Azt én is sajnáltam, hogy nincsenek igazi utasok és kevés a pálya, habár az igazat megvallva még egyiken se mentem végig az elejétől a végéig, de nem is a hosszúságukkal van a bajom, hanem azzal, hogy minden pályának van egy rá jellemző vidéke és mivel kevés a pálya, kevés a szép vidék.
Az biztos, hogy nem egy adrenalin fokozó játék, habár én visszafolytott lélegzettel figyeltem, hogyan lassul a vonat az ütközőtöl pár méterrel, behúzott fékekkel, de ekkor már semmit se tudtam tenni
Ez a kategória teljesen új még biztosan azt se tudom mondani, hogy akiknek tetszett a Flight Sim, azoknak tetszeni fog. Én főleg RPG-kkel és akciógammákkal nyomulok, nekem bejött, habár mondom ennek más okai is vannak. Szerintem sok ember lesz rajtam kívül még, akinek tetszen fog "csak úgy"-ból, mert olyan jól el lehet vele szórakozni, sokak pedig hallani se akarnak róla, annyira távol áll tőlük.
