedni a bringámat. Ránézésre semmi baja, még a váltókarokon sincs semmi.

Szerencsére fogalmam sincs, ilyenkor mit kell csinálni, meg merre hány lapát, most kezdem összeszedni magam. Munkahelyem tudja, háziorvost értesíteni kell, azt tudom.

Rendőrség is írt, hogy mivel súlyos sérülés, a Közlekedésrendészeti Főosztály lesz az eljáró szerv. Gondolom, majd egyszer jelentkeznek.

Mivel melóba mentem, így tudtommal munkahelyi balesetnek számít. Van is céges EÜ biztosításom, meg tényleg, saját balesetbiztosításom is...

Dark Archon

Vissza

Fórumszabályzat